Forradalom alulnézetben

Ki nem álmodozott már arról, hogy időgépbe ül és visszautazik a múlt valamely nevezetes korszakába: Julius Caesar Rómájába, Szent István vagy éppen Kossuth Lajos Magyarországára? Nos, ez utóbbi, képzeletbeli utazáshoz fogható élményt nyújt annak a naplónak az olvasása, amely nemrég jelent meg Helle Mária gondozásában.

A naplóból, melyet egy Alexy Lajos nevű 22 éves fiatalember írt, fél évnek - 1848 második felének - magyarországi történései bontakoznak ki mintegy alulnézetből, vagy ha úgy tetszik: békaperspektívából. A nemességre emelt rozsnyói kereskedőcsalád sarja önmagában jelentéktelen figura, ám naplója éppen ezért érdekfeszítő: az akkori idők mindennapjait jeleníti meg. Azt az életet, melyben a mai ember - különösen a mai fiatalság - számára már-már elképzelhetetlen módon nem hogy Internet vagy mobiltelefon nem volt, de rádió, televízió és gépkocsi sem.

Azt a világot, melyben az emberek lovon vagy szekéren, de leginkább gyalogosan közlekedtek, a vasút pedig a technikai fejlettség netovábbjának számított. Mely világ magyarjai másképp beszéltek és másként is éreztek, mint a maiak, de valahol, végeredményben mégis ugyanolyanok voltak, mint mai utódaik.

Alexy Lajos művelt, öntudatos fiatalember, feltétlen híve Kossuth forradalmának, s annak, hogy ezt a forradalmat akár a fegyverek erejével is meg kell védeni. Amikor azonban a sors úgy hozza, hogy ezért neki magának is katonának kellene állnia s akár az életét is fel kellene áldoznia, első gondolata az, hogy jó pénzért helyettest állít maga helyett. Aztán hosszan ingadozik, folyamatosan arról ír, hogy a világ előrehaladásáért és szabadságáért akár a vérét is ontaná, de soraiból érződik, mennyire fél. (Nagyon is érthető módon.) Végül, némileg kényszerűen, mégis nemzetőrnek áll, de csak egy csatában vesz részt. Azaz dehogyis vesz részt: bajtársaival együtt megfutamodik, így mentve az életét. (Ez messze nem az egyetlen olyan eset volt a szabadságharc korai szakaszából, amikor a gyakorlatlan, felkészületlen magyar katonaság szégyenletes kudarcot vallott a monarchia profi hadseregével szemben.)

Nagyon más ez a kép, mint az, amely a mai március tizenötödikei ünnepi beszédekből kibontakozik. A nemzetőrök és honvédok részegeskednek, nők után koslatnak, bordélyházakba járnak. Alexy meg is veti őket. Csak azt sajnálhatjuk, hogy naplójának 1848 decembere utáni részei (csakúgy, mint a korábbiak) elvesztek, s így nem tudhatjuk, hogyan vélekedett a szabadságharc későbbi sikereiről, például a dicsőséges tavaszi hadjáratról. Mert hogy azokat a győzelmeket valakiknek ki kellett vívniuk! "Hősünknek" ezekben azonban valószínűleg már nem volt része, hiszen naplójából kiderül: eredeti szándékának megfelelően (jó pénzért) végül mégiscsak kiváltotta magát a katonáskodásból. Erre mentalitásra rímel az is, hogy joghallgató(!) létére - mint naivan maga is elismeri - némi csalással szerzi meg magának a jurátussági (joggyakornoki) bizonyítványt.

Alexy leírásában a "dicsőséges 1848-as év" mindennapjai is erősen különböznek attól, amit iskolai tanulmányaink alapján elképzelhetünk. Pest - és Buda! - tele van prostituáltakkal és bordélyokkal, akikről és amelyekről Alexy a legnagyobb megvetés hangján ír, ám akik és amelyek nagyon is vonzzák a kíváncsiságát. Ezt naplójában azzal magyarázza, hogy szeretné jó útra téríteni a "rosszlányokat", ám ahányszor szóba áll velük - vagy azok vele -, mindannyiszor menekülőre fogja. Ellátogat a bordélyházakba, de - legalábbis leírása szerint - nem kerül testi kapcsolatba az ottani prostituáltakkal. Indoklásul "magasabb erkölcsi elveit" hozza fel, "aljasnak" (mai magyarsággal mondva alávalónak, erkölcstelennek) nevezve ezt a világot. Az embernek az a benyomása, hogy a 22 éves, érzékeny lelkű fiatalember, akinek valószínűleg még egyáltalán nem volt szexuális tapasztalata, egyszerűen fél az élet ezen részétől.

Érdekes - ódon - a napló nyelvezete is. Alexy igyekszik szépen, "fennkölten" - a mai olvasó számára néha már mulatságosan - fogalmazni. Ha álmos volt, soha nem lefeküdt, hanem "magát az álom karjainak adá". És soha nem egyszerűen hazament, hanem "haza vevé útját".

Alexy mindemellett kellemes természetű, rokonszenves fiatalember lehetett, aki, ha a szexualitást illetően nem is, politikai értelemben mindenképpen felvilágosultnak számíthatott. Nagybátyjának írt levelében - melyet belefoglalt naplójába - (kissé döcögősen) így fogalmazott: "El fog jönni az idő, midőn nem azt fogjuk tekinteni, magyar-e vagy horvát, katolikus-e vagy zsidó, mágnás-e vagy szegény ember. hanem a valódi műveltség annyira el lesz terjedve. hogy minden ember más emberben csak embertársát fogja látni."

Alexy humánus gondolkodású, liberális fiatalember volt. Liberalizmusának - s talán nem általánosítunk túlságosan - a mindenkori magyar liberalizmusnak - a gyengeségét viszont jól példázza az, hogy az emberek egyenjogúságát hirdető szép és elszánt szavai ugyanabban a levélben olvashatók, melyben nagybátyjától azt kéri: adjon pénzt a katonaságtól való kiváltására.