feljelentés;Erzsébetváros;önkormányzati választások;plakártongálás;

2014-09-17 07:08:00

Plakátvandalizmussal gáncsolják a kampányt

Rendőrségi feljelentést tett Farkas Ferenc, a baloldal erzsébetvárosi polgármesterjelöltje. Farkas lapunknak elmondta, hogy tegnapra virradóra valakik Hunvald György, a VII. kerület egykori MSZP-s polgármesterének a vezetéknevét ragasztották a választási plakátjaira. 

A rongálók a baloldali képviselőjelöltek plakátjait sem kímélték, az ő vezetékneveikre is egyforma Hunvald feliratot ragasztottak, a "Nekünk a VII. az első" szlogenben pedig a kerület sorszámát a "lóvé" szóra cserélték. A Demokratikus Koalíció (DK) helyi polgármesterjelöltje kíváncsi, hogy a drága térfigyelő kamerák rögzítették-e a történteket.

Világos, hogy a múlt éjszaka történt plakátrongálás nem egyedi vandalizmus, hanem több száz kampányanyagunkat érintő tömeges, szervezett bűncselekmény történt - fogalmazott lapunknak Oláh Lajos. Erzsébetváros DK-s parlamenti képviselője közölte, hogy éppen ezért a kerületi rendőrkapitányságon bejelentést tettek, fokozott járőri jelenlétet kértek, valamint azt, hogy vizsgálják meg a térfigyelő rendszer felvételeit. "Bízunk benne, hogy kérésünknek lesz foganatja, s egy ilyen súlyos plakátvandalizmus, amire a tavaszi választás előtti kampányban sem láttunk példát, nem marad következmények nélkül" - mondta Oláh. Hozzátette: a történtek ugyanakkor azt is bizonyíthatták, hogy a Fidesz retteg attól, hogy a baloldal kerületi győzelme esetén az ellenzék részletes bepillantást nyer Erzsébetváros önkormányzatának utóbbi négyéves működésébe, a kerületvezetés költekezésébe és ügyleteibe. Az, hogy minden létező eszközt bevetnek ennek megakadályozására, sokat elárul.

Steiner Pál, a baloldal V. kerületi listavezetője azért tett feljelentést, mert véleménye szerint profi tolvajok lopják az MSZP választási hirdetéseit. Tegnapra virradóra ismeretlenek tucatnyi reklámtáblájukat vitték el a József nádor tér, a Semmelweis utca, a Városház utca és a Kamermayer tér környékéről. A Bródy Gábort népszerűsítő táblákat olyan magasról, hogy az eltávolításhoz létra és szerszám kellett. A szocialisták a helyi választási bizottságot is megkeresték az ügyben. Miután a környéken több térfigyelő kamera működik, ezért a baloldal elvárja, hogy a rendőrség és a választási bizottság a vizsgálat során ezek felvételeit is használja.

Eközben tegnap bemutatta programját Bodnár Zoltán, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje. A politikus egyebek közt közlekedési fejlesztéseket, a 3-as és a 4-es metró vonalának meghosszabbítását, tízezer parkolóhelyet, alacsonyabb parkolási díjakat, a Népliget és a Városliget felújítását és online helyi népszavazásokat ígért a fővárosiaknak. Mítosznak nevezte, hogy egy városnak elemi érdeke volna, hogy a vezetése "azonos színű" legyen az éppen kormányon lévőkkel. "Ha Orbán bünteti Budapestet, a saját támogatóit is bünteti, nem csak a szabadelvűeket" - fogalmazott.

Tegnap Gréczy Zsolt, a DK szóvivője azt jelentette be, hogy valamennyi polgármesterjelöltje nyilvános vitára hívja ki fideszes ellenfelét. A szóvivő szerint a kormánypárti vezetés sok helyen menekül az elszámoltatás elől, pedig a választóknak joguk van tudni, hogy "Orbán Viktor emberei" mit tettek az elmúlt négy évben. Gréczy felszólította a helyi televíziókat és rádiókat, valamint az önkormányzati fenntartású lapokat, hogy számoljanak be ezekről a vitákról.

Eközben elkezdték nyomtatni az önkormányzati választás szavazólapjait. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke elmondta, hogy október 12-én először a főpolgármester- és polgármester-választások szavazólapjait számolják össze, ezután következnek a képviselő-testületek szavazólapjai, majd végül a megyei listás szavazólapok. Az önkormányzati választás végeredménye hétfő hajnalra várható.