Civilek és a félelem

Varga Zs. András újdonsült alkotmánybíró nem hagyott kétségeket azt illetően, kit tekint kenyéradó gazdájának. Bizottsági meghallgatásán előadta: az aktivista alkotmánybíráskodás korszaka az alaptörvény elfogadásával véget ért, az alkotmánybírák pedig az alaptörvényre esküsznek fel, nem a saját szakmai meggyőződésükre. Szavaiból ítélve a taláros testület tagjainak többsége határtalan szervilizmusról tesz majd tanúságot, az autonómiának még az igényéről is lemondanak. Hol vannak már azok az idők, amikor az Alkotmánybíróság zöld utat adott a költségvetési kérdéseket érintő úgynevezett "szociális népszavazásnak", ezzel közvetve egy miniszterelnököt is megbuktatva?

De ha az "aktivista" alkotmánybíráskodásnak vége is szakadt hazánkban, ugyanakkor a nyugati, mindenekelőtt az amerikai külpolitika aktivizálódott az emberi jogok érvényesítését illetően. Most nem az Iszlám Állam elleni katonai fellépésre gondolok, bár a dzsihád hívei nyíltan sárba tiporják ezeket a jogokat. Barack Obama a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York - i éves tanácskozásán olyan államok társaságában említette Magyarországot, amelyekben "véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat." Nem tévedés: az Európai Unió és a NATO egyik tagállama is az autoriter rezsimek között kapott helyet!

Az amerikai elnök nem részletezte, mely ügyek miatt került az Orbán - kormány szégyenpadra. Szavai azonban paradigmaváltásról tanúskodnak. Számíthatunk arra, hogy a fékek és ellensúlyok hiányzó rendszerét már a közeljövőben a rezsimre nehezedő nyugati presszió fogja pótolni. Mert akad itt még egy párhuzam az IS és a jelenlegi magyar kabinet között. Az ENSZ 69. Közgyűlésén Obama úgy fogalmazott, a "kalifátus" támogatói csak az erőszak nyelvét értik. Nyilván nem helyezhetjük Orbán Viktort egy platformra Abu Bakr al - Bagdadival. De néhány éve a magyar kormányfő az uniós nyomásgyakorlásra utalva mintha úgy nyilatkozott volna, hogy csupán az erő előtt hajol meg.

Tanulságos az államfő által keddi hatállyal kinevezett külügyminiszter, Szijjártó Péter debütálása is. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményben reagált az USA elnökének kritikájára, eszerint "az Amerikai Egyesült Államok elnökének magyar civil társadalom kormányzati korlátozására vonatkozó megjegyzéseinek nincsen ténybeli alapja". A magyar diplomácia vezetője a "szabadságharcos" retorikát alkalmazva még odaszúrt Obamának: "A magyar nép egy szabadságszerető nép, ezért nem viselné el szabadságának semmilyen korlátozását."

Mintha Szijjártó szavait akarnák igazolni a miskolci Kazinczy Ferenc Két Tannyelvű Iskola pedagógusai és az érintett szülők, akik példát mutattak civil kurázsiból az egész országnak. Ismeretes, hogy a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ az oktatási intézmény élére nem az iskolaszék 98,6 százalékos támogatottságát élvező korábbi igazgatóját nevezte ki, hanem egy olyan személyt, akinek pályázatára nulla pontot adtak. Utóbbi a tiltakozások hatására kénytelen volt a napokban lemondani tisztségéről. Remélem, a példa ragadós lesz, és egyre többen legyőzik idehaza a civileket bénító félelmet.

Nyílt levél gyermekeimnek

Itt, a nyilvánosság előtt kérek tőletek bocsánatot gyermekeim - apátokkal együtt, noha ő nem tud róla, de majd kidumálom -, hogy ilyen lúzer szülők nemzettek, illetve hoztak világra benneteket. Azt olvasom, azt hallom, hogy Szijjártó Péter a villája körüli anomáliák kapcsán, legutóbb a következőket találta mondani: "Nem vagyok hajlandó szégyellni magam, hogy a szüleim egy élet megfeszített munkájával olyan körülményeket teremtettek gyerekeiknek és unokáiknak, amivel biztos anyagi hátteret biztosítottak nekik."

Ne is, Péter! Sőt! Majd én szégyellem magam, hogy noha mindketten 18 éves korunk óta "megfeszítetten" dolgozunk, nemhogy egy 167 milliós villára, de a nektek még egy jófajta kis kulipintyóra sem tudtuk "besegíteni", így nemcsak titeket, de leendő unokáinkat is pokoli nehéz helyzetbe hoztuk. Az se legyen mentség, hogy a két értelmiségi felmenőmtől én szintúgy nem tudtam egy vacak villácskához se jutni, pedig feszült rendesen anyám is apám is.

A szomszédom is szégyelli magát, majd elsüllyed a nyomorultja. Épp a minap mondta nekem, hogy nem ment egyetemre a fia, hiába jóeszű, de nem bírják fizetni. Restelkedik emiatt a családfő, még előttem is, pedig évek óta jóban vagyunk. És akkor még hol lesz a villa? Ha nem is 700 négyzetméter, de legalább olyan kis 200-as, meg hát egy picike medence azért csak kéne bele a gyereknek.

Lehajtott fővel járkálunk, mi a lúzerek népe, akik már korábban is megmérettettünk és könnyűnek találtattunk. Megmondta ezt a főminiszter is, hogy az "akinek nincs semmije, az annyit is ér". De eddig legalább a gyerekek szemébe büszkén nézhettünk, amikor eléjük raktuk a vasárnapi húslevest, mert hát jól jön nekik az a kis segítség. Mostantól azonban unottan piszkálgatják majd az úszkáló sárgarépákat, a magukat kellető kis csirkedarabokat. Nem tehetnek róla, de a szemük előtt egy másik világ nyílt. Olyan szülőkről álmodnának, akik egy élet megfeszített munkájával biztos anyagi hátteret, villát, medencét, vadászatot, bányákat, földeket, kaszinókat, de legalább egy Nemzeti Trafikot összehoztak nekik.

Mi nem. Nagyon szégyellem magam drága gyerekeim. Meg tudtok nekem bocsátani?

Nyílt levél gyermekeimnek

Itt, a nyilvánosság előtt kérek tőletek bocsánatot gyermekeim - apátokkal együtt, noha ő nem tud róla, de majd kidumálom -, hogy ilyen lúzer szülők nemzettek, illetve hoztak világra benneteket. Azt olvasom, azt hallom, hogy Szijjártó Péter a villája körüli anomáliák kapcsán, legutóbb a következőket találta mondani: "Nem vagyok hajlandó szégyellni magam, hogy a szüleim egy élet megfeszített munkájával olyan körülményeket teremtettek gyerekeiknek és unokáiknak, amivel biztos anyagi hátteret biztosítottak nekik."

Ne is, Péter! Sőt! Majd én szégyellem magam, hogy noha mindketten 18 éves korunk óta "megfeszítetten" dolgozunk, nemhogy egy 167 milliós villára, de a nektek még egy jófajta kis kulipintyóra sem tudtuk "besegíteni", így nemcsak titeket, de leendő unokáinkat is pokoli nehéz helyzetbe hoztuk. Az se legyen mentség, hogy a két értelmiségi felmenőmtől én szintúgy nem tudtam egy vacak villácskához se jutni, pedig feszült rendesen anyám is apám is.

A szomszédom is szégyelli magát, majd elsüllyed a nyomorultja. Épp a minap mondta nekem, hogy nem ment egyetemre a fia, hiába jóeszű, de nem bírják fizetni. Restelkedik emiatt a családfő, még előttem is, pedig évek óta jóban vagyunk. És akkor még hol lesz a villa? Ha nem is 700 négyzetméter, de legalább olyan kis 200-as, meg hát egy picike medence azért csak kéne bele a gyereknek.

Lehajtott fővel járkálunk, mi a lúzerek népe, akik már korábban is megmérettettünk és könnyűnek találtattunk. Megmondta ezt a főminiszter is, hogy az "akinek nincs semmije, az annyit is ér". De eddig legalább a gyerekek szemébe büszkén nézhettünk, amikor eléjük raktuk a vasárnapi húslevest, mert hát jól jön nekik az a kis segítség. Mostantól azonban unottan piszkálgatják majd az úszkáló sárgarépákat, a magukat kellető kis csirkedarabokat. Nem tehetnek róla, de a szemük előtt egy másik világ nyílt. Olyan szülőkről álmodnának, akik egy élet megfeszített munkájával biztos anyagi hátteret, villát, medencét, vadászatot, bányákat, földeket, kaszinókat, de legalább egy Nemzeti Trafikot összehoztak nekik.

Mi nem. Nagyon szégyellem magam drága gyerekeim. Meg tudtok nekem bocsátani?