EU forrás;

2014-10-03 20:27:00

Ujhelyi: a jogszabályok nem engedik a haveri alapú forrásfelhasználást

Csak azok a települések lehetnek sikeresek az uniós források megszerzésében, amelyek közvetlen kapcsolatokat tartanak fenn Brüsszellel - jelentette ki Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője pénteki salgótarjáni sajtótájékoztatóján, amelyet pártjának polgármesterjelöltjével tartott.

"Sem az uniós, sem a magyarországi jogszabályok nem engedik a pártlogikai és a haveri alapon való forrásfelhasználást. Salgótarjánnak ugyanannyi jár az uniós pénzekből akkor is, ha fideszes, akkor is, ha szocialista a vezetése" - mondta.

Ujhelyi István hangsúlyozta: hiába fenyegetik az ellenzéket, minden elképzelés sikere azon múlik, mennyire felkészült csapat áll a város élén. A fejlesztések érdekében - tette hozzá - kész együttműködni a körzet fideszes országgyűlési képviselőjével is. Azért, hogy az együttműködés tartós legyen, pénteken EP-képviselői irodát nyitott Salgótarjánban.

Úgy véli, Magyarországon már fel sem figyelnek az emberek arra a kettős beszédre, amely a Fideszt jellemzi, de Navracsics Tibor biztosjelölt brüsszeli meghallgatásán "ez szembetűnő volt". 

Utalt arra, hogy az EP szociáldemokrata frakciója azzal a feltétellel támogatta Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökké választását, hogy a munkahelyteremtést, az unió újraiparosítását, az ifjúsági munkanélküliség csökkentését tartja fő feladatának. Ezek ugyanis Magyarország mellett más, az unió keleti részén fekvő államoknak is kedvező változásokat hozhatnak.

Dóra Ottó, az MSZP-s polgármesterjelöltje azt mondta: Salgótarjánnak nyolc éve még 44 ezer lakosa volt, de ma már csak mintegy 30 ezren élnek a városban életvitelszerűen. Egyre inkább az a jellemző, hogy a középkorúak és az idősek is elköltöznek a gyerekek és az unokák után.

Hozzátette: a munkahelyteremtés lenne az a megtartóerő, amely a lakosságot maradásra bírná, ez a különféle látványberuházásokkal, például a térkőburkolatok cseréjével nem érhető el. Azt ígérte, megválasztása esetén kezdeményezni fogja azon kelet-magyarországi városok szövetségének létrehozását, amelyek hasonlóan nehéz helyzetben vannak, és összefogással könnyebben érhetik el a brüsszeli forrásokat. Ehhez ipari szerkezetváltásra is szükség lesz.

Dóra Ottót az MSZP mellett még négy baloldali párt és egy civil szervezet is támogatja.