A Strasbourgi Nemzetközi Bíróság ítélete mögött meghúzódó jogkérdést, amely a képviselők véleménynyilvánítási- és szólásszabadsága jogának Kövér László módra történő korlátázosáról szól, egy másik aspektusból szeretném bemutatni. A nemzetközi bíróság a sértettek szempontjából vizsgálta ezt a kérdést, én viszont a házelnök oldaláról elemezném. Amikor a házelnök (levezető elnök) elmarasztalja a képviselőt, megvonja tőle a hozzászólás jogát az egész ülésre vonatkozóan, kizárja az ülésről, pénzbírsággal sújtja, akkor e körben hatósági jogkörben jár el. Annak ellenére, hogy a törvény sem a házelnököt, sem levezető elnököt nem hatalmazta fel hatósági jogkör gyakorlására. Megjegyzem, ha ilyen létezne a törvényben, az is aggályos lenne alkotmányjogilag, lévén egy politikai tisztséget hatósági jogkörrel felruházni alkotmányossági aggályokat vet fel. Többek között azt is, hogy egy hatósági jogkörben hozott döntéssel szemben (még akkor is, ha a törvény ezt a jogkört kifejezetten nem is biztosítja az elnök számára) szigorúan alkotmányossági alapon a bíróság lenne jogosult jogorvoslati hatóságként eljárni és nem egy bizottság. Az már igazán másodlagos szempont, hogy ez a bizottság is azoknak a többségéből áll, akik az elmarasztalást jóváhagyó országgyűlés többségét alkotják. Arról nem is beszélve, hogy a bizottság sem hatóság, ennek ellenére az elmarasztalással szemben hatósági jogkörben jár el. Jogkérdést politikai alapon elbírálni, ez minden jogi szakmaisággal szembemegy. Ugyanis az elmarasztalás, a szankcionálás szigorúan jogkérdés, amelyet politikai alapon nem lehet, nem is szabad(na) eldönteni. Ezt pártatlanul csak a bíróság tehetné meg. Nem véletlen az sem, hogy e tekintetben még az általuk elfoglalt Alkotmánybíróságban sem bíznak. Sajnálatos módon azonban a Strasbourgi bíróság is csak a képviselők oldaláról, az őket ért sérelem tekintetében értékelte ezt a jogkérdést, de nem vizsgálta, (nem is vizsgálhatta) abból a szempontból, hogy alkotmányjogilag már önmagában az aggályos, hogy a mindenkori (egyébként politikai tisztségnek minősülő) elnöknek alkotmányos jogok korlátozására hatósági jogkört ad a törvény, holott ezt nem tehetné meg. És még egy érdekes aspektus: az Alkotmánybíróság hatáskörét (sok egyéb szempont mellett) azért is korlátozták, nehogy már felülbírálja az országgyűlés, mint legfőbb népképviseleti szerv döntését. A fidesz azt akarta, hogy az országgyűlésnek ne legyen, ne is lehessen semmilyen kontrollja, ugyanakkor a fenti kérdéskör kapcsán az elnök szankcionálásban megnyilvánuló döntését jóváhagyó országgyűlést a bizottság lényegében (jogelvileg legalábbis) felülbírálhatja. Tisztán, mint a Mátyás király mesében: adtam is ajándékot, meg nem is.
Ferincz Jenő, Nagykanizsa
