LMP: Tiltsák be végre a gyerek-ketrecharcokat!

Publikálás dátuma
2014.09.19 13:58
Illusztráció/Getty Images
A gyermekek számára szervezett ketrecharcok azonnali betiltását sürgeti az LMP, a párt szerint a kormány semmit nem tesz az ügyben.

Ikotity István képviselő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nyáron rendezték azt a csepeli viadalt, amelyen kiskorúak életveszélyes sérüléseket szenvedtek, de a kabinet részéről azóta is csak "üres ígérgetések" hangzottak el az ügyben. Az önkormányzati választás előtt várhatóan már nem kerül a parlament elé ilyen kormányzati javaslat, ezért újabb hónapot csúszhat a gyermekviadalok betiltása – tette hozzá.

Emlékeztetett: az LMP a nyári rendkívüli ülésszakban javaslatot nyújtott be a parlament elé, amelynek alapján a sporttörvény kimondta volna a kiskorúak testi, lelki és érzelmi fejlődését veszélyeztető rendezvények tilalmát. Azt, hogy ez a tilalom mely sportokra vonatkozik, kormányrendelet szabályozná. Emellett az ellenzéki párt a büntető törvénykönyvben rögzítené a kiskorúak veszélyeztetésének egy speciális esetét, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetve az ilyen rendezvényeken a fogadásszervezést és fogadáskötést.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke úgy fogalmazott: a kabinet "egy tollvonással" írta át az alkotmányt vagy a választójogi törvényt, de a gyermekek érdekében hónapok óta nem lép fel. Megjegyezte: a kormánypárti politikusok kommunikációja "totálisan zavaros", mert egyszer a sporttörvény másszor pedig a gyermekvédelmi törvény módosítását tartják szükségesnek az ügyben.

Amikor kiderült a csepeli eset, az LMP rá néhány hétre benyújtotta a saját javaslatát, ezt a gyorsaságot vártuk volna a kormánytól – felelte arra a felvetésre, hogy Simicskó István sportért felelős államtitkár a Blikknek azt mondta: az Igazságügyi Minisztériummal, a Magyar Olimpiai Bizottsággal, a küzdősportágak vezetőivel és a gyermekvédelmi szervezetek bevonásával már az őszi ülésszakban a parlament elé viszik, hogyan lehet szigorítani a szabályokon.

A Népszava júliusban megírta, hogy vizsgálódik a rendőrség a csepeli MMA-gálán megsérült gyerekek miatt. Lapunk akkor beszámolt arról is, hogy az eset politikai üggyé is vált. Az ellenzéki pártok már akkor követelték a kormánytól, hogy törvényben tiltsa meg a 14 év alatti gyermekek úgy nevezett full contact küzdelmét. Az amatőr versenyen induló gyerekek közül ketten sérülést szenvedtek: egy kislányt torkon rúgtak, egy fiú koponyasérülést szenvedett. A legnagyobb publicitást az kapta, hogy egy 16 éves fiút úgy földhöz vágtak, hogy beszakadt a tüdeje. A versenyt szervező Felföldi Szabolcs, a Magyar MMA Szövetség elnöke korábbi nyilatkozatában még méltatta a tüdejével megsérült fiú hősiességét, hogy sérülése ellenére végigjátszotta a meccset.

Szerző

Elbocsátják a Ledina Kft. dolgozóit

Publikálás dátuma
2019.03.20 21:58

Fotó: MTI/ Sóki Tamás
Újabb drámai eseménnyel folytatódott a Zsolnay Porcelánmanufaktúra sikertelen einstandjának története: megszűnt a gyártótevékenység a Zsolnay ellencégeként létrehozott Ledina Kft. pécsi üzemében.
A történet előzménye – mint arról többször írtunk – az volt, hogy egy, a kormányhoz közel álló befektetői kör meg akarta szerezni a Zsolnayt, s ennek részeként a fideszes vezetésű pécsi önkormányzat létrehozta a Ledinát, amelybe átcsalták a Zsolnay dolgozóinak 80 százalékát. A Zsolnay bekebelezése azonban nem sikerült, így a Ledina funkciótlanná vált. Az értékesítési gondokkal küszködő – és többször tulajdonost váltó – Ledina alig termelt, s 120 dolgozóból mostanra 60 maradt. A tulajdonosok végelszámolással akarták megszüntetni a perspektívátlan céget, ám az általuk felkért végelszámoló, Megay Róbert úgy látta, ennek az eljárásnak nincsenek meg a feltételei, ugyanis a Ledina adóssága lényegesen meghaladja a kft. vagyonát, ráadásul a cég iratai pótolhatatlanul hiányosak. Ezért Megay – mint azt lapunknak elmondta – felszámolást kezdeményezett a Ledina ellen. Megay mindezt kedden közölte a dolgozókkal, s döntést hozott arról is, hogy leáll a Ledina termelése. Hogy mi lesz a cég és sorsa, az már a felszámolás során dől el, ám aligha várható, hogy valaki megveszi a piac nélküli, saját gépekkel és épülettel nem rendelkező kft.-t. Az érdemi bevételt nem termelő Ledina fenntartása az elmúlt két és fél évben hozzávetőleg egymilliárd forintba kerülhetett. Hogy kik és miért finanszírozták a cég működését, arról az érintettek sosem nyilatkoztak. A folyamatosan leépülő dolgozói állomány bérét – ami 20 hónap alatt 5-600 millióra rúgott - megfizették a tulajdonosok, a bérek terheinek százmilliós nagyságrendű tételével viszont elmaradtak. Hogy pontosan mekkora tartozást halmozott fel a Ledina, azt Megay nem árulta el. A dolgozók felmondási időre járó bérét és végkielégítését a bérgarancia alapból lehet majd kifizetni. Ismert, hogy a Zsolnayból a Ledinába átcsalt dolgozók pert veszítettek volt munkaadójuk ellen, mivel azonnali felmondásuk jogtalan volt, s emiatt egyhavi bérüknek megfelelő kártérítést kell fizessenek. A bérgarancia alap azonban erre a dolgozói kötelezettségre már nem nyújthat fedezetet.

Csaknem kétmilliárdot ad a kormány a határon túli sajtóra

Publikálás dátuma
2019.03.20 21:44
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Ebből 950 millió forintot azonnal utalnia kell a Pénzügyminisztériumnak.
Szerda este megjelent a Magyar Közlöny, melyben az áll, hogy a kormány egyetért a Kárpát-medencei magyar nyelvű média működésének támogatásával, ezért támogatást nyújt, méghozzá 1,9 milliárd forintot – vette észre a hvg.hu. A pénzt a Bethlen Gábor Alapon keresztül juttatják el, a felét – 950 millió forintot – azonnal utalnia kell a Pénzügyminisztériumnak. A kedvezményezett az Erdélyi Médiatér Egyesület. A közlönyből az is kiderül, hogy Pomázi Gyula Zoltán, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára távozik, és Nagy Ádám veszi át a helyét. Pomázi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke lett.