Birkózó-vb - Lőrincz kikapott az elődöntőben

A kötöttfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában szereplő Lőrincz Viktor kikapott az elődöntőben, így a bronzéremért küzdhet a taskenti birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a tavalyi budapesti vb-n bronzérmes magyar versenyző a négy között a francia Mélonin Noumonvi ellen lépett szőnyegre, és mindössze egyetlen intéssel kikapott riválisától.

Szerző
Frissítve: 2014.09.12. 14:36

Együtt tanulnának angolul az elnökkel

Az Európai Tanács frissen megválasztott lengyel elnöke, Donald Tusk az angol nyelvtudása csiszolását ígérte – írta a bumm.sk a Sme pozsonyi napilapra hivatkozva. A lengyel nép is vele tart ebben. Az egyik legnagyobb példányszámú lengyel napilap a lengyelek angol nyelvtudását szeretné pallérozni. Tusk ígéretét választották mottóul.

A varsói lap mellékletének címe: "Polish my English" tanuljunk angolul Donald Tuskkal. Ezzel arra utalnak, hogy a lengyel politikus megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján többet beszélt lengyelül, mint angolul, de az újságíróknak azt ígérte, fényesíti majd angol tudását (a "polish" szó szerint azt jelenti fényesíteni, ugyanakkor a lengyelek angol megnevezése is így hangzik). A mellékletben nem csak nyelvleckék, de pszichológusok nyelvtanulási tanácsai is olvashatók.

"Tusk egészen folyékonyan beszél angolul, de ez inkább olyan lengyel angol, még dolgoznia kell a kiejtésén"- nyilatkozta a gazeta.pl portálnak Malgorzata Gajewski nyelvi lektor. A napilap arról is beszámol, hogy a lengyel lakosságnak már 25 éve okoz problémát az angol nyelv. Annak ellenére, hogy nagyon sokan dolgoznak Nagy Britanniában, a nyelvet sokszor csak ott, a külföldi munka során tanulják meg.

Egy nemzetközi felmérés szerint a lengyelek angol nyelvtudásának foka, az EF English Proficiency Index rangsorában a visegrádi négyek között egyébként a legmagasabb. A felmért 60 ország között pedig az előkelő 8. helyet foglalják el. Magyarország polgárai a 9. míg Szlovákia lakossága a 18. helyet szerezték meg. A visegrádi négyek országai közül pedig Csehország végzett a legrosszabb, vagyis a 20. helyen.

Szerző

Közvetlen tárgyalások a Hamász és Izrael között?

A radikális palesztin Hamász számára már nem számítana tabunak, hogy közvetlen tárgyalásokat folytasson Izraellel. Mindezt Musza Abu Marzuk, a Hamász politikai irodájának tagja közölte. Mint mondta, ehhez azonban teljesülnie kell bizonyos feltételeknek. Elismerte azonban, hogy a gázai lakosság részéről igény mutatkozik a közvetlen megbeszélésekre.

A Hamász eddig csak közvetett tárgyalásokat volt hajlandó folytatni az izraeli képviselőkkel: Egyiptom közvetített közöttük, Kairó révén jöhetett létre a tűzszünet a két fél között. A megállapodás értelmében azonban folytatniuk kell a tárgyalásokat, hogy hosszú távú megoldást találjanak a fegyvernyugvásra.

Izrael jelezte, csak akkor tárgyalna közvetlenül a Hamásszal, ha a radikális palesztin szervezet teljesítené a közel-keleti kvartett (az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ) azon követelését, hogy mielőbb hagyjon fel az erőszakkal, ismerje el Izraelt és ültesse át a gyakorlatba a békemegállapodásokat.

Szerző