Simon Gábor;Központi Nyomozó Főügyészség;

2014-09-23 18:18:00

Csak vallomást vártak az ügyészek Simon Gábortól

Nem voltak célzott kérdések Simon Gábor újabb ügyészségi kihallgatásán, a vádhatósági emberei csupán újra megkérdezték az MSZP volt elnökhelyettesétől, hogy akar-e vallomást tenni. A nemleges válasz után pedig véget is ért a kihallgatás - mondta lapunknak Simon Gábor ügyvédje. Ezzel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjére hivatkozva a Magyar Nemzet ma azt írta, hogy Simon Gábor nem csak vallomást nem tett, de nem válaszolt az ügyészi kérdésekre. 

Nagy István ügyvéd szerint az ügyészek nem hozták szóba például azt a közelmúltban napvilágra került ügyet sem, amely szerint megtalálták az öngyilkosságot elkövetett Welsz Tamás nyomtalanul eltűnt, szlovákiai magyar üzlettársának búcsúlevelét, amelyben állítólag - hazai és szlovák politikusok felemlítésével - egy Magyarországot és Szlovákiát érintő áfa-csalási ügy részleteit taglalta. Welsz úgy került kapcsolatba a Simon-üggyel, hogy az üzletember lakásán „találták meg” az ex-szocialista politikus állítólagos bissau-guineai útlevelét.

A lapunk által megkérdezett más ügyvédek véleménye alapján kijelenthető, a hazai büntetőeljárásokban nem szokás, hogy ha egy adott ügyben valaki egyszer már nem akart vallomást tenni, akkor újra és újra behívják kihallgatásra, hogy ismét vallomásra bírják. Ez alól általában az képez kivételt, ha megváltozik a gyanúsított álláspontja. Ez alapján úgy tűnik, hogy a Simon mostani kihallgatásának lényege az volt, hogy az önkormányzati választások közeledtével kreáljanak egy hírértékű eseményt Simon Gábor ügyében, akinek házi őrizetét "véletlenül" éppen október 12-ig - azaz a választások napjáig - hosszabbította meg a bíróság az ügyészség kezdeményezésére.

A Simon-ügyet februárban robbantotta ki a Magyar Nemzet, ami azután a Fidesz országgyűlési választási kampányának egyik fő elemévé vált. Mint ismert, a gyanú szerint 2008 januárja óta az MSZP akkori elnökhelyettese összesen mintegy 240 millió forintot helyezett el Ausztriában, bankbetétben és értékpapírokban, a vagyont pedig egyetlen képviselői bevallásában sem tüntette fel.