per;civil szervezetek;Ökotárs Alapítvány;

2014-10-04 07:09:00

Perel az Ökotárs

Jeszenszky Géza nagykövet szolgálati idejének lejárta előtt valóban hazatér Oslóból, de szemben a hvg.hu értesüléseivel ebben semmilyen szerepet nem játszik, hogy folyamatos magyarázkodásra szorult volna a Norvég Civil Támogatási Alapot és a vele kapcsolatban álló civil szervezeteket érő kormányzati támadások miatt. 

Mint Jeszenszky Géza a Népszavának elmondta: ilyen magyarázkodásokra már csak azért sem kényszerülhetett, mert a Norvég Alappal kapcsolatban folytatott tárgyalásokban a nagykövetség nem vett részt, azokban aktív szerepe nem volt, azok közvetlenül folytak a magyar kormány és a norvég külügyminisztérium között. A nagykövetséget mindig utólag tájékoztatták a megbeszélésekről - tette hozzá Magyarország oslói nagykövete, s ennél többet, mint aktív diplomata nem is mondhat.

Jeszenszky lapunknak ugyanakkor megerősítette, hogy többek között valóban készülő könyve miatt jutott arra az elhatározásra, hogy ideje hazatérnie. Egyben azt mondta: sajnálja, hogy a Norvég Alappal kapcsolatos vita árnyékot vet a két ország kapcsolataira. Arra a kérdésre, hogy az emlékiratokban foglalkozik-e majd a mostani kormány-civil vitával, csak annyit mondott: természetesen sok mindenre ki fog térni, így például a Gripen vadászgépek beszerzésének ügyére, és a Norvég Alappal kapcsolatban történtekre is.

Közben Norvég Civil Alap támogatásait kezelő Ökotárs Alapítvány feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, személyes adattal való visszaélés gyanúja, magántitoksértés, és hivatali visszaélés miatt. Ezt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be Kadlót Erzsébet, az alapítvány jogi képviselője. Korábban a Magyar Nemzet irányított pályázatértékeléssel, a pontozásos eredmények eltérítésével vádolta meg az alapítványt. A lap – a szerkesztőség birtokába került levelezésre hivatkozva – egy olyan esetről ír, amikor az Ökotárs vezette konzorcium egyik tagjának, az Autonómia Alapítványnak a munkatársa útmutatást kér azzal kapcsolatban: mi a teendő, ha a bírálóbizottság nem azt a végső sorrendet állapítja meg, ami a pontszámokból kialakul.

Az Ökotárs jogi képviselője azt mondta, a házkutatáskor lefoglalt laptopok még mindig a rendőrségnél vannak, a Magyar Nemzet cikkének alapot adó levél csak azon lehetett. A levélről szólva azt mondta, az egy úgynevezett mentoráló levél volt, amelynek az volt a célja, hogy egy fiatal, tapasztalatlan kollégát eligazítson.

Az atv.hu megkeresésére Móra Veronika elmondta: az Ökotárs a honlapjukon is fellelhető értékelési szabályzattal és a Norvégiával kötött szerződéssel egyaránt összhangban hozta meg a döntéseit. Az igazgató szerint valójában semmilyen újdonságot és semmilyen szabálytalanságot nem tárt fel a Magyar Nemzet. Arra a kérdésre, hogy hogyan juthatott a lap birtokába az alapítvány levelezése, Móra azt mondta: nem akar vádaskodni, ugyanakkor tény, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda lefoglalta a levelezését.