tűz;Andrássy út;állagmegóvás;

2014-10-02 17:06:00

Acélszerkezettel védik az Andrássy úti palotát

A Forster Központ vállalta, hogy statikai szakvéleményen alapuló acél- védőszerkezetet épít a július 15-én súlyos tűzkárt szenvedett Andrássy út 83-85. számú palotára, hogy megóvja az épületet a további pusztulástól - jelentette be Sághi Attila, a Forster Központ elnöke.

Az elnök hangsúlyozta, hogy bár az intézménynek erre nincs jogszabályi kötelezettsége, fontosnak tartja, hogy szerepet vállaljon a ház megmentésében, segítsen megakadályozni a további pusztulást, hogy a műemléki érték ne szenvedjen még súlyosabb károkat.

A védőszerkezetet az épület tetőszerkezetének végleges helyreállításának befejezéséig, de legfeljebb három évig biztosítja a központ saját, meglévő világörökségi keretéből. A szerkezet a Forster Központ tulajdonát képezi, a munkák végeztével az visszabontható és újrafelhasználható.

Sághi Attila az MTI-nek kifejtette, hogy itt egy olyan épített állványszerkezethez hasonlító fémszerkezetről van szó, amelyet az építkezéseken használnak, erre kerül majd egy fém lemeztető. "Ez látványra inkább ipari jellegű lesz, nem olyan szép, mint amilyeneket egy világörökségi helyszínen megszoktunk. Ez csak egy ideiglenes megoldás addig a pillanatig, amíg rendes, építési engedély alapján megkezdik a beruházást, a helyreállítást a helyszínen" - hangsúlyozta. Hozzátette: az ideiglenes tetőnek az a célja, hogy megóvja a házat a második romlási szakasztól, hiszen a tél folyamán lehulló csapadék valószínűsíthetően további sok százmillió forintos kárt tenne az épületben. Úgy vélte, a ház teljes felújítása három évig biztosan eltart majd, és az épületből értékes ingatlan nagyjából öt éven belül jöhet létre.
A szerkezetépítéssel kapcsolatos munka novemberben kezdődik, amint a veszélyelhárítást és a kármentesítést végző vállalkozó levonul és átadja a területet.

Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere emlékeztetett rá, hogy az önkormányzat a tűz napjától fogva támogatta a károsultakat, akiket apartmanházban, valamint önkormányzati bérlakásokban helyeztek el. Akik maguk gondoskodtak a lakhatásukról, azok 100 ezer forint erejéig albérlet hozzájárulást kaptak. A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat addig támogatja a károsultak lakhatását, amíg vissza nem tudnak költözni korábbi otthonaikba.
Ezen túlmenően az önkormányzat 250 millió forintot különített el az életveszély-elhárítási munkák finanszírozására és vállalta, hogy saját költségén elkészítteti a védőszerkezet tervét és gondoskodik a vízelvezetők kitisztításáról is.

Az egykori vasutas házban a júliusi tűz következtében megsemmisült a fa zárófödém és a fa tetőszerkezet, valamint a tető feletti épületszerkezetek és a harmadik emeleti nyílászárók többsége. A tűz oltása során az oltóvíztől, később az esőtől jelentős mértékben károsodtak a harmadik emeleti falak és a második emelet feletti födém, valamint a második emeleti lakások. A tűzben, vagy nem sokkal utána ledőlt két tűzfal és nyolc kémény, nagyjából 15 méter párkány és 6 méter hosszú falszakasz is.

Az elmúlt két és fél hónapban az életveszély elhárító munkák döntő többsége megtörtént, jelenleg a kéményeket bontják vissza, stabilizálják a megmaradt tűzfalakat. A munkák elvégzése után megszűnik az életveszélyes állapot és a harmadik emeleten elkezdődhetnek az építési munkálatok - olvasható a épület állapotáról készült szakértői nyilatkozatban.