Erősítik a brancsot

Már sosem fogjuk megtudni, hogyan számolnának el a lelkiismeretükkel az újonnan jelölt alkotmánybírók, miután csakis a Fidesz akaratából válnak azzá. Amikor ugyanis a parlament igazságügyi bizottságának ülésén jelen lévő egyetlen ellenzéki képviselő erről érdeklődött, a testület KDNP-s elnöke jó érzékkel azonnal belé fojtotta a szót. Igaz, ezt a kérdést nem is a jelölteknek kellene feltenni, hanem a kedves vezetőnek, hiszen minden az ő akaratából történik. Kétséges viszont, hogy birodalmának állandó építése közben ilyen csip-csup lelkiismereti ügyekkel szándékozna foglalkozni.

Ha nem tudnánk, akkor az egyik jelölt fel is hívta a figyelmet rá, hogy véget ért az "aktivista alkotmánybíráskodás" korszaka. A bíráknak pedig saját szakmai meggyőződésüknél fontosabb az Alaptörvény, amelyre felesküsznek. Amit pedig a nemzeti hitvallással együtt kell értelmezni, hiszen az az ideológiai preambuluma. Ha e magvas gondolatok valakinek túl nehéznek bizonyulnának, segítünk megérteni. Először is megfogalmazójuk, Varga Zs. András hosszú ideig annak a Legfőbb Ügyészségnek volt helyettes vezetője, amely élen járt a Fidesz, a kormány, de legfőképpen a kedves vezető bárminemű óhajainak és parancsainak teljesítésében. Másodszor pedig tisztában van vele, hogy pontosan azért jelölték a taláros testületbe, mert megbíznak benne és számítanak rá, hogy nem fog akadékoskodni semmilyen ügyben. Bizottsági nyilatkozatával ezt erősítette meg.

Nem is véletlen, hogy az egykori elszámoltatási biztos, a jelenlegi - bár már elmenőben lévő - zuglói polgármester oly lelkesülten üdvözölte az összes jelöltet. Mi mást is tehetne egy hithű fideszes, midőn a brancsot erősítik. A bizottság pedig - mily meglepő - egyhangúlag támogatta a leendő alkotmánybírókat. Akárcsak két nappal korábban több testület az új külügyminiszter jelölését. Igaz, Szijjártó Péter nem úszta meg olyan könnyen, mint a reménybeli talárosok, neki valódi kérdésekre is felelnie kellett, mert kekeckedő ellenzékiek is voltak az ülésen. De nem hiába volt évekig a kedves vezető papagáj-kommandójának élpapagája, mindenre gondolkodás nélkül, slágfertigen válaszolt. Szegény Bill Clinton azóta már lecserélte összes tanácsadóját, mert jól átverték Orbán Viktor ügyében és megváltotta már budapesti repülőjegyét, mert régen volt itt és így híján van a személyes tapasztalatoknak. Mint arra Szijjártó oly találóan rámutatott.

Végül is a bizottsági ülések is tükrözték, hogy minden rendben van. Az Alkotmánybíróság lassan teljesen egyszínűvé - narancsossá - válik és nem akadékoskodik tovább. A külügy persze más tészta, mert ott képviselni is kell Magyarországot. Az új miniszter azonban keletre megfelel, a nyugat meg már úgysem számít innen semmi jóra.

Szerző

Még a kövek is sírnak...

A budapesti belvárosban, a Király utca-Wesslényi utca-Erzsébet körút által határolt háromnegyed négyzetkilométeren volt 1944-ben a gettó. Itt még a kövek is sírnak: falai között éhezés, betegség, a nyilasok rajtaütései, Dunába lövés, következtében 25 ezernél többen pusztultak el. A Dob utca eljén a Carl Lutz emlékkő "sír", rajta egy részlet a naplójából: "Beleőrülök, hogy el kell döntenem, kit mentsek meg. Isten hol van ilyenkor? " A bátor svájci több ezer üldözöttet mentett meg. Jó, hogy nem élte meg: jelenleg Magyarországon vannak, akik azt állítják: többen jöttek vissza, mint amennyit elvittek. De a jelenkor nem kímél senkit és semmit. Nem volt - úgy látszik nem volt - elég a szenvedés, az áldozat! A házfalakon ott vannak a horogkeresztek, áthúzott Dávid csillagok. Csak a Gozsdu Udvar bejáratánál látni a falon, fekete betűkkel más jelet. Azt, hogy: No Rasszizm!

Sok kedves szórakozóhely, romkocsma van erre. A fiatalok, a külföldi vendégek keveset tudnak arról, hogy ez a városnegyed a magyar keresztény úri elit soha el nem múló szégyenét testesíti meg. Nem véletlen, hogy az ősi zsidó rítus szerint a sírokra tett emlékezést jelentő kavicsokat buktatókőnek nevezik. Mert meg kell torpannia, meg kell botlania itt a tisztességes embereknek! Emlékezniök kell. Az emlékezés kötelesség, a felejtés pedig bűn. Akiket elfejetünk, azok végképp meghalnak. Akikre emlékezünk azok a síró kövek között is tovább élnek, eleven mementókként.

Néha úgy érezzük, hogy Adyval el kell újra mondanunk, hogy "Ujjunk begyéből vér serked ki/Mikor téged tapogatunk/ Te álmos ,szegény Magyarország/ " Igen, már nem, már csak alig tudjuk, hogy vagyunk-e és, hogy ez az ország létezik-e?

Lengyelországból, Krakkóbol jövet az úgynevezett Királyok útján Limanowa mellett vezet az út. Szegényes kis település, fölötte egy dombon hatalmas, kivilágított kőkereszt. Az első világháborúban, alig néhány kilométerért itt vívtak egy szörnyű, értelmetlen ütközetet az Osztrák-Magyar Monarchia katonái és az orosz csapatok. Néhány négyzetkilométeren csaknem egy millió katona esett el - értelmetlenül. Később itt, Limanowánánál, vívtak véres harcokat a német nácik és az előre nyomuló szovjet csapatok. Igen, ez a mi korunk. Ott is sírhatnak a kövek. Annak idején Limanowa felé menetek az Auschwitzba küldött vagonok is. Magyarországról 57 marhavagonos szerelvénybe zsúfolva hozzávetőleg 400 ezer zsidó. Sokan már Kassánál meghaltak, megfulladtak, éhen, szomjan haltak. A koncentrációs táborokban is sírnak a kövek. Mindenhol Limanowák vannak.

De az emberek mikor fogan sírni? Vagy inkább mikor fognak úgy emlékezni, hogy valahára elapadjanak a kövek - az utódok - könnyei?

Sok derék fiatal ember van, akik felemelik tiltkozó szavukat. Soha többé sárga csillagot; soha többet ne zavarjanak ki százezernyi bakát gyilkos, éreltelmetlen harcba a Donhoz elpusztulni.

Csendes, emlékező nyugalom, sebeket gyógyító napok, évek kellenének, hogy a könnyek elapadjanak. Ma még az emlékező kövek könnyei mossák a pesti Dob utcát, Kazimierztől délre, a Visztula partán fekvő Podgórze hirhedt lengyel gettóját. Szerte Közép-Kelet-Euópában a sebeket újra és újra felszaggató gonoszságot végre valahára üzze el a civi bátorság, és a jóindulat.

Szerző
Szász István

Nem félünk a Jánostól?

Az utóbbi hetekben a nyílt zsarolás színterévé vált a magyar sajtó. Orbán Viktor Lázár Jánoson vagy névtelenül nyilatkozó Lázár Jánoson, esetleg a kormányfő legszűkebb környezetéhez tartozó Lázár Jánoson, olykor pedig a Miniszterelnökség belső ügyeire rálátó Lázár Jánoson keresztül üzenget az RTL Klubnak és a Simicska-birodalomnak. Pedig lehetne ezt csendben, halkan is, de Pártunk és Kormányunk, illetve Ő, a NER alapító atyája valamiért mégis világgá akarja kürtölni a médiaháború aktuális állásait. Névtelen Viktor/János/Árpád nemrégen a baloldali sajtó zászlóshajójának címlapján jelentkezett be a jobboldali médiára, de a lépés nem talált kedves fogadtatásra. Nem mindenki ijed meg az ágyában talált, levágott lófejtől, főleg akkor, ha van mivel visszalőnie.

Komolyabb lépés kellett, így hát Nevét és Arcát vállaló János a Hír TV kamerájának mondta be, hogy "változhat" a reklámadó. Értsd: ha tovább ellenkezel, nőni fog, de ha végre behajolsz, akkor csökkenhet is. A zsarolás oka közismert: jelenleg nem a baloldali sajtó fenyegeti a NER bástyáit, hanem a milliós nézettséggel rendelkező RTL Klub "ellenzéki hangvételűvé" vált hírműsorai, valamint a legszilárdabb fideszes szavazótábort "etető" jobboldali médiumok kritikái. Főleg a közeljövőben, amikor az önkormányzati választás után a Névtelen Források (Viktor/János/Árpád) szerint megindul a reformgőzhenger, és az egészségből talán mégis üzlet lesz, a tandíjmentességből fizetős "nemtandíjas" egyetem, az olcsó és kicsi államból drága és gigantikus Halálcsillag, az egymillió új munkahelyből pedig százezer kirúgott közszolga lehet.

Akkor aztán tényleg nagyon kell majd hazudni. Eddig egyszerűnek tűnt. A kereskedelmi média idén nyárig letojta a politikát, a közmédia termelési híradói és a jobbos sajtóban felbukkanó balos botrányok elegendőnek bizonyultak a legnyilvánvalóbb böszmeségek okozta társadalmi feszültségek tompítására. No de eddig hullott a pénz az égből, ki lett rabolva a bank, a nyugdíjpénztár, a hipermarket, a közműszolgáltató, az önkormányzat. Amit az Unió ad, abból építeni, fejleszteni kell, nem költhető akármire, főleg nem az újkádári államkapitalizmus fenntartására. Főleg úgy, hogy az elmúlt négy évben csendben lerohadt az egészségügy, az oktatás és még néhány apróság.

A következő években kell majd leginkább a magyar sajtó lojalitása, cinkos hallgatása, esetleg közreműködése. Névtelen Viktor/János/Árpád a következő választást is szeretné megnyerni. Egy-egy telefonhívást pedig nem biztos, hogy a megzsarolt tőketulajdonosok komolyan vesznek, mert talán vérszegény, gyáva blöffnek tűnhet. Ezért kell postásnak használni a hírre éhes zsurnalisztákat. Így tudatják: hiába kapálóztok, nincs bennünk gátlás.