Bulvár;börtön;gólya;rabok;erőszakoló;

2014-09-18 11:41:00

Durva börtönélet - Rabtársaitól féltik a gólyatábori erőszakolót

Nagy erőkkel vigyáznak a börtönben K. S. Szilárdra, a gólyatábori erőszakolás gyanúsítottjára - írja a Blikk. A férfi ugyanis tette miatt a börtönhierarchia alján van, ami azt jelenti, hogy a rabok szinte vadásznak rá. 

Az ilyen bűnelkövető csak addig van biztonságban, amíg ki nem derül a titka. Az erőszak híre azonban nagy port kavart,  és a férfi arcképe  több újságban és a tévében is megjelent, így  rabtársai pontosan tudják, ki került melléjük.

közben lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem(belső vizsgálata, amelyből kiderült: tudtak róla, hogy egy valóságos " szexragadozót" küldenek a gólyatáborba.

"A vizsgálat során kihallgattunk minden érintettet. Kiderült, hogy a Hallgatói Önkormányzat elnöke tisztában volt azzal, hogy a fonyódligeti táborban és előtte éveken át a tanító- és óvóképző kar rendezvényein fotózó férfi háromnegyed évvel ezelőtt szexképekkel zsarolt egy hallgatót." Ezt a vizsgálatot lefolytató dr. Rónay Zoltán, az ELTE főtitkára mondta el. 

forrás: blikk.hu

A szakértők szerint a börtönökben általában a fizikailag gyenge és idősebb elítéltek vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben, de azok is a hierarchia aljára kerülnek, akik olyan bűncselekményeket követtek el, amelyeket még a börtöntársadalom is megvet. Így a börtönhierarchia aljára süllyednek a fajtalankodók, a gyerekgyilkosok, a pedofilok. Még 2011-ben  a hvg.hu-nak nyilatkozó Végh József elmondta azt is, hogy tapasztalatok szerint  a rácsok mögött azok sem érezhetik magukat túl nagy biztonságban, akik jó magaviseletűek és engedelmeskednek a börtönőröknek. Ezeket az elítélteket ugyan a smasszerok szeretik, ám a rabtársak már kevésbé, mert gyakran besúgónak, vamzernek tartják őket, ők is a hierarchia alján vannak. A veszélyeztetett elítélteket ugyan próbálják elkülöníteni a börtönben a többiektől, de ezt nem mindig lehet megtenni, mert nincs elég zárka – tette hozzá a szakember.