Amikor Bill Clinton az egyik nagy nézettségű amerikai tévéműsorban áperté előadta nem éppen hízelgő véleményét a magyar miniszterelnökről, a frissen kinevezett külügyminiszter, Szijjártó Péter keresetlenül kijelentette, hogy az exelnököt félrevezették. Nem sokkal ezután Barack Obama meghirdette az Egyesült Államok növekvő szerepvállalását mindenütt a világban, ahol vegzálják a civileket - és Magyarországot egy lapon említette Egyiptommal. Erre már a honi kormányzat közleményben reagált; az elnök szavainak - úgymond - "nincsen tényalapja".
Tehát a hivatalos magyar álláspont szerint úgy áll a dolog, hogy a volt amerikai elnök felelőtlenül bedőlt egy rossz szándékú félrevezetésnek, a hivatalban lévő pedig hazudik. Mitagadás, mesteri válaszok. Nem kétséges, hogy komoly hitelük lesz a nemzetközi diplomáciában. Kivált, hogy ráadásul itt-ott megjelentek még amolyan jól irányított tudósítások is, amelyek azt fejtegetik, hogy persze, nem véletlenül támadta meg Orbán Viktort az a Clinton, akinek nemzetközi támogatásokból működő alapítványát azok a mifelénk is sáros norvégok bőkezűen dotálják, nem beszélve az egyik legfőbb liberális mumusról, Soros Györgyről, hiszen ő is célirányosan dotálja a volt elnök által létrehozott szervezetet.
Az mintha nem fordulna meg a kormányközeli fejekben - vagy ha igen, legott el is hesegetik a túlságosan kézenfekvő értelmezést -, hogy bizony lehetséges olyan világméretű együttműködés, amelyben a demokráciának (igen, a liberális demokráciának!) elkötelezett civilek és különféle alapítványaik a vonatkozó törvényeknek megfelelően, átlátható, legális módon igyekeznek előmozdítani mindazok munkáját, akik hozzájuk hasonlóan gondolkodnak a társadalmi és politikai normákról. Ha pedig a ma is aktív, nemzetközi tekintélyt élvező Bill Clinton a televízió nyilvánossága előtt beszél, akkor nem valamiféle kósza, ellenőrizetlen információkra hagyatkozik. Meglehet, ez szokatlan a magyar kormánypolitika berkeiben, ahol nap mint nap elképesztően alulinformált egyedek veszik a megnyilatkozás bátorságát mindazon témákban, amelyekről halvány fogalmuk sincs, mégis ideje volna megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy történetesen egy amerikai elnök ezt a luxust nem engedi meg magának.
Obama beszédeihez például - elődeiéhez hasonlóan - népes szakértői stáb szállítja a muníciót, majd jónéhányan részt vesznek a retorikai megfogalmazásban. Éppen azért, mert a mindenkori amerikai elnök megállapításai, és a belőlük következő bejelentések esetlegesen, megfontolatlanul, hiteles argumentáció nélkül nem hangozhatnak el. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az amerikai elnök csalhatatlan, még csak azt sem, hogy mondandója ne lehetne vita tárgya. De minden további nélkül azzal elintézni, hogy nem létező tényekre épül, több, mint diplomáciai otrombaság. Egyszerűen értelmetlen, minthogy kontraproduktív.
Mert az Obama-beszéd ominózus részlete nyilvánvalóan a Norvég Civil Alap ellen indított magyarországi kormányakciókra utalt. Ezek a megalapozatlan és minden mértéken felül durva beavatkozások pedig - egy kormányközi egyezmény által szabályozott, jogilag támadhatatlan folyamatba - tényszerűen kimerítik a politikai agresszió fogalmát. És ezzel nem csupán az amerikai adminisztráció, hanem ma már a fél világ is pontosan tisztában van. Ha másért nem, hát azért, mert a norvég kormány által ismertetett tényeknek minden demokráciában feltétlen hitelt adnak. Ellentétben a magyar hivatalosság nyilatkozataival, amelyekről ez sem ebben, sem más ügyekben nem mondható el.
Az Orbán-rezsim korifeusai tehát jól tennék, ha odafigyelnének az amerikai elnök egy feltűnően markáns definíciójára, amely szerint a civilek függetlensége Amerika számára nemzetbiztonsági kérdés. Noha az utóbbi időben átszervezett miniszterelnökség és külügyminisztérium állományaiból sikerült kiszűrni a hozzáértők többségét, azért talán akad még egy-két olyan ember, aki ért valamicskét a politikai szövegelemzéshez, és felvilágosíthatja főnökeit: ha valamiről Amerikában azt mondják, mégpedig a kormányzat legfelső szintjén, hogy a nemzetbiztonsággal összefüggésben értelmezendő, az minden mással szemben prioritást élvez. Vagyis Obama nyilvánvalóan arra utalt, hogy a civil szerveződések korlátozása, illetve ellehetetlenítése lényegében nem más, mint a hatalom deklarált fellépése a demokratikus közösség ellen, amelynek következményei bárhol utat nyithatnak az állampolgári immunitás leépülése, a társadalom szétesése előtt.
Márpedig nemcsak Amerikát, mint a szabad világ vezető államát, de az unió fejlett demokráciáit is aggasztja, hogy amikor épp elég gondot okoz ma az ukrajnai krízis és a közel-keleti káosz, akkor némelyek még a saját "udvarunkban" is kikezdik az emberi-, és szabadságjogokat. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét ugyanis - bár apostolai ezt láthatóan nem értik -, a transzatlanti világ vezetői már legkevésbé sem tekintik a társadalmi stabilitás garanciájának. Ellenkezőleg: ebben a mindinkább kiépülő, ugyanakkor rohamosan elnyomorodó autokráciában meglátják a nem is távoli jövő kataklizmáját.
Az ő szemükben az orbánizmus ma már nem más, mint a regionális biztonságot veszélyeztető tényezők egyike.
