migráns;embercsempész;tartózkodási engedély;Zala Megyei Rendőr-főkapitányság;

2014-10-02 07:18:00

Nem is tudták, hogy embereket fuvaroznak?

Két román embercsempészt és az ülések nélküli kisteherautójukba bezsúfolt 17 ázsiai migránst fogtak el a zalai rendőrök az M70-es autóúton - közölte szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök kedden állítottak meg ellenőrzésre az M70-es autóúton egy Szlovénia felé haladó, román rendszámú Fiat Ducatót. A járművet egy 43 éves román férfi vezette, mellette egy szintén román állampolgárságú 36 éves férfi ült, és - mint kiderült - a kocsi rakterében 17 külföldit bújtattak el. A 14 afgán és 3 bangladesi utast embertelen körülmények között, ülőhely nélkül összezsúfolva szállították.

A migránsok közül tizenegynek magyar tartózkodási engedélye volt, hatnak pedig csak fényképpel és vonalkóddal ellátott beléptető kártyája "igazolványként".

A két román férfi azt állította, hogy őket csak a furgon szállításával bízták meg, arról nem tudtak semmit, hogy emberek is vannak benne. Az utasok ugyanakkor elmondták, hogy Magyarországról Olaszországba akartak eljutni, és ezért több száz eurót fizettek egy pakisztáni embernek. A két román férfit a nyomozók őrizetbe vették.