Ismét bebizonyosodott, hogy minden diktatúra legfőbb szövetségesei a társadalomban fölös számban fellelhető "besúgók". Az ötvenes években mindennapos gyakorlat volt hazánkban, hogy haragosát jelentette fel a hatóságoknál boldog-boldogtalan. A jelek szerint a bosszúálló irigység, féltékenység máig nem veszett ki a magyar társadalomból. Lázár János ugyan figyelemelterelésnek szánta a Hódmezővásárhelyen, képviselői fogadóóráján tett kijelentését. Mégis tanulságos, hogy a kancelláriaminiszter éppen az Ökotárs pályázatain vesztes civil szervezetekre mutogat, mint akik bemószerolták a kormánynál az alapítványt.
Minden bizonnyal önnön sikertelenségük miatt frusztrált személyekről van szó, akik úgy érezték, az Orbán-kabinet antidemokratikus törekvései a kezükre játszanak, s elégtételt vehetnek vélt vagy valós sérelmeikért például az Ökotárs Alapítványon. A magyar kulturális életben szinte a jelenlegi rezsim létrejötte óta ismert a hatalomhoz dörgölőző sikertelenek triumfálása, amelynek most a civil szférában lehetünk tanúi. Feltéve, ha Európa engedi. Oslo már kérte az EU-t, hogy vezessen be szankciókat Magyarország ellen a történtek miatt. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke mindenesetre aggodalmát fejezte ki a példátlan nagyságú rendőri erőkkel végrehajtott razziázás kapcsán.
A Norvég Civil Alap által finanszírozott szervezeteknél is jobban idegesítik azonban a kormányt a sajtószabadság megnyirbálása ellen tiltakozók, elsősorban az egykori Milla. Ne feledjük: a szervezet hihetetlen mozgósító erővel bírt még ebben a félelemtől bénult és apatikus társadalomban is. Meggyőződésem, hogy a monitoring-eljárások mellett az ő tömegtüntetéseik rettentették el a kizárólag fideszes delegáltakból álló Médiatanácsot attól, hogy horribilis összegű bírságokat szabjanak ki az ellenzéki médiumokra. Ezért kénytelen a rezsim a reklámpiac befolyásolásával ellehetetleníteni ezeket az orgánumokat. Visszatérve a Millára: a jogvédők elkövették azt a "szemtelenséget", hogy úgynevezett alternatív köztársasági elnököt választottak, mintegy ellenpólusaként az Orbán egyeduralmi törekvéseit készségesen kiszolgáló hivatalos államfőnek. Pityinger "Dopeman" László zenei karrierje során sem titkolta veleszületett nonkonformizmusát, ezért eshetett rá a választás. Megtapasztalhatta azonban, hogy a magyarországi közélet területén egy kicsit minden másként működik.
Senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy hungarocell-darab rugdosása nagyobb társadalmi veszélyességgel bír, mint nyilvánosan leköpni az éppen regnáló kormányfő arcképét. Lehet, hogy tévedek, de idehaza a jelek szerint két törvény létezik: egy a rendszerszintű jogsértésekkel szembeszállók számára, egy pedig a hatalmon lévők kedvenceinek. Példát kell statuálni! Ha bezárják az alternatív köztársasági elnököt a legkeményebb köztörvényesek közé, talán megtörik. Mindez azonban visszafelé is elsülhet. Mi van, ha a rezsim végnapjaiban valaki felkapja a régi jelszót: "Nyissuk meg Táncsics börtönét"?
