Nehéz eldönteni, mi érdemel hangsúlyosabb figyelmet a Viktória - A zürichi expressz című svájci film értékelésében. Vajon az, hogy egy rendkívül érzékeny, fontos, a magyar viszonyokra érvényes nagy társadalmi jelentőségű témát karol fel elsőként svájci létére, s kezd el beszélni valamiről, amit nálunk a közbeszédben mélységes csend vesz körül, amelyre mind ez ideig süketek vagyunk és vakok?
Vagy az szúr inkább szemet, hogy ez a felkarolás, ez az első kiáltás (vagy drámaibban: sikoly) a játékfilmes megvalósításában nem sikerült igazán jól, vagy mondjuk úgy: hagy maga után némi kívánnivalót? A Viktória - A zürichi expressz súlyát a téma adja. Mint a film bemutatója előtt a magyarországi svájci nagykövetség sajtótájékoztatóján kiderült, évek óta igyekszik a két ország megfékezni a Magyarországról Svájcba, pontosabban Zürichbe tartó leánykereskedelmet és kényszerprostitúciót.
Újra itthon: a Viktóriát alakító Farkas Franciska a svájci film főszereplője Forrás: Mozinet
Men Lareida rendező elmondta, a film, habár kitalált történet, valóságos drámákon alapszik. Olyan magyar lányok igaz történetein, akik a gyors pénzkereset reményében utaznak Svájcba, s állnak ki az utcára a magyar prostitúció központjának számító Zürichben. Van, hogy önként, de rosszabb esetben kényszerből, az őket futtató stricik áldozataiként kitéve az erőszaknak, kifosztásnak, drogoknak.
Sűrű drámával telített a téma, ehhez a film egy szépséges budapesti cigánylányt választ főhősnek. Viktória - akit a valóban gyönyörű, finom vonású amatőr színész, Farkas Franciska alakít - a mélységes magyarországi nyomorultságból és kilátástalanságból igyekszik kilábalni, s mert két, éppen hazaérkezett roma lánytól hall a zürichi lehetőségről, fogja magát és nekifut a világnak.
Már itt támad némi hiányérzet, mert a film nem sokat vacakol azzal, hogy egy ilyen tulajdonképpen büszke és kemény leány, mint amilyennek Viktóriát megismertük, egy csöpp kétely nélkül miért választja a - mondjuk ki, hisz erről van szó - kurválkodást a svájci város utcáin. A döntés és választás motivációi nélkül, amit a történet és a rendezés is kihagy, a lány cselekvésének tétje nem is igazán válik súlyossá.
Vagy ha a motivációk hiánya lenne épp az indíték, akkor viszont a tudatlanság, a magárahagyottság, a tanácstalanság emberi drámája hiányzik a filmbeli események mögül. Így tehát az első lépés már megmarad egy tétel illusztrálásánál, miszerint a mélyszegénységből a prostitúcióba vezet a legkönnyebb út. Bármennyire igaz ez, a mélyebb emberi helyzet érzékletes ábrázolása hiányzik a filmből.
Viktória svájci tapasztalatai úgy peregnek a film háromnegyedében, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Abban a képzeletbeli nagykönyvben, amely tartalmazza az összes közismert közhelyet a prostituáltak kiszolgáltatottságáról, a stricik durvaságáról, a helyzet reménytelenségéről, a munkának nevezett tevékenység gusztustalanságáról.
Men Lareida rendezőként tisztességesen használja is ezt a nagykönyvbeli eszköztárat, de nem gyúrja össze a kellékeket hatásos játékfilmmé, amelynek van drámai íve, emberi igazsága. Életképeket mutat arról, hogyan stichelnek a lányok, hogyan szólítják le az autós férfiakat hiányos nyelvtudással, sőt, nagyon tapintatosan még arról is van néhány gyors felvétel, milyen szolgálatokat nyújtanak kuncsaftjaiknak a lányok.
Egy idő után ez valójában felszínes érdekesség marad, de nem közvetíti a szemünk előtt éppen veszendő fiatal leány-sorsok tragédiáját. Nem csak a film ívét feszítő történések sora hiányzik ehhez, hiszen alig történik Viktóriával olyasmi, amit ne éreznénk a téma közhelyszinten jól ismert tényének, hanem az együttérzést felébresztő mély személyesség is.
Vannak színesítő motívumok - a fekete bőrű fiú, aki férfiaknak árusítja magát, de Viktória barátja akar lenni, az ingyenélő stricik társasága, a lányok szabad percei -, ezek mégis megmaradnak életképeknek, s nem állnak össze egységes történetté. Pedig a dráma ott bújik meg, kitörésre várva, nem csak Viktória sorsában, hanem a szobatársáéban is.
A filmen rég nem látott Stefanovics Angéla lestrapált, reményvesztett, küszködő Blondie-ja igazi időzített bomba, akár mementó is lehetne Viktóriának. A kettőjüket összefűző jelenetek megtelnek erővel és drámával, elkezd filmként működni az életképek sorozata. Ugyanígy erős és karakteres figurát hoz az amatőr Pölöskey Erika, aki maga is utcalányt alakít, de egyfajta madame szerepében hoz rendkívül érdekes figurát a mindenkit terrorizáló strici mellett.
Ő az, aki istenáldotta tehetséggel egyfajta finom humort és beépít a kegyetlenségbe. Ebből a három nőfigurából lehetett volna kibontani egy igazán hatásos filmet, de valahogy nem állt össze mégsem. Ám a Viktória története idő előtt kifúj, s átmegy hatásosnak szánt krimi-félébe, meneküléssel, öngyilkossági kísérlettel, verekedéssel, gyilkossággal, lopással.
Mintha hirtelen egy másik filmbe csöppennénk, ezért azután bánatunkra, meggyőző motívumok híján végül Viktória épp olyan hip-hop terem itthon, mint amilyen hip-hop prosti lett. Men Lareida svájci rendezőként, tisztán svájci pénzből megtette az első lépést egy fájdalmas magyar téma feldolgozására. Most a mi térfelünkön pattog a labda, ha van labda és tud pattogni.
És van egy kisfilm is a Viktória előtt, az egyéni tehetségű színész-rendező, Szabó Simon Fal című rövidje. Egy cigányfiú elmegy azt a falat építeni, amely a cigány negyedet majd szépen leválasztja a tisztes polgári városrészről. Aprócska igazságtételre egy szép, piros alma kap felhatalmazást. Szabó Simon egy nyúlfarknyi szerepben ott van a Viktóriában is, nagydarab dúvad a zöldségesboltban. A Fal csendes, szomorú költőisége pedig megindító.
(Viktória - A zürichi expressz ***)
