ellenzék;honosítás;

2014-09-25 16:20:00

Szigorú ellenőrzés kell a honosítások terén

Ellenzéki képviselők szerint szigorú eljárásrendre és ellenőrzésre van szükség az egyszerűsített honosítási eljárások ügyében.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, valamint a nemzetbiztonsági bizottságának tagjai csütörtökön együttes, zárt ülésén az egyszerűsített honosítási eljárás nemzetbiztonsági, rendészeti vonatkozásairól kaptak tájékoztatást.

Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke az ülés után azt mondta: nem a kettős állampolgárság intézményével, hanem a kedvezményezett honosítási eljárással kapcsolatban vannak problémák. Úgy fogalmazott, hogy sok visszaélés történt, mindenképpen szükség van az eljárás szigorítására, különösen a nyelvismeret tekintetében.

Vadai Ágnes, a honvédelmi és rendészeti bizottság tagja a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó  független képviselő azt mondta: az eljárásrenddel kapcsolatban szükség van változtatásra, elsősorban a nemzetbiztonsági és rendészeti ellenőrzés megerősítésére. Szerinte a magyar titkosszolgálatoknak van feladata ezzel kapcsolatban, akár visszamenőleges hatállyal is.

Szél Bernadett, a nemzetbiztonsági bizottság LMP-s tagja ugyanakkor az ülésen kapott tájékoztatás nyomán azt mondta: úgy véli az állampolgársági eljárással kapcsolatos eljárásban nincs szükség szigorításra. Azt viszont kiemelte: az ellenőrzés folyamatos magas szinten tartása az, amely képes hatékonyan kezelni ezt a valóban létező problémát.

 Az LMP-s politikus hangsúlyozta: a megjelent szakszolgálatok egyhangú véleménye az volt, hogy a szabály változtatása jelenleg nem indokolt, hanem egy hatékony ellenőrzési hálózat fenntartására és működtetésére van szükség.

Az Index múlt kedden kezdődött cikksorozatában arról írt, elképesztő maffia épült a kettős állampolgárságra, óvatos becslések szerint is tízezrével kaphattak állampolgárságot hamisított papírokkal ukránok, oroszok, szerbek. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes aznap az MTI-nek hangsúlyozta, a legszigorúbb államigazgatási ellenőrzés mellett és szükség esetén rendőrségi és titkosszolgálati kontrollal történik a honosítás.
    A két országgyűlési bizottság közös zárt ülésén a testületek tagjai mellett részt vett Semjén Zsolt, Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Papp Károly országos rendőrfőkapitány és több rendvédelmi titkosszolgálati szerv képviselője is, továbbá Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke is.

Németh Zsolt az ülés után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: nem szereztek tízezres számban hamis magyar állampolgárságot, ahol valamilyen módon mégis visszaélés történt, feljelentést tettek. Az ilyen ügyek száma száz és kétszáz között van, 22 esetben már vissza is vonták az állampolgárságot, de még nem zárult le minden eljárás.

A magyar állam hatékony védelmet tud biztosítani az állampolgársággal való visszaélésekkel szemben, törvénymódosításra nincs szükség - szögezte le a képviselő.