elutasítás;Női kézilabda BL;Ferencváros óvás;

2014-09-27 10:58:00

Női kézilabda BL - Elutasították a Ferencváros óvását

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) első fokon elutasította a Ferencváros női kézilabdacsapatának óvását. A fradi.hu péntek esti beszámolója szerint ebben a szakaszban a lipcsei Bajnokok Ligája-selejtező delegáltja, Jiri Konecny volt hivatott dönteni, aki az FTC érveivel alig foglalkozott.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria azért nyújtott be óvást, mert a Lipcse elleni vasárnapi BL-selejtezőben megítélésük szerint a német együttes időn túl dobta azt a gólt, amellyel kicsikarta a számára végül győzelmet hozó büntetőpárbajt.

A budapesti klub keddi sajtótájékoztatóján Jeney Zsolt Ákos szakosztályvezető azt mondta, az EHF helyszíni ellenőre, Jiri Konecny írásba adta, hogy az EHF nevében befogadta az óvási szándékot és az 1000 eurós óvási díjat. Ugyancsak írásban jelezte: az FTC-nek elegendő hétfő 17 óráig beadnia az óvási anyagot, amelyet végül délig e-mailen és faxon is eljuttattak az EHF-hez.  Az európai szövetség azonban először formai okokra hivatkozva elutasította az óvást azzal az indokkal, hogy a mérkőzés végét követő egy órán belül nem érkezett be az óvási anyag. Jeney akkor azt is közölte, fellebbeznek az óvás elutasítása ellen. Ennek nyomán az EHF utóbb jelezte, mégis szabályos volt az óvásuk, így a szervezet elrendelte az ügy első fokú tárgyalását.

Erről - amint az a klub oldalán olvasható - Konecny összefoglalva annyit írt le indoklásképpen, hogy a két játékvezető döntése az volt: 69.59 percnél a labda áthaladt a gólvonalon, így szabályosnak minősítették a találatot. Ebből kifolyólag Konecny a mérkőzés végeredményét első fokon helyben hagyta. A Ferencváros a döntésre reagálva azonnal élt fellebbezési jogával.

Amennyiben az EHF jogerősen elutasítja az óvást, az FTC a KEK-ben folytatja majd a szereplését, s a harmadik fordulóban, azaz a 16 közé jutásért a szerb Jagodina lesz az ellenfele novemberben. Ha mégis a zöld-fehéreknek adnak igazat, abban az esetben a BL 16-os főtábláján a szlovén Krim Ljubljana, az orosz Dinamo Szinara és az osztrák Hypo NÖ vár az Elek-csapatra októbertől.