Obama;Tények;cáfolat;Orbán;

2014-09-26 19:32:00

Tények cáfolják Orbánt

Orbán Viktor szerint sincs "ténybeli alapja" Barack Obama amerikai elnök kijelentésének, miszerint Magyarország a civil társadalmat korlátozó országok közé tartozik. Pedig maga a kormányfő nevezte külföldi érdekeket érvényesítő, fizetett politikai aktivistáknak a hazai civileket tusnádi beszédében. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ügyvivője közölte: a lehető legnaprakészebb információval látják el kormányukat.

"Tudomásul vesszük, hogy ez a mondat elhangzott. Ennek a mondatnak mi nem találjuk a ténybeli alapját". Ezt Orbán Viktor mondta a közrádióban, azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama amerikai elnök egy New York-i tanácskozáson Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette. A magyar kormányfő jelezte, Magyarország hivatalos választ adott az amerikai félnek. Nem tudni, Orbán a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KüKü) közleményére utalt-e, abban ugyanis szinte szó szerint az olvasható, amit ő mondott. A tárca szerint "az Amerikai Egyesült Államok elnökének a magyar civil társadalom kormányzati korlátozására vonatkozó megjegyzéseinek nincs ténybeli alapja." Továbbá "A magyar nép egy szabadságszerető nép, ezért nem viselné el szabadságának semmilyen korlátozását".

Persze Obama nem a magyar nép, hanem a magyar civilek korlátozásáról beszélt a Clinton Global Initiative rendezvényén. Az amerikai elnök azt mondta: "Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat." Obamát, illetve kormányát, mint azt az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője az ATV-ben elmondta, a lehető legnaprakészebb információval látják el, vagyis tisztában vannak a magyarországi eseményekkel. André Goodfriend hozzátette: kapcsolatban állnak civilekkel, jobb- és baloldali politikusokkal egyaránt, úgyhogy teljes képet kaptak a jelenlegi helyzetről.

Arról is beszélt, hogy baráti figyelmeztetésként, nem pedig támadásként kell értékelni Obama kijelentését. "Egy baráttól azt várjuk el, hogy őszinte legyen, és figyelmeztessen, ha valami nincs rendben, nem pedig azt, hogy a szemünkbe mosolyogjon, majd a hátunk mögött kibeszéljen" - fogalmazott, hozzátéve: Amerikában sem zajlik minden tökéletesen, ezért fordítva is elvárják a szövetségeseiktől, hogy adott esetben figyelmeztessék őket. Ha a kormány mégsem változtat, csorbulhat Magyarország megítélése a többi ország szemében - tette hozzá. Az ügyvivő szerint valóban fellelhető hasonlóság az Obama által említett országok és Magyarország között a civil társadalommal való bánásmódban. A civil szervezetek itt meg vannak félemlítve, egyre szűkül a tevékenységi körük, ami a kormánynak köszönhető, ez tény - emelte ki Goodfriend.

Vagyis Obama szavai egyértelműen a Norvég Civil Támogatási Alapot kezelő, illetve az Alaptól támogatást elnyerő szervezeteket sújtó kormányzati presszióra - Kehi-vizsgálat, feljelentés, házkutatás stb. - vonatkoztak, amelyek a nyilvánosság előtt zajlottak. Ráadásul a történteknek már egyfajta ideológiai alapját adta Orbán tusnádfürdői beszéde is, amely szintén komoly nemzetközi aggodalmakat keltett. Ebben a kormányfő az általa megvalósítandó illiberális állam ellenségeként említette a civileket. Mint mondta, "ha megnézem a magyarországi civil világot, azt, amelyik a nyilvánosságban rendszeresen szerepel" (...), "akkor azt látom, hogy itt fizetett politikai aktivistákkal van dolgunk. És ezek a fizetett politikai aktivisták ráadásul külföldiek által fizetett politikai aktivisták."

Azt is állította: "ha újjá akarjuk szervezni a liberális állam helyett a nemzeti államunkat, akkor világossá kell tenni, hogy itt nem civilekkel állunk szemben, nem civilek jönnek velünk szemben, hanem fizetett politikai aktivisták, akik külföldi érdekeket próbálnak Magyarországon érvényesíteni."