Obama;Hongkong;kínai külügyminiszter;

2014-10-02 10:02:00

Obama szeme a forrongó Hongkongon

Barack Obama amerikai elnök és Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó közölte Vang Ji kínai külügyminiszterrel, hogy az Egyesült Államok megkülönböztetett figyelemmel kíséri a hongkongi eseményeket, és kifejezték abbéli reményüket, hogy békés úton oldják meg a tüntetők és hatóságok közötti nézeteltéréseket - közölte szerdán a Fehér Ház.

Barack Obama kijelentette, hogy várakozással tekint a november 10-12. között esedékes kínai látogatására. "Az Egyesült Államok következetesen támogatja a nyílt rendszert - amely elengedhetetlen Hongkong stabilitásához és jólétéhez -, az általános választójogot és a hongkongi nép törekvéseit" - olvasható a közleményben.

Vangot hivatalosan Rice fogadta a Fehér Házban, Obama később csatlakozott hozzájuk, és hangsúlyozta a stabil és konstruktív amerikai-kínai kapcsolatok iránti elkötelezettségét, ezen belül az együttműködés erősítését az olyan területeken, mint a küzdelem klímaváltozás, az Ebola-járvány és a terrorizmus, különösen az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen.

Rice a közlemény szerint azt hangsúlyozta Vangnak, hogy az Egyesült Államok regionális és globális kérdésekben is érdekelt a szorosabb kétoldalú koordinációban és együttműködésben, egyebek között az afganisztáni és a közel-keleti helyzetet, a globális egészségügyi biztonságot és az észak-koreai nukleáris program jelentette fenyegetést illetően. A nemzetbiztonsági tanácsadó hangsúlyozta:

Obama elnök novemberi pekingi látogatása alkalmat nyújt arra, hogy elmélyült tárgyalásokat folytassanak az amerikai-kínai kapcsolatok lehetőségeiről.