gyilkosság;Pakisztán;túsz;lefejezés;Iszlám Állam;Alan Henning;

2014-10-06 07:37:00

Újabb brutális kivégzés

Brutális gyilkosságot emlegetett David Cameron brit kormányfő azután, hogy az Iszlám Állam egy pénteken este napvilágra került videofelvétel alapján újabb brit túszát, Alan Henninget is lefejezte. Az egész világ elítélte a barbár bűncselekményt.

A korábbi kivégzésekhez hasonlóan ismét az angol akcentussal beszélő "Dzsihadi John" tűnt fel a brit túsz kivégzésén, s azt közölte, Henning kivégzése válasz volt a britek Iszlám Állammal (IS) szembeni légicsapásaira. Cameron azt közölte, London mindent elkövet azért, hogy felelősségre vonják mind a négy, az elmúlt hetekben végrehajtott kivégzés tetteseit.

Az IS fegyveresei előzőleg a két amerikai újságírót, Jim Foleyt és Steven Sotloffot gyilkolták meg különös kegyetlenséggel, majd a brit David Hainest végezték ki. A legutóbbi, 1 perc 11 másodperces videofelvétel forgatókönyve teljes egészében megegyezett az előzőekével.

Az áldozat narancsszínű rabruhában térdelt a feketeruhás IS-harcos előtt. Henningnek egy előre megírt állásfoglalást kellett felolvasnia: "Parlamentünk döntését, mellyel lehetővé tették az Iszlám Állam elleni támadást, én fizetem meg".  A brit akcentussal beszélő feltételezett tettes Cameronhoz fordult: "A te kezeden szárad David Haines vére" - mondta.

Három nappal a video közzététele előtt Henning felesége, Barbara fordult videofelvételen a túszejtőkhöz, s férje szabadon engedéséért esdekelt. Mint mondta, a saría szerint férje ártatlan, s családjának szüksége van rá. Henning taxisofőrként dolgozott Salfordban, de önkéntesként vett részt egy szíriai humanitárius akcióban: tavaly év végén élelmiszert szállítottak a polgárháború által sújtott lakosságnak.

2013 karácsonyán rabolták el röviddel azután, hogy konvoja átlépte a szíriai határt. David Cameron együttérzését fejezte ki a családdal, feleségével, Barbarával és két gyermekével.  A világ egy sor politikusa elítélte a kivégzést. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa gyáva bűncselekményről beszélt.

Barack Obama azt közölte, Alan Henning azért érkezett a térségbe, hogy segítsen a helyieknek. Halála óriási veszteség nemcsak családja, Nagy-Britannia, hanem a szíriai emberek számára is - emelte ki az amerikai elnök. Előzőleg iszlám szervezetek is követelték szabadon bocsátását. Még Abu Muhammad al-Maqdisi, egy elítélt terrorista is szót emelt elengedésért.

A felvételen - s ebben is megismétlődött a korábbi forgatókönyv - a lehetséges következő áldozatot is megmutatták. A 26 éves amerikai katona, Peter Kassig tűnt fel, aki 2007-ben érkezett Irakba. Később hazatért ugyan, de Szíriába önkéntesként tért vissza, hogy segédkezzen a menekülteknek. Az amerikai külügyminisztérium azt közölte, Washington mindent elkövet azért, hogy a katonát hazavigye családjához.

Az elsősorban Irakban és Szíriában aktív Iszlám Állam fegyveresei az elmúlt hetekben felszólították az iszlamistákat arra, válogatás nélkül gyilkoljanak meg nyugati állampolgárokat, olyanokat, akik országai csatlakoztak az IS-szel szembeni nemzetközi hadjárathoz.

Elsősorban franciákat és amerikaiakat jelöltek meg célpontként. Azt egyelőre nem tudni, hány túsz lehet a dzsihadisták kezén. Múlt hét keddjén közöltek egy felvételt, amelyen egy brit fotóriporter túszukat mutatták. Titkosszolgálati értesülések szerint körülbelül 500 brit állampolgárságú személy harcol Szíriában az iszlamisták oldalán.

Közben a pakisztáni tálibok bejelentették, hogy mudzsahedeket küldenek Szíriába és Irakba az Iszlám Állam fegyvereseinek "megsegítéséért". Szakértők arra számítanak, hogy az IS egyre inkább Pakisztánra is ki akarja terjeszteni befolyását.