Bajnokok Ligája;magyar férfi vízilabda-válogatott;

Rajtol az OSC

A magyar férfi vízilabda-együttesek közül elsőként az OSC kezdi meg szereplését a sportág első számú nemzetközi klubsorozatában: a gárda mától vasárnapig Marseille-ben száll medencébe a Bajnokok Ligája első selejtezős szakaszában. Az érintettek közül a legutóbbi magyar bajnoki ezüstérmes Szolnok a következő kvalifikációs körben kapcsolódik be a küzdelmekbe, a bajnoki címvédő Eger pedig ismét eleve főtáblás, vagyis csak a legjobb 12 között játszik először.

A bajnoki bronzérmes Szeged helyén induló - a bajnokságban a 13. helyen végzett, de az új szezonra alaposan megerősített - OSC a franciaországi tornán öt riválissal találkozik, s továbbjutása aligha kérdéses, már csak azért sem, mert a hatból öt csapat továbbjut a második etapba. Ott viszont már jóval nehezebb dolga lesz, s akár a Szolnoki Dózsa-Közgéppel is összekerülhet.

Ez utóbbi fázisban - október 17. és 19. között - négy csoportban vetélkednek a csapatok, s mindenhonnan az első kettő jut tovább a BL-selejtezők harmadik körébe, ahol már egyenes kieséses rendszerben zajlanak a páros mérkőzések. A duók úgy állnak össze, hogy minden csoportelsőhöz csoportmásodikként végzett együttest sorsolnak. Az oda-visszavágós páros meccsek időpontja: október 29. és november 12.

Az innen kikerülő négy győztes kerül fel a főtáblára, ahol nyolc kiemelt már "helyből" ott van, így a ZF-Eger is. A "tizenketteket" két hatos csoportra osztják, ott mindenki kétszer játszik mindenkivel (oda-vissza), s 3-3 csapat jut be a sorozat zárószakaszába, az úgynevezett Final Sixbe. A hatos finálénak ezúttal is Barcelona ad otthont 2015. május 28. és 30. között.

Program
BL, 1. selejtező szakasz,
A csoport
Csütörtök:
A Híd-OSC-Újbuda - Szpartak Volgográd (orosz) 20.30
Péntek:
A Híd-OSC-Újbuda - Radnicki Kragujevac (szerb) 09.30
A Híd-OSC-Újbuda - Posillipo (olasz) 21.00
Szombat:
A Híd-OSC-Újbuda - Tbiliszi (grúz) 17.30
Vasárnap:
A Híd-OSC-Újbuda - Marseille (francia) 12.30