Szijjártó;villa;vagyonbevallás;

2014-09-26 07:14:00

Szijjártó, a villatulajdonos

Százhatvanhét millió forint értékű házat vásárolt magának Dunakeszin Szijjártó Péter tavasszal, amit nem tüntetett fel az idei vagyonnyilatkozatában. De Orbán Viktor barátja, a felcsúti polgármester ingatlanvagyona is szépen bővült.

Nem szerepel Szijjártó Péter 2014-es képviselői vagyonbevallásában az a 167 millió forint értékű, 400 négyzetméteres ház, amelyet a külügyminiszter feleségével közösen még az idén tavasszal, államtitkárként vásárolt Dunakeszin - tudta meg az RTL Klub Híradója. Szijjártó a hírműsor kérdésére azzal magyarázta, miért nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a nagy értékű ingatlant, hogy a ház három nappal a bevallás leadási határideje után került a nevére.

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF/Népszava

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF/Népszava

A külügyminiszter elmondta, a vételárat több forrásból fedezték: 80 millió forint volt Szijjártó saját, 10 millió a felesége megtakarítása, 33 milliót pedig a tárcavezető, 10 milliót a felesége szülei adtak ajándékként. További 34 millió forintot pedig Szijjártó a szüleitől kapott kölcsönként. Utóbbit "reményei szerint" egy másik dunakeszi ingatlan, egy 126 négyzetméteres dunakeszi ház eladásából fedezné, amelyet a miniszter felerészben birtokol. Hozzátette: a házvásárlás után még 11 millió forint megtakarítása maradt. Szijjártónak egyébként testvérével közösen van még egy győri lakása, valamint a tárcavezetőé egy balatonedericsi nyaraló.

Az eddigi pályafutása során csak politikusi fizetésből élő Szijjártó 2013-as vagyonbevallása alapján rendkívül módossá vált, azonban februárban kiderült: nyilatkozata szerint tavaly bruttó 14 millió, vagyis csaknem nettó 10 millió forint bevétele volt, miközben vagyona 16 millió forinttal nőtt. A politikus akkori sajtófőnöke ezt azzal magyarázta, hogy Szijjártó "37 tranzakciót hajtott végre, melyek között jelentős számban szerepeltek részvénypiacokat érintő adásvételek, biztosítási eszközalapokkal és befektetési alapokkal kapcsolatos tranzakciók, valamint kisebb részben betétlekötések".

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF/Népszava

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF/Népszava

Az év közben realizált hozamokat és havi fizetéseiből megtakarított összegeket pedig az akkori államtitkár folyamatosan újra befektette, így napi árfolyamon a vagyona 2013 december 31-én mintegy 78 millió forint volt. Az összeg ebben az évben valószínűleg tovább nőhetett, hiszen Szijjártó mostani magyarázata alapján minimum 91 millió forint megtakarítással kellett rendelkeznie, amiből 80 milliót áldozott a dunakeszi házra. Februárban egyébként hiába kezdeményezték ellenzéki képviselők a kormánypárti vezetésű mentelmi bizottságtól, hogy induljon a fideszes politikussal szemben vagyonnyilatkozati eljárás, a KDNP-s Rubovszky György bizottsági elnököt "meggyőzték" a Szijjártó által kiadott adatok.

Nem csak az új külügyminiszter ingatlanvagyona gyarapodott a közelmúltban. A Magyar Narancs szerint rétként és gazdasági épületként szerepel Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester vagyonnyilatkozatában egy tavaly vásárolt, becslések szerint 120 millió forint értékű tihanyi villa. Tulajdonostársa a felesége, a villa küzel van a kompkikötőhöz, Tihany külterületén fekszik és gyönyörű kilátás nyílik belőle a Balatonra. Az ingatlant az az Eurovéd Zrt. őrzi, amely a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia területét is felügyeli.