Műsormagazin;MNB;banki elszámolás;képlet;

2014-09-12 14:16:00

Az MNB határoz majd a banki elszámolás képletéről

Az elszámolási törvény a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) hatalmazza fel arra, hogy rendeletet alkosson arról, milyen képletek alapján történjen meg a pénzintézetek ügyfelei felé az elszámolás - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Elmondta azt is: szintén az MNB joga lesz, hogy minden egyes hitelszerződésnél és ügyfélnél ellenőrizze az elszámolást. A jegybank határoz majd az elszámolási formanyomtatványról is. Rogán Antal kérdésre közölte, ezermilliárd forint környékén van az az összeg, amelyet a magyar bankrendszernek vissza kell fizetnie a családok számára.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta azt is, hogy a devizahiteles törlesztőrészletek jövő februártól, illetve - a pert indító bankok ügyfelei esetében - márciustól csökkenhetnek az elszámolási törvény nyomán. A törlesztőrészletek 25-30 százalékkal lehetnek kevesebbek.

A politikus a tájékoztatón ismertette a bankok elszámoltatásának menetrendjét. Eszerint pénteken nyújtják be a törvényjavaslatot a parlamentnek, amely szeptember 24-én szavaz róla. A 400 érintett pénzintézetnek minden deviza- és forinthitellel el kell számolnia, ami összesen mintegy 1,3 millió családot - nagyságrendileg 680 ezer deviza- és 650 ezer forintalapú hitelt - érint - ismertette.

Elsőként a devizahitelesek esetében számolnak el. A nem perelő bankoknak 2015. január 15-29. között kell elküldeniük ügyfeleiknek az elszámolást, a perelő pénzintézeteknek február 14-28. között. Előbbi devizahiteles ügyfeleknek februártól, utóbbiaknak márciustól csökkennek a törlesztőrészletei - tájékoztatott. A forinthiteleseknél 2015. január 5-12. közé esik majd a perindítás időszaka - közölte Rogán Antal.

Rogán Antal azt is bejelentette, hogy az elszámolási törvény kamatemelési moratóriumot vezet be legkésőbb 2016. április 30-ig.