kitelepítés;Zala;áradás;Lenti;

Százhúsz embert kellett kitelepíteni az áradás miatt Lentiben

 Mintegy százhúsz embert telepítettek ki a katasztrófavédelem munkatársai szombat hajnalban Lentiben, miután a lendvadedesi víztározóból átbukott a víz, és elöntötte a város egy részét.

A strandfürdő közelében lévő területeket öntötte el az áradás, a fél métert is meghaladó víz miatt buszokkal nem, csak teherautóval tudták az ott élőket kimenekíteni elöntött házaikból.  A kitelepítettek nagyobb része rokonokhoz, ismerősökhöz ment, kisebb részüket a Vörösmarty iskola tornatermében helyezték el ideiglenesen.

Az éjszakai nagy mennyiségű csapadék miatt jelentős fennakadások vannak Zalában a vasúti közlekedésben is. Vasútvonalakat, állomásokat is több helyen elöntött a víz, így a Zalaegerszegről menetrend szerint háromnegyed hat után induló vonatok helyett vonatpótló autóbuszokat indítanak. Zalakomár és Nagykanizsa között felsővezeték-szakadás, Murakeresztúr és Gyékényes között pedig a sínekre dőlt fa miatt ugyancsak vonatpótló buszok közlekednek.

A jelentős eső miatt hajnalra tömegessé váltak a vízelöntések miatti károk Zala megyében. Hajnali öt óráig már 56 bejelentés érkezett a katasztrófavédelem megyei ügyeletére.