birkózás;Lőrincz Viktor;

2014-09-13 07:56:00

Lőrincz Viktor vb-bronzérmes

Végre-valahára megtört a jég, és az eddigi nagyon rossz magyar szereplés után tegnap megszületett az első érmünk a taskenti birkózó-világbajnokságon. A 85 kilós Lőrincz Viktor a tavaly Budapesten elért harmadik helye után ezúttal is dobogóesélyesnek számított, ám a vb előtt bordasérüléssel küzdött, így kérdéses volt, a világbajnokságon miként szerepel majd.

Nos, az ifjabbik Lőrincz birkózásán semmi sem látszott, így a horvát Nenad Zugaj, a cseh Artur Omarov és a fehérorosz Dzsavid Hamzatov legyőzésével eljutott az elődöntőig. Sajnos a fináléba már nem tudott bekerülni, ugyanis egyetlen intéssel alulmaradt a későbbi győztes francia Mélonin Noumonvival szemben.

Jöhetett a bronzmeccs, melyen a svéd Kristofer Johansson volt az ellenfele. Az első két és fél perc tusakodással telt el, a magyar birkózó tűnt aktívabbnak. Egyszer le is vitte ellenfelét, majd mögéje is került, lábhasználat miatt azonban - amint az a nemzetközi szövetség internetes közvetítéséből kiderült - nem kapott pontot. Ezután a mérkőzésvezető megintette Johanssont, a svédnek térdelőállásba kellett lemennie. Lőrincz ekkor még nem tudott rajta pontot érő akciót végrehajtani, a rövid pihenő után azonban a negyedik percben ismét megintették a svédet, amiért már járt a pont a magyarnak, ráadásul ezúttal két pörgetés is következett további egy-egy pontért. A 3-0-s állás a folytatásban már nem változott.

A másik magyar induló, a 75 kilós Szabó László az első meccsét megnyerte, majd a másodikon négypontos előnyről kapott ki, így kiesett.

Struhács György, a kötöttfogásúak kapitánya szerint a ceglédiek klasszisa nagyon jól birkózott egész nap.
"Az elődöntőben annyi történt, hogy a francia erősebb volt nála, azon kell majd dolgoznunk a jövőben, hogy ezt a kis lemaradást is behozza. A bronzmeccsen aztán mindent úgy csinált, ahogy megbeszéltük, betartotta a taktikai utasításokat, összeszedetten birkózott" - árulta el a kapitány.

Eredmények
Kötöttfogás 75 kg: 1. Arszen Julfalakjan (Örményország), 2. Neven Zugaj (Horvátország), 3. Andrew Bisek (Egyesült Államok) és Elvin Murszalijev (Azerbajdzsán), ...18. Szabó László
85 kg: 1. Mélonin Noumonvi (Franciaország), 2. Szaman Tehmaszebi (Azerbajdzsán), 3. Zsan Belenyuk (Ukrajna) és LŐRINCZ VIKTOR.