Oroszország;Joachim Gauck;

2014-09-20 07:34:00

Élesen bírálta a német államfő a Kremlt

Keményen bírálta az orosz kormányzatot Joachim Gauck. A német államfő szerint a Kreml megsértette a nemzetközi jogot, illetve emberi jogsértéseket követ el. Gauck a Rheinische Postnak adott interjújában úgy foglalt állást, mindezek figyelembe vételével elképzelhetetlen lenne, hogy hivatalos látogatásra Oroszországba utazzék. A német elnök azzal is vádolta Moszkvát, hogy az állítólagos „nyugati fenyegetés” álcájával más népek önrendelkezését korlátozza.

Gauck ugyanakkor külön kiemelte, bírálatával nem Oroszországot, a népet illeti, hanem a kormányzatot. „Ha az országra tekintek, nem csak a kormányt látom, hanem azokat is, akik felett kormányoznak” – hangoztatta. A német elnök keményen bírálta Moszkvát azért is, mert nem akarja engedni Ukrajna számára, hogy csatlakozzék az Európai Unióhoz. Kiemelte, hogy a népek önrendelkezése mindenek feletti. „Nem értem azt, miért kellene fontosabbnak tartanunk az oroszok érzékenységeit. Ugyanannyira tiszteletben kell tartani az ukránok önrendelkezését” – állapította meg.

Joachim Gauck dicsérettel illette a német kormány „rendkívül felelősségteljes” politikáját az ukrán válság kapcsán, s támogatásáról biztosította a NATO további keleti bővítését is. „A szomszédainknak jogukban áll belépni az észak-atlanti szervezetbe, amely nemcsak politikai szövetséget jelent, hanem védelmi garanciákat is ad” – hangoztatta.

A német elnök úgy vélte, gyorsabb fellépésre van szükség a különböző nemzetközi konfliktusok alkalmával. „Nem csak arról kellene beszélni, mikor kell az utolsó lehetőséghez nyúlni, s légicsapásokat kezdeményezni. Inkább arra kellene figyelni, mit tehetnénk a véres konfliktus kitörése előtt” – emelte ki Joachim Gauck.