Előfizetés

Nyughatatlan energiák

Publikálás dátuma
2014.09.13. 10:19
Bánsági Ildikó a Nemzeti Operett című előadásában FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Pokolra menni, totálisan a padlóra kerülni, végletesen kikészülni nagyon tud a színpadon, és valószínűleg az életben is, Bánsági Ildikó. Legújabb szerepében, a Nemzeti Színházban, tökkelütött, bután fecsegő, agyoncicomázottan öltözködő, előkelősködő hercegnőt alakít Gombrowicz Operett című abszurdjában. Amiben aztán összeomlik ez a felszínes, hamis kulisszákkal teli világ, és azok, akik az elit tagjai voltak, kisemmizettekké, gyűlölet tárgyaivá válnak, lerongyolódottan ott állnak a nihil, a lepusztultság, a riasztó értelmetlenség közepén. A szereplők közül többeken csak azt érzékelem, hogy becsülettel csinálják, amit a rendező, a koreográfus beállított, kínlódva verik magukat a földhöz, tipródva téblábolnak, igyekezve mutatják, hogy jaj, mennyire kétségbeesettek. De Bánsági, anélkül, hogy ehhez nagyjelenete lenne, a tömegben is, abból kiragyogva, csaknem ott hal meg a nyílt színen. Holt haloványra sápad. Miközben megfáradt, végletesen elkeseredett hercegnőként alig maradt már energiája, kétségbeesése lázas vergődésre, ideges nyughatatlanságra sarkallja, megfeszül, és mégis zsigerből rángatózik. Ha úgy tetszik, a világvége megtestesülése.

Amikor hercegnéként üresfejűen kell pompázni, nevetségesen ostoba dolgokat mondani, nem feltétlenül dől tőle a publikum a nevetéstől, egy felemás előadásban neki sem sikerül az "operett monumentális idiotizmusát" tökéletesen megjeleníteni, eltalálni ezt a roppant nehéz színházi nyelvet. De mégis érződik, hogy jelentős, fajsúlyos művész van a deszkákon, akinek közlendője, elszántsága, akarata, talentuma van. Így volt ez a Nemzetibe szerződése utáni első szerepében, az elmúlt évadban, Pilinszky János felemelő nyelvű, de valódi drámává nehezen váló KZ-oratóriumában is. Ebben a kevéssé sikerült produkcióban helyzetét végiggondoló, arra folyamatosan reflektáló, koncentrációs táborba került zsidó asszonyt adott, aki öngyötrően töpreng el azon a szituáción, amibe került. Hihetővé vált, hogy csonttá soványodik, lélekben is összetöpörödik, majd naggyá válik, mert lehetetlen körülmények között is belülről képes újra felépíteni magát. Ezúttal szintén a poklok poklát járta be, nem kímélte önmagát.

Nem jutott könnyen a pályára. Bár járt színjátszó körbe, nem volt az az állandóan szavalós típus. Orvosnak készült, az agysebészet különösen vonzotta. Aztán az utolsó pillanatban, hirtelen nyílalt belé, hogy ő bizony színész akar lenni. Nem járt sikerrel az első felvételin, aztán a másodikon se. Beiratkozott a Nemzeti stúdiójába. Nem érezte jól magát, állandóan szavaltatták, amit nem szeretett. De otthon monológokkal pallérozódott. Már odáig jutott, hogy bejelentette, ott hagyja a színiiskolát, és ekkor Bodnár Sándor, a vezetője, azt mondta, hogy szeretné még egyszer meghallgatni. Átszakadt a gát, a Rómeó és Júliából Júlia monológja áradt belőle, a fellegekben és a föld mélyén járt, világossá tette, milyen széles érzelmi skálán képes játszani. Bodnár csodálkozva kérdezte, ezt eddig miért nem mutatta meg magából. A válasz úgy hangzott, hogy mert nem kérték, és maradt a stúdióban, a tanár úr egyik kedvenc tanítványává vált. Harmadszorra nyugalom szállta meg a felvételin. Amikor mondták, hogy melyik verset adja elő, a válasza az volt, hogy "nem." Aztán javasoltak még többet. Azokra is nem volt a felelet. Ez élénkítően hatott a bizottságra, valami olyan lehetett, amit nem szoktak meg, megmutatkozott benne egy markáns egyéniség, aki, ha valamit nem akar, mert már tudja, hogy nem áll neki jól, nem is csinálja. Monológokkal viszont előrukkolt.

Azóta is elég pontosan tisztában van vele, miben jó és miben nem. Amikor például egyik fontos szakmai állomásán, a Vígszínházban már azt érezte, hogy ismétli önmagát, nem tartják alkotótársnak, és a kérdéseit sem hallgatják meg, ugyanakkor a vezetőség mindenhez gratulált neki, azokhoz a produkciókhoz is, amikben nem tudta elfogadni magát, tátott szájjal kivárt. És egy-két évvel többet maradt, mint kellett volna. De persze ott is volt felejthetetlen, például Csurka István hosszan műsoron lévő Deficitjében megmutatta, hogy egy valaha jobb napokat látott értelmiségi nő hogyan megy tönkre morálisan és lelkileg egyaránt, hogy foszlik szét szinte atomjaira. Lidérces és ugyanakkor komikus volt egyaránt, jól jelképezte a lét abszurditását.
Szeret ott lenni, ahol valami újba kezdenek, valami izgalmas várható. Amikor a József Attila Színházhoz szegődött, éppen Iglódi István akarta azt fajsúlyosabbá tenni, belebukott, de létrejöttek fontos előadások, például a Garas Dezső által rendezett Csoda, vagy a Szerelmeim, aminek kedvéért, időt nem kímélve, Bánsági még szaxofonozni is megtanult. Az utolsó előadás után sírtak, házibulit tartottak, és elszaxofonozta nyitott ablaknál, holdsütésben azt a számot, amit a produkcióban is játszott.

Fantasztikus nekirugaszkodás volt az igen jelentős színészeket szerződtető, de kérészéletűnek bizonyuló, Törőcsik Mari vezette Művész Színház, melynek egyik zászlóshajója volt. A nagy román rendező, Vlad Mugur ráosztotta például a Vízkeresztben Viola szerepét. Félt, hogy ehhez erősen túlkoros, hogy Viola anyunak látszik majd a deszkákon. De nem így történt, és ehhez különösebb smink sem kellett, hiszen megvoltak benne a szerephez szükséges nyughatatlan, fékezhetetlen energiák, amik mind a mai napig a civil életben is hajtják. Nem a fenekén megállapodottan dekkoló típus.

Ennek ellenére több mint 15 évet húzott le az Új Színházban. A hullámzó színvonalú teátrumban igyekezett topon lenni, és ez gyakran sikerült is, de azért előfordult, hogy az ő teljesítménye szintén hullámzott. Volt például félelmetes, gonoszságában lidércessé növő Übü mama. Felszabadultan komédiázott a Bolha a fülbe című Feydeau bohózatban, és a címszereplő anyjaként részt vett a Roberto Zucco kemény, kegyetlen, fontos előadásában, ami a színház legjobb teljesítményei közé tartozott. Ott maradt az Új Színházban akkor is, amikor sokan eljöttek, a szélsőséges nézeteiről elhíresült Dörner György vezette teátrumból. Nem beszéltem vele azóta, nem tudom bánja-e, vagy sem. Az előző évadtól a Nemzetiben kezdett új színészi életet. Ottani két első szerepében nem futja a csúcsformáját, de megmutatja az oroszlánkörmeit, vitathatatlanul jelentős színészi talentumát.

Alkotmánysértések baljós árnyai

Császy Zsolt
Publikálás dátuma
2014.09.13. 10:09
FOTÓ: Népszava
Lassan egy rémdrámába forduló szappanoperára kezd emlékeztetni fülkeforradalmi igazságszolgáltatásunk nagy találmánya: a törvényileg illetékes bíróságok helyett az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által kijelölt bíróságokhoz történő perkijelölések-peráthelyezések ügye. A peráthelyezéseket hivatalosan a bíróságok tehermentesítésével, az egyenletesebb teherelosztás céljával igazolták. A nemes szándék mögött azonban sokakban inkább az igazságszolgáltatás politikai befolyásolásának a gyanúja merült fel. Ezt a gyanút erősítette a peráthelyezések politikai környezete, a megoldás jogilag aggályos volta és nem utolsósorban erről vallottak a rideg számok is.

A peráthelyezésekre 2012 februárjától októberéig került sor, negyvenegynéhány polgári ügyben és kilenc büntetőügyben. A politikai hatalom ennek jogi feltételeit két lépésben teremtette meg. Először is 2011-ben az újonnan létrehozott Országos Bírósági Hivatal elnökéhez, valamint a legfőbb ügyészhez delegálta azt a jogot, hogy a törvényileg illetékes bíróság helyett egy másik, első látásra nem azonosítható módon "megtalált" bírósághoz küldjék a pereket. A jogszabályi alapot pedig az eljárási törvények és a bíróságok igazgatásáról szóló törvény módosításával teremtették meg 2011 nyarán.

AB csiki-csuki

Az Alkotmánybíróság azonban 2011. december 20-án, mint alkotmányba és nemzetközi jogba ütközőt, megsemmisítette ezeket a jogszabályhelyeket. A politikai hatalomnak bő egy hét elég volt arra, hogy válaszul - második lépésként - az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezései című közjogi kuriózumba ültesse a perkijelöléseket, és azokat ismét törvénybe iktassa. A legfőbb ügyésznél viszont már kimaradt ez a jogkör, igaz, a későbbiekben kiderült, hogy a véleményezési jogköre megmaradt, amivel a jelek szerint szintén el tudta érni célját.

2012-ben az OBH rögtön alkalmazta a perkijelölést, de az év végén az Alkotmánybíróság ismét hatályon kívül helyezte ezt a jogkört, először az Átmeneti Rendelkezésekből 2012 decemberében, majd 2013 év végén az alacsonyabb szintű törvényekből is. A kijelölt perek közben megkezdődtek, közülük igazából a kilenc büntető per lehetett érdekes, pontosabban ezek közül az a nyolc, amely elsőfokon a Fővárosi Törvényszéken indult volna. Ebből a nyolcból négy ugyanis olyan ügy volt, amely a politikai hatalom számára kiemelt jelentőséggel bírt.

Ezek egyike a Fidesz volt gazdasági szakértőjének a pere, a másik három pedig a Fidesz elszámolási programjának három csúcspere: a Hagyó-per, Sukoró-ügy és a Kocsis-féle MVM-per.

A Fidesz "elszámoltatási politikája" az a processzus, melynek során politikusaik "felfedezték" a korábbi kormányzat bűnügyeit, majd a nyomozóhatóságoknak is sikerült ezeknek a "társadalmi elvárásoknak" megfelelniük, és bíróság elé állították a kijelölt célszemélyeket. A bíróság elé állítás után jött a "meglepetés": a Fővárosi Törvényszék a több száz, egészen pontosan 531 darab - 2012-ben indult - büntetőperes eljárásából mindösszesen nyolc pertől szabadultak meg, ettől remélve a "nagymértékű tehermentesítést". (Az ügyszámokról még később lesz szó.) Ebből a nyolc perből négy volt az előzőek szerint politikailag kényes, így még nehezebben érthető, miért vállalták a jogilag több mint aggályos megoldással az ügyeknek a "törvényes bírájuktól" való eltérítését.

A kijelölt bíróságok közül Sukoró esetében egyértelműen bizonyíthatóan az ügyészség által javasolt bírósághoz került az ügy, sőt a kijelölt bíróság ügyelosztási rendje alapján nemcsak a bíróságot, hanem az eljáró bírót is egyben kijelölték. A másik két elszámoltatási ügyről szólva a Hagyó-ügy ahhoz a Kecskeméti Törvényszékhez került, amely a Zuschlag-ügyben hozott indokolatlanul szigorú ítéletet, míg a harmadik ügy Kaposvári Törvényszéke a földrajzilag legnehezebben megközelíthető bíróság címét vívhatta ki magának. A vádlottak érdekkörén kívül álló okból felmerült perkijelölés mindhárom esetben pluszköltségeivel és utazási nehézségeivel jelentett többletterhet a vádlottaknak és védőiknek.

2012-13-ban megkezdődtek a vidékre száműzött ügyek tárgyalásai, majd az Alkotmánybíróság 2013 decemberében - harmadik egymást követő évben kialakított jó szokását követve - ismét megsemmisítette (visszamenőlegesen) az ügyáthelyezést lehetővé tevő jogszabályokat. A folyamatban lévő perek közül nyolcból hétben ezt követően haladéktalanul megállapították az eljáró bíróságok illetékességük hiányát, és visszaküldték az ügyeket az eredetileg illetékes Fővárosi Törvényszékhez. Az érintettek jórészt örvendtek a jogállamiság diadalának - az Alkotmánybíróság sorozatos elmarasztalásain kívül a Velencei Bizottság is jogsértőnek találta 2013-ban a perkijelöléseket -, de a "baljós árnyak" ismét megjelentek az ügy körül.

Birák "fülkeforradalma"

Először az OBH nyilatkozott arról, hogy a folyamatban lévő ügyeket az Alkotmánybíróság döntése nem érinti. Tehát az AB lényegében csak a saját szórakoztatására helyezte hatályon kívül ismét ezeket a jogszabályokat, és nem a jogszerű állapot helyreállításáért.
Az AB-nél egyébként már ekkor is megmutatkozott a 2010-es választások után delegált új alkotmánybírák fülkeforradalmi, vagy másképpen unortodox korszellemet híven követő jogfelfogása, így csak szűk többséggel születhetett meg az alkotmánysértést kimondó határozat. A szűk többségnek is meg lehetett az ára, ugyanis az AB kimondta az alaptörvény-ellenességet, de a konkrét bírósági eljárásokat nem tartotta szükségesnek megsemmisíteni. Az Alkotmánybíróság nyakatekerten érvelt: "rendelkezései alaptörvény-ellenességüknek a megállapítása tehát elvileg a törvény erejénél fogva maga után vonja azok alkalmazása kizárását az alkotmánybírósági eljárás alapját képező ügyekben". Tehát az eljáró bíróságoknak automatikusan észlelniük kell a jogsértést, és az eljárásukat meg kell/kellene szüntetniük.

A következő baljós árny az a sajtóhír volt, amely szerint a Kúrián már dolgoznak annak a szakmai alátámasztásán, ami lehetővé teszi a kitelepített - nem mellesleg alkotmányellenesnek bizonyultan kitelepített - ügyek visszahelyezésének lehetőségén. A dolog pikantériája, hogy a pervisszahelyezésekkel kapcsolatosan a végső szót majd úgyis a Kúria mondhatja ki, feltéve, hogy a Fővárosi Törvényszék bármely okból visszadobja az ügyeket.

A baljós árnyak után következett a Fővárosi Törvényszék 2014. január 6-án közzétett kollégiumi tanácselnöki értekezletének az állásfoglalása, amely szerint - mivel már megkezdték a vidéki helyszíneken az ügyeket tárgyalni, és "csak" az ezt lehetővé tevő jogszabályokat semmisítette meg az Alkotmánybíróság - a tárgyalás megkezdésével (megelőzéssel) az illetékesség a vidéki bíróságokon rögzült. Az állásfoglalásról később kiderült, hogy "hallgatólagos" volt, azaz a tanácselnökök meghallgatták a kollégiumvezetőt, ám ennél lényegesebb problémák is felmerültek.

Mindent lehet?

Először is a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy lehet alkotmánysértő jogszabályra jogot - illetékességrögzülést - alapítani. Tehát az Alkotmánybíróság hiába állapította meg az alkotmánysértést, amelynek veszélyére egyébként az érintett perek vádlottjainak védői már a tárgyalást megelőzően több esetben is hivatkoztak, az ennek alapján lefolytatott eljárások nem tekinthetőek jogsértőknek. Ezek után valóban felmerül, hogy mi értelme van az alkotmányosságnak, mert ha alkotmánysértően lehet eljárásokat lefolytatni, akkor mindent lehet.

Az illetékesség rögzülésével kapcsolatos másik szakmai aggály, hogy "az illetékesség megelőzéssel történő rögzülése" csak akkor működhet, ha a párhozamos illetékesség a tárgyalás megkezdésekor létezett, pedig eseteinkben ilyenről szó sem volt. Kizárólag az OBH döntése alapján lett illetékessége egy egyébként illetékességgel nem rendelkező bíróságnak. Ezt követően a fellebbezési joggal kapcsolatos tragikomikus közjáték után a perek a Kúriára kerültek, amely az előzmények után nem meglepő módon helyt adott a Fővárosi Törvényszék álláspontjának, és visszaküldte a pereket az OBH által kijelölt helyekre.

A perkijelölésekkel kapcsolatban jelenleg még legalább egy alkotmánybírósági eljárás van folyamatban, amely az alkotmánybíróság összetételében kora ősszel várható változásokat követően félő, már nem járhat olyan sikerrel, mint az előző években. Folyamatban vannak viszont a strasbourgi bírósági eljárások, amelyek már csak a Velencei Bizottság állásfoglalására tekintettel is szinte biztosan el fogják marasztalni a magyar állami szerveket. Ugyanakkor a tavaly decemberi alkotmánybírósági döntést követően még van egy tiszteletkör, amelynek végén a Kúria egy valóban a jogállami normáknak megfelelően létező jogkörében eljárva, de szakmailag téves döntést hozva próbálja a strasbourgi döntést kicselezni. Ugyanis egy téves bírói döntés önmagában még nem ütközik a nemzetközi jogba.

A "törvényesség őrei"

Az eljárás során további aggályokat okozott, hogy az ügyészség, amely "a törvényesség őre", olyan vehemensen ragaszkodott az alkotmánybírósági döntés előtti állapot fenntartásához, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne egy alkotmánybírósági döntést figyelmen kívül hagyni. Ráadásul a korábbi perkijelöléseknél olyan kölcsönhatás volt tetten érhető a bíróság és az ügyészség között, amely az ügyészség és a bíróság 1871-es különválasztását megelőző korszakot idézte fel.

A jogfilozófiai kérdések után még egyszer a rideg számokról: a tehermentesítés érdekében a Fővárosi Törvényszékről nyolc büntetőügyet helyeztek át az abban az évben indult 531-ből. Hogy ez a nyolc ügy mennyiben jelent tehermentesítést, arra szolgáljon összehasonlítási alapul az előző és az azt követő évben indult büntetőügyszám. 2011-ben 672 büntetőügy indult, 2013-ban pedig 702. Vagyis az áthelyezések évében eleve 141, illetve 177 üggyel volt kisebb az ügyszám, mint a szomszédos években. A peráthelyezéses nyolc ügycsökkenés tehermentesítő erejét tehát ezekhez a számokhoz lehet hasonlítani.

Festők közötti gasztronómia

Publikálás dátuma
2014.09.13. 10:03
FORRÁS: ALMÁRIUM

Alighogy bemegyünk a még fiatalnak számító Almárium Bisztró Gasztro Art-ba, egy fölöttébb kedves és beszédes pincérnő, később kiderül, hogy Zwick Nórának hívják, azonnal szóval tart minket. Nem tudja, hogy újságírók vagyunk, de máris mesél az étteremről, az ételekről, pedig még le sem ültünk. És aztán egy ideig állva diskurálunk, mire letelepszünk. Kifogunk egy olyan estét, amikor nem fázunk a belső teraszon, ami meglehetősen mutatós. Kicsit romkocsmás, de annál azért sokkal jobban helyrepofozták. Körülöttünk műtermek, festők dolgoznak bennük, és egy tűzfalra is rálátunk, meg egy hatalmas, égnek meredő kéményre, ez így együtt elég érdekes miliő. Az első szinten kiállító-terem is van. A belső tér minden fakszni nélküli, egyszerű, csupasz asztalok, székek, különböző dekorációval feldobott falak, ez a tér leginkább közös együttlétre, nem intim elkülönülésre szolgál, hiszen koncerteket is rendeznek itt.

Meg vagyok győződve arról, hogy ma is lesz koncert, hiszen a honlapon az áll, hogy szerdától szombatig esténként lehet rá számítani. De aztán az egyik tulajdonostól, Solti Andrástól - a társa Rácz Gábor -, megtudom, hogy igen ingadozó volt ezek látogatása, előfordult, hogy alig lehetett beférni, és az is, hogy mindössze ketten érdeklődtek, ezért úgy döntöttek, hogy hetente, vagy kéthetente csak egy-egy koncertet rendeznek, azokat viszont neves előadókkal. Jó-jó mondom, de akkor miért nem ez van fent a honlapon, és miért a múlt heti étlap, amiről ki is néztem valamit, de már nincs. Azt válaszolja, hogy ezt a részét a munkájuknak még rendbe kell tenniük. Eddig leginkább a hely megteremtésére koncentráltak. Máshol már működött Almárium Bisztró, de az csak étterem volt, itt meg a gasztronómiai élvezeteket kultúrával lehet ötvözni. Gábor szólt, hogy milyen helyet akar nyitni, és András pedig lelkesedett, mert az a mirelit tésztaüzem, amit Zalaegerszegen működtet, pénzkeresetnek jó, de a fantáziáját nem különösebben mozgatja meg, nem lelkesedésének tárgya. Az Almárium viszont a szíve csücske. Kislánya panaszolja is neki, hogy szerinte fontosabb, mint a családja. Ami persze nem igaz, de tény, hogy sok időt igényel.

A vendéglőben igen jó az ár-érték arány. Vacsoránál az első fogás 900 forint, a második 2450, a harmadik ugyancsak 900. Ha valaki három fogást kér, azt kedvezményesen, 3600 forintért megkaphatja, ebédnél pedig ennek a feléért. Molnár Tamás séf arra törekszik, hogy maximálisan frissek, jó minőségűek legyenek az alapanyagok, az adagok pedig se nem abnormálisan kicsik, se nem abnormálisan nagyok. Régi, elfelejtett ételeket is vissza akar hozni a köztudatba, miközben kedvvel kísérletezik is. Zömében élő fűszernövényekkel dolgozik, alig használ szárítottat. Nem csicsázza túl az ételeket, de azt fontosnak tartja, hogy ránézésre is ínycsiklandozóak legyenek, sokat ad a tálalásra. Hetente változtatja az étlapot, és e mellé jön még a séf ajánlata, ami ritkábban változik. Mindig van valamilyen burger, ezúttal puha csülök tanyázik benne, meg cheddar sajt. Lényeges, hogy maga a zsemle is nagyon finom, hiszen a séfnek cukrász végzettsége ugyancsak van, így házikenyér is naponta készül. A tartalmas bivalygulyás nem olyan zsírosan laktatós, mint a csárdákban, de azért diétásnak se nevezném. A mandulás gomolya-körte saláta viszont fenségesen könnyed. A sűrű, citromos jércelevest még zúza dúsítja. A szép rózsaszínűre sütött kacsamellhez meglehetősen különleges köret a borókás-hagymás bukta. A harcsa barnavajas citromhabbal és lágy, parajos rizottóval, abszolút meggyőző.

Amikor már kicsit lankadnánk, a fiatal pincérnő azzal buzdít bennünket, hogy mindent érdemes megkóstolni. Ilyen a szürke marha steak is, merik véresre sütni, ami azt jelzi, hogy megfelelő minőségű a hús. Konyakos kacsamáj és az étlap szerint szalmaburgonya dukál hozzá, ez a valóságban ropogós krumpli chips. Mind a négy nyalánkságba belekóstolunk. A legklasszikusabb a zöldalmás pite, olyan, ahogy a nagymamánk készítette. Áfonyás-marcipán fagylalt teszi azért mégis másmilyenné. A meggyes-narancsos piskóta, a túrós-szőlős metélt, a ricottás mandulacsók nem a hagyományos formában, hanem a mostanában divatos, és fölöttébb gusztusos, poharas tálalásban jelenik meg.
Az Almárium igazán lakályos hely, abszolút kedvelhető konyhával.

Sorozatunkban az ország legjobb éttermeit mutatjuk be.