film;Angelina Jolie;Africa;

2014-09-22 15:24:00

Angelina Jolie következő filmje: Africa

Angelina Jolie Oscar-díjas színész-rendező az afrikai illegális elefántcsont-kereskedelemről szóló filmet fog rendezni: az Africa című produkció a híres kenyai környezetvédő és paleoantropológus, Richard Leakey orvvadászokkal vívott harcát mutatja be.

Richard Leakey korábban a kenyai vadvédelmi hatóság vezetője volt és kulcsszerepet játszott az illegális elefántcsont-kereskedelem visszaszorításában. A vadorzók megfékezését célzó radikális intézkedéseivel, egyebek közt azzal, hogy harci helikoptereket küldött a nemzeti parkba, segített talpra állítani a kihalás szélére sodródott elefánt- és orrszarvúállományt Kenyában.

A környezetvédő 1989-ben került a nemzetközi figyelem középpontjába, amikor 12 tonnányi elefántcsontot semmisítettek meg a Nairobi Nemzeti Parkban - idézte fel a BBC News.

David Ellison producer, akinek Skydance Productions nevű cége A félszemű és a Jack Reacher című filmek munkálataiban is részt vett, "inspirálónak" nevezte Leakey-t és hozzátette, hogy az "Africa olyan történet, amely igazán megérdemli, hogy elmeséljék". Jolie közleményében aláhúzta, hogy mély kötődést érez Afrika és az ott élők kultúrája iránt.

A film forgatókönyvét a Forrest Gumpért Oscar-díjjal jutalmazott Eric Roth jegyzi. Operatőre Roger Deakins lesz, aki már a Rendíthetetlen című filmen is együtt dolgozott Jolieval. A Rendíthetetlen, amelyet január elején kezdenek vetíteni a magyar mozik, az amerikai olimpikon és második világháborús hős, Louis Zamperini életét kíséri nyomon, akinek repülője 1943-ban lezuhant, és aki két bajtársával együtt 47 napig sodródott a Csendes-óceánon, majd miután a japán partoknál földet ért, elfogták és két évet töltött hadifogságban.

Jolie jelenleg a By The Sea című filmet forgatja férje, Brad Pitt oldalán. A színésznő írta a dráma forgatókönyvét és ő is rendezi a produkciót.