Az Európai Labdarúgó Szövetség hat év múlva először rendez multilebonyolítású Eb-t, ami annyit tesz, hogy akkor már nem egyetlen ország látja vendégül a 24 résztvevő ország válogatottját és szurkolóit, hanem a kontinens 13 nagyvárosa szimultánban lesz házigazda. A világ összeszűkült, a futball multikulturális, miért kellene akkor a lebonyolítással járó horribilis összegeket egyetlen nemzetnek állnia, s miért szoruljon ki a buliból a kevésbé tehetős kandidáló?
Budapest a megújuló Puskás-stadionnal pályázott, és az UEFA előzetes jelentése alapján egyáltalán nincs kizárva, jóllehet a létesítmény renoválásához még hozzá sem fogtak, hogy a jövő pénteki ünnepélyes bejelentés során a magyar főváros tagja lesz a szerencsés 13-asnak.
A további kandidáló városok: Amszterdam (Hollandia), Baku (Azerbajdzsán), Bilbao (Spanyolország), Brüsszel (Belgium), Bukarest (Románia), Cardiff (Wales), Dublin (Írország), Glasgow (Skócia), Jeruzsálem (Izrael), Koppenhága (Dánia), London (Anglia), Minszk (Fehéroroszország), München (Németország), Róma (Olaszország), Stockholm (Svédország), Szentpétervár (Oroszország), Szkopje (Macedónia) és Szófia (Bulgária).
A döntő és az elődöntő két meccse minden valószínűség szerint Londonban vagy Münchenben lesz. A hírek szerint mivel a Wembley jobban áll a rivalizálásban, a németek hajlandóak támogatni a finálérendezési szándékait, cserébe azért, hogy négy év múlva London viszonozza a pártolást. Az összefogás leginkább a törököknek tesz keresztbe, eleve egymaguk akarták a 2020-as tornát megtartani, így viszont egyre távolabb kerülnek álmuk megvalósulásától.
Nem úgy a magyarok!
A jelentésből kiderült, hogy az UEFA örömmel konstatálja: az Eb-rendezés a magyar labdarúgás 10 éves fejlesztési projectjét teljesítené ki (kár hogy mindezt mi másként érzékeljük belülről…). A dokumentum kiemeli, hogy 2018 tavaszára 341 millió euróból valósul meg a nemzeti aréna, amely 68 156 néző befogadására lesz alkalmas. Az európai szövetség szakértői a legtöbb szegmensében megfelelőnek minősítették a helyszínt, apróbb, könnyen orvosolható problémákra hívták csak fel a figyelmet, például a kelleténél kisebbnek tetszik a sajtószoba. A többi gond abból ered, hogy a komplexum egyelőre csak maketteken létezik, így evakuációs tervet nem tudott csatolni az MLSZ, s nem tudni, milyen hatékonysággal üzemel majd a világítás, az energiaszolgáltatás, a hőmérséklet-beállítás, a pálya karbantartása, illetőleg a takarítás. Ugyanakkor imponál az UEFA-nak, hogy rengeteg szabad szállodai szoba van már most is, s hogy a reptérről – amelynek kapacitása épphogy elégséges – gyorsan megközelíthető a városközpont. A szakértői jelentés megjegyzi, a beruházáshoz szükséges adógaranciához még törvényi változások szükségesek, s hogy noha a politikai támogatás biztosított, rendkívüli anyagi háttér szükséges a stadion felépítéséhez.
Mindazonáltal a többi kandidatúra véleményezése nyomán úgy tűnik, hogy Budapest az elsőszámú jelöltté avanzsált a közép-európai térségből.
Fehéroroszországban, Bulgáriában és Macedóniában ugyancsak nincsenek stadionok, de rengeteg további probléma vetődik fel velük kapcsolatban, van ahol az információ kevés, másutt az infrastruktúra nem megfelelő. Bilbaónak új arénája van, de a város reptere túl kicsi, Oroszország és Izrael kapcsán a politikai problémák nyomtak túlontúl sokat a lat negatív oldalán, Glasgowban és Dublinban a létesítmény okés, a szállodai kapacitás nem.
Szóval gyakorlatilag úgy tűnik: tényleg csak annyi kell, hogy nem egészen négy év múlva már álljon az új Puskás, s akkor az UEFA – nyilván a közelmúlt három sikertelen Eb-pályázata után kiengesztelés gyanánt is - idehozna három csoportmeccset és egy nyolcad- vagy negyeddöntő-mérkőzést.
Szinte semmink sincs a nyári játékok megrendezéséhez
Olimpia ellenben nem lesz, sem 2024-ben, s ha csupán a kontinensek közötti vetésforgásból indulunk ki, 2028-ban sem. Rio de Janeiro után Tokió fogadja az ötkarikás nyári játékokat, minekutána 2024-ben minden bizonnyal megint egy európai ország lesz a befutó. Ám 10 év nagyon kevés idő ahhoz, hogy Budapest felkészüljön a világ legnagyobb szabású rendezvénysorozatára.
A nyári játékok ugyanis nem nyílt vízi úszó vb, nem is szimpla birkózó vb, de még a labdarúgó Eb négy meccsének megvendégelésével sem említhető egy lapon. A város semmilyen tekintetben nincsen felkészülve arra, hogy a világ központjává váljon a seregszemle két-háromhetes időszakára.
2012-ben a tízmilliós London keleti városrészét gyakorlatilag teljesen át kellett alakítani. A létesítmények elegyét az újonnan építettek, a meglévők s az ideiglenesek adták. Budapesten, ha az optimális állapotból indulunk ki, addigra meglesz egy olimpiai uszoda és egy labdarúgó stadion. De ez édeskevés. Szükség volna még egy legalább akkora arénára, amekkora az új Puskás lesz. Ez a komplexum lenne a központi létesítmény, az atlétikai versenyek, a megnyitó- és a záróünnepség otthona. Mi történne vele az olimpia után? Az idén átadott új futballstadionok, amelyek világviszonylatban mininek számítanak, konganak az ürességtől.
És akkor ez csupán egyetlen aréna, szükség volna még legalább 20-25 létesítményre, hogy a 26 sportág több mint 300 versenyszámában az indulók valahol összemérhessék tudásukat. Baseball-arénától kezdve szlalom-kajak-pályáig, több tízezer férőhelyes kerékpáros központon át szintén hasonló volumenű néző befogadására alkalmas kosárpályáig el sem képzelhető mi mindenre volna szükség.
Csak még egy példa: utakra, tömegközlekedésre!
Miközben Magyarország a közelmúltban ezeknél lényegesen kisebb projectek esetében is bénázott, a 4-es metró jókora késéssel, a tervezettnél sokkal drágábban, nem mellékesen túlnyomórészt EU-s forrásból valósult meg (London úgy tervezte, 4 milliárd dollárból készül föl a játékokra, a végszámla végül ennek négyszerese lett; nyilván ott sem makulátlan mindenki, ám egy olyan országban, ahol a korrupció teljesen bevett gazdasági cselekménynek minősül, még több pénz veszne el a süllyesztőben). Emlékezetes Pécs esete is: a megyeszékhely addigra készült fel az Európa kulturális fővárosa rendezvénysorozatra, amikor már véget ért.
De ez a jobbik eset, mert épp 20 éve, hogy a budapesti világkiállítás lebonyolítását éppenséggel le kellett mondani.
Nyilvánvaló, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság Fidesz-tag első embere, Borkai Zsolt, valamint a párthoz szintén közel álló tiszteletbeli elnöke, Schmitt Pál politikai és önös érdekből jött most elő az önkormányzati választások közeledtével az olimpiarendezés ötletével (eleve érthetetlen, hogy egy olyan embernek miért hisz még bárki, akiről bebizonyosodott: szavahihetetlen csaló). Budapesten nem adottak a feltételek, ez a napnál világosabb. Ám arra mégiscsak jó, hogy el lehessen csámcsogni a nagyszabású terveken, lehet előkészíteni, hatástanulmányokat készíteni, külföldi tanulmányutakon részt venni, el lehet költeni néhány százmillió forintot a tervekre, s abból persze néhányan megint nagyon jól járnak.
Csak éppenséggel ezeket a kiadásokat aztán nem az EU, nem az állam fizeti: hanem az adófizetők.
1896: A rendezést Athén kapta meg, az előkészületek azonban nagyon vontatottan haladtak, ezért az „ötletgazda”, Coubertin báró és a NOB magyar alapító tagja, Kemény Ferenc levélváltása során felvetődött Budapest esetleges szerepvállalása. Egy Averoff nevű, dúsgazdag görög kereskedő azonban a görögök segítségére sietett, és az ókori játékok hazájában rendezték meg az első újkori olimpiát.
1916: A NOB 14. ülését 1911-ben Budapesten tartották. Ekkor vetődött fel olimpiai helyszínként a magyar főváros. Hat pályázó közül később Berlinnek ítélték oda a rendezés jogát, de az olimpia az I. világháború miatt végül is elmaradt.
1920: Budapest még a világháború kitörése előtt ismét a jelöltek között volt, sőt, meg is kapta a rendezési jogot, ám később elvették tőle, és az antwerpeni olimpiára a magyar sportolók - mint vesztes hatalom képviselői - nem engedték a játékokon elindulni.
1936: Tizenhárom város, köztük négy német és Budapest jelentkezett olimpiarendezésre. A magyar főváros szavazatot sem kapott.
1940: Budapest is a pályázók között volt, de a szavazás Tokiónak kedvezett (36) Helsinkivel (27) szemben. A II. világháború kitörése miatt az olimpia elmaradt.
1944: Budapest újra a pályázók közé került, de a szavazást London nyerte meg (20), de erre az olimpiára sem került sor.
1960: Hét város, köztük Budapest pályázatáról 1955 tavaszán Párizsban döntöttek. Róma a harmadik körben kapta meg a rendezés jogát.