Mennie kellett az ATV-től a riporternek, aki megkérdezte Szijjártó Pétert, hogy bírja a harcot az Európai Unió ellen

Az ATV vezetése minden szerkesztőtől és riportertől professzionális hozzáállást vár el.

Szijjártó Péter: Volodimir Zelenszkij akarja megalakítani a következő magyar kormányt

A miniszter szerint az ukrán elnök érdeke, hogy a Tisza Párt elnöke nyerje a választást.

Korábbi felvétel

Szijjártó Péter szerint Volodimir Zelenszkij hazudik, tudott a Barátság kőolajvezetéket vizsgáló magyar delegáció érkezéséről

A külügyminiszter közölte, ezt már kedden hivatalos diplomáciai jegyzékben jelezték az ukránoknak.

Szijjártó Péter: Ukrajna főbenjáró bűnt követett el, megtámadta a Török Áramlat földgázvezeték infrastruktúráját is Oroszországban

A Török Áramlat földgázvezeték jelenti Magyarország földgázellátásának garanciáját.

Már több mint ezer magyart hoztak haza a Közel-Keletről, csütörtökön két újabb mentesítő járatot indítanak

Egyet Ománból, egy másikat pedig Szaúd-Arábiából. A járatok kapacitása összesen 180 fő, és 120 jelentkezőnél tartanak.

Budapestre érkező mentesítő járat március 6-án

Már csaknem ezer embert hoztak Magyarországra a mentesítő járatokkal a Közel-Keletről

A legutóbbi két gép hajnalban érkezett Maszkatból, összesen 180 utassal a fedélzeten.

Az iráni konfliktus miatt Egyiptomból indult honvédségi mentesítő járat megérkezik a Liszt Ferenc-repülőtérre március 6-án

Szijjártó Péter: Volodimir Zelenszkij vegyen vissza az arcából

A külgazdasági és külügyminiszter tüntetőként üzent az ukrán elnöknek azon a demonstráción, amelyet Ukrajna nagykövetsége elé szervezett a kormánypárti Nemzeti Ellenállás Mozgalom.

Dühös ukránellenes kormánypárti tüntetők

Szijjártó Péter: Most már világszerte fenyegetik a magyarokat az ukránok

Udvardy Panna magyar teniszezőnőt valójában egy névtelen sms-ben fenyegették meg, hogy el kell veszítenie a mérkőzését ukrán ellenfelével szemben, különben elrabolják az édesanyját és a nagymamáját. Bár nem engedett a fenyegetésnek, mégis vesztett. 

Hétfőn Ománból is mentesítő járatot indítanak Budapestre

Pénteken az egyiptomi Sarm es-Sejkből, szombaton és vasárnap pedig két-két járattal a szaúd-arábiai Rijádból szállít majd haza magyarokat a honvédség gépe. A második mentesítő repülőgép már úton van a jordániai Ammánból a magyar fővárosba.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Szijjártó Péter: Minden határon túlmegy, hogy Volodimir Zelenszkij gyakorlatilag halálosan megfenyegette Orbán Viktort

Ez teljesen új helyzet – állapította meg a külügyminiszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Ukrajna bekérette Magyarország kijevi nagykövetségi ügyvivőjét, Szijjártó Péter szerint teljesen elveszítették a józan eszüket

Gyakorlatilag elgurult a gyógyszerük – állapította meg a külügyminiszter.

Ukrajna elleni tüntetésen szólal fel Szijjártó Péter

Mindent és még annál is többet Moszkváért.

Vlagyimir Putyin fogadja Szijjártó Pétert a moszkvai Kreml Szenátusi palotájában 2026. március 4-én. Az elnök mellett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter

Szijjártó Péter szerint Vlagyimir Putyin semmit nem kért az Orbán-kormánytól a két magyar hadifogoly elengedéséért

Az elmúlt évek racionális külpolitikája vezetett ide.

Vlagyimir Putyin nagyon megörült Szijjártó Péternek, átadta a két kért magyar hadifoglyot

Az orosz elnök méltatta is, hogy Szijjártó Péter milyen gyakran utazik Moszkvába.

Szijjártó Péter reméli, hogy két magyar származású hadifogoly is hazatér vele a Putyin-találkozó után a moszkvai útjáról

Minden magyar embert megvédünk, függetlenül attól, hogy hol van a világban – szögezte le a külügyminiszter.

Korábbi felvétel

Kreml: Szijjártó Péter az olajszállításokról is egyeztetni fog Vlagyimir Putyinnal

A miniszter szeretne garanciát kapni, hogy a készletek rendelkezésre állnak-e. 

Korábbi felvétel

Szijjártó Péter: elindult az első mentesítő járat Jordániába

A miniszter tájékoztatása szerint 87 embert, közöttük 83 magyar, két román, egy szlovák és egy kolumbiai állampolgárt hoznak haza.

Szijjártó Péter szerint Ukrajna a választásig nem indítja újra a Barátság kőolajvezetéket

A külgazdasági és külügyminiszter ugyanakkor arra számít, hogy jó eséllyel megnyerik a választást. Állítja, még négy évig az ukránoknak is a Fideszt kell majd nézniük, miközben az ő pénzük előbb fogy el, mint a mi kőolajunk.

Korábbi felvétel

Szijjártó Péter: részlegesen megnyitnak Abu-Dzabi és Dubaj repülőterei

A légitársaságok folyamatosan közlik majd, hogy mely járataikat indítják útnak

Szijjártó Péter bekérette az ukrán nagykövetet a kényszersorozások miatt

A külügyminiszter elmondta, két újabb magyar sértettről, áldozatról kaptak értesítést.

Korábbi felvétel

Már több mint ötezer magyar regisztrált konzuli védelemre a közel-keleti térségben

A legtöbben – 2667-en – az Egyesült Arab Emirátusokban tartózkodnak.

Szijjártó Péter a közel-keleti térségben működő nagykövetségek vezetőivel, munkatársaival tartott videókonferencián március 2-án

Az Orbán-kormány valamiért nem vette észre, hogy Izrael oldalán az Egyesült Államok is megtámadta Iránt

Miért vette volna.

Szijjártó Péter február 18-án.

Szijjártó Péter: Minden Izraelben és Iránban tartózkodó állampolgár regisztráljon konzuli védelemre

Egyben a térségbe tervezett utazások elhalasztását is javasolta. 

Pinocchio orra

Orbán Balázs szerint azért Lázár János és Szijjártó Péter lett a Fidesz-kampány két fő oszlopa, mert nagyon népszerűek

A miniszterelnök politikai igazgatója örül a háborúval riogató videóknak.

Ukrajna szerint Szijjártó Péter hazudott arról, hogy miről beszéltek a bekéretett magyar nagykövetségi ügyvivővel

Az ukrán külügy leszögezte, a találkozón nem hangzott el olyan az ukrán fél részéről, hogy politikai okok miatt nem indítják újra a kőolajszállítást Magyarország irányába a Barátság kőolajvezetéken.

Korábbi felvétel

Szijjártó Péternek nem tetszik, hogy Ukrajna egy nap alatt kétszer is bekérette kijevi magyar nagykövetség ügyvivőjét

Szerinte Ukrajna Magyarországon kőolajellátási vészhelyzetet akar előállítani.

Az ukránok berendelték a magyar nagykövetségi ügyvivőt, Szijjártó Péter szerint bevallották, hogy politikai oka van a Barátság kőolajvezeték elzárásának

A külgazdasági és külügyminiszter azt állította, hogy az ukránok bevallották azt is, hogy nincsen fizikai vagy műszaki oka annak, hogy nem indítják újra a szállítást, és világossá tették, hogy „fegyvert és pénzt akarnak” cserébe azért, hogy majd újraindítsák a kőolajszállítást Magyarország irányába. 

Szijjártó Péter február 18-án.

Szijjártó Péter: Lássuk be, bármire képesek az ukránok

A tárcavezetőnek még a Szovjetunió is az eszébe jutott a négy éve Oroszország által megtámadott Ukrajnáról.

Szijjártó Péter a Béketanácshoz csatlakozás ratifikálására kérte az Országgyűlést

A külügyminiszter leszögezte, az európaiak nem tudnak előállni hasonló javaslattal.

Szijjártó Péter az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. február 25-én.
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél