metró;Együtt-PM;

2014-09-22 17:22:00

Metrófelújítást és vonalhosszabbítást ígér az Együtt-PM

A tömegközlekedés fejlesztését, többek között metrófelújítást és az 1-es metró pályájának hosszabbítását ígéri Zuglóban az Együtt-PM-es Karácsony Gergely, aki a baloldali pártok támogatásával indul a kerületi polgármesteri címért.

A politikus egy hétfői, az 1-es metró Mexikói úti végállomásánál tartott sajtótájékoztatón három területen tett ígéreteket, amelyeket szavai szerint már a Fidesz is megígért, de - mint mondta - ő arra fog törekedni, hogy ezek valóra is váljanak. Karácsony Gergely elsőként az 1-es metró felújításáról beszélt, amelyet meghosszabbítanának Rákosrendező felé.

Hozzátette, abból sem tudnak engedni, hogy a 4-es metró eljusson a Bosnyák térig. Lehet, hogy a következő években erre nem lesz forrás, de hosszabb távon nem lehet letenni erről a tervről - fogalmazott.

Karácsony Gergely végül azt mondta, a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötésével direkt kapcsolat alakulhat ki az M0-ás körgyűrű és Budapest belvárosa között, így el lehetne érni, hogy a zuglóiak és az agglomerációban élők is a tömegközlekedést válasszák az autók helyett.

A sajtótájékoztatón részt vett a szocialista Tóth Csaba, aki azt mondta, Zuglóban kaotikus a parkolási helyzet, pedig a kerületnek jelentős szerepe van a főváros közlekedésében, ugyanis komoly átmenő forgalommal bír és több közlekedési csomópontja is van. Tavaly a parlamentben a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokban kezdeményezte, hogy az Örs vezér téren és a Mexikói úton is építsenek P+R parkolókat, de ezt a kormánytöbbség nem támogatta - mondta.