Hagyó Miklós;Kecskeméti Törvényszék;

2014-09-16 19:27:00

Hagyó-per: Emaileket böngésztek Kecskeméten

Az ügyészség új bizonyítási indítványához kapcsolódó számítástechnikai tartalmak, illetve emailek ismertetésével folytatódott - immár érdemben - a BKV-per Kecskeméten. A tárgyalás kezdetén az elsőrendű vádlott, Hagyó Miklós védője jelezte, hogy ellenzik az ügyészség által a későbbiekben beidézni kívánt tanúk meghallgatását, indoklásuk szerint a büntetőeljárásban, amely a BKV által megkötött szerződéseket vizsgálja, vallomásuk irreleváns. 

Az ügyészség korábban Kocsis Lászlónak, a Főkert volt vezérigazgatójának, és Haranghy Csabának, a Fővárosi Vízművek irányítójának tanúkénti meghallgatását kezdeményezte, holott a nyomozás során tanúvallomást az ügyben nem tettek. A másodrendű vádlott védője csatlakozott a kérelemhez, illetve mindkét ügyvéd jelezte a bíróságnak, ha az ügyészség a fővárosi SZDSZ akkori frakcióvezetőjét akarja meghallgatni tanúként, akkor ne Bőhm Andrást, hanem John Emesét hívja meg, aki valójában a párt fővárosi frakcióvezetője volt a kérdéses időszakban.

A továbbiakban - az ügyészség által kezdeményezett új bizonyítási eljárásban - számítástechnikai tartalmakat, zömében emaileket ismertetett Hadnagy Ibolya bírónő. A bíróság majd hetven levelet, illetve hozzájuk tartozó csatolt fájlt - szakértői anyagokat, előterjesztéseket - nézett át. Több vádlott is észrevételeket fűzött az ismertetett anyagokhoz, illetve kiderült, hogy közülük többen nem tudták megnyitni az ügyészség által a részükre eljuttatott adathordozók minden tartalmát. Ehhez kapcsolódóan az is kiderült, hogy a bíróság, illetve az ügyészség számítástechnikai felkészültsége különböző fokon áll.

A tárgyalási nap végén a vádhatóság által arra érdemesnek tartott levelek ismertetésére került sor. Emlékeztetőül: az ügyészség még tavaly decemberben tett indítványt új bizonyítási eljárásra. A BKV-per szeptember 23-án folytatódik.