EP;Navracsics;válaszok;pótkérdések;

2014-10-06 09:18:00

Navracsics megválaszolta a "pótvizsga" kérdéseket

A távirati iroda közölte: birtokukba kerültek azok az írásbeli válaszok, amelyeket az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Jean-Claude Juncker által az oktatási, kulturális, ifjúsági és uniós polgársági ügyekért felelős biztosnak kijelölt Navracsics Tibor vasárnap este küldött meg az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatási bizottságának, a testület által neki feltett hat kérdésre.

A kérdéssor, és az arra adott válaszok tanúsága szerint a néppárti képviselők kérdésre, miszerint hogyan óhajtja Navracsics Tibor ellensúlyozni, hogy a szerintük egyik legfontosabb uniós program, az Európa a polgárokért költségvetése csaknem negyedével csökkent ebben a pénzügyi periódusban, Navracsics efölötti mély sajnálkozását fejezi ki, rámutatva, hogy a bizottság a program költségvetésének szinten tartását javasolta.

A csökkentést biztosként Navracsics Tibor a hozzá tartozó területek szinergiáinak kihasználásával szeretné ellensúlyozni, annak érdekében, hogy ahol ez lehetséges, minden program erősítse az európai polgárság gondolatát, valamint a párbeszédet az állampolgárokkal. 

A néppárti képviselők által a felsőoktatás úgynevezett bolognai rendszerű átalakításával, és annak hatásaival kapcsolatos kérdésre válaszolva Navracsics azt írja: annak célja a felsőoktatás javítása, a különféle oktatási rendszerek összekapcsolása, annak szavatolása, hogy minél jobban kiegészítsék egymást, biztosként pedig a folyamat erős hajtóereje óhajt lenni. A kijelölt biztos válaszában egyebek mellett azt is írja: "Előremutató lehet, ha eltávolodunk a mindenki számára egyforma, sablonmegoldásoktól és differenciáltabb megközelítést alkalmazunk, elismerve, hogy az országok a fejlődésnek nem ugyanazon fokán állnak" .

A liberálisok által a magyar médiaszabályozásra vonatkozóan feltett kérdésekre a magyar kijelölt biztos többek között az Európai Unió alapjogi chartájának az önkifejezés szabadságát szavatoló passzusait idézi. "Ha megerősítést nyerek biztosként, teljes mértékben elkötelezem magam ezen elv és a chartában rögzített minden alapjog és elv tiszteletben tartása és előmozdítása mellett" - tesz ígéretet Navracsics, aki tudatja, hogy a jogszabály annak idején egyéni képviselői indítvány formájában került a törvényhozás elé, s az eredeti szöveg több ponton sem tükrözte az ő személyes véleményét.

A liberálisok kérdése a sajtótermékek kötelező regisztrációjára is vonatkozik, Navracsics Tibor ennek kapcsán válaszában   azt írja: az új szabályozás kiterjesztette azt az internetes lapokra, és portálokra, az Európa Tanáccsal folytatott egyeztetés után viszont blogokra, személyes weblapokra és közösségi oldalakra nem. A liberálisok kérdésére válaszolva a politikus arra is kitér, hogy az átfogó, tényszerű, pontos, objektív és kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye 1996 óta része a magyar jognak, és az Európai Bizottság emiatt sosem adott hangot aggodalmának. "Hangsúlyoznám, hogy a médiatörvény az intézményi és pénzügyi autonómia szavatolásával garantálja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság függetlenségét" - írja Navracsics Tibor a liberálisok kérdésére, amely szerint a magyar médiahatóság politikai ellenőrzés alá került.

Navracsics Tibor arra is kitér, hogy a Médiatanács elnökét és négy tagját, az Európa Tanáccsal folytatott egyeztetéseket követően, az Országgyűlés kétharmadának támogatásával, kilenc évre választják, a testületnek tiszteletben kell tartania a közigazgatás szabályait, s döntései megfellebbezhetőek. A liberálisok kérdései a reklámadóra is kitértek, mondván: az az egyik olyan függetlennek tartott médiavállalkozást, az RTL-t érinti leginkább, amely nem a kormány álláspontját hirdeti.
"Megjegyzem: az Európai Unióban bevett gyakorlat a hirdetések adóztatása" - írja válaszában Navracsics Tibor, aki szerint a kormány azért vezette be az új adót, hogy méltányosabban oszoljanak meg az adóterhek a médiaszektorban. A politikus leszögezi: teljes mértékben egyetért azzal, hogy az adóztatást nem szabad újságok, műsorszolgáltatók vagy más médiumok belső működésébe vagy szerkesztőségi irányultságába való beavatkozásként alkalmazni.

"A média szabadsága és sokszínűsége kulcsfontosságú a demokratikus társadalmak számára. Sajnálom, hogy a múltban néha a magyar kormány, amelynek immár nem vagyok tagja, nem tulajdonított kellő fontosságot ennek a jelentős szempontnak" - válaszolja a liberális képviselők által feltett kérdésre Navracsics Tibor.

A liberálisok szóvá tették, hogy Magyarországon "túlközpontosított" az általános iskolai oktatás, a tankönyvek ellenőrzése, egyre nagyobb teret nyer az egyház az oktatásban, valamint, hogy a hallgatói szerződés korlátozza az unión belüli mozgás szabadságához való alapjogot. A liberális képviselők szerint ráadásul Navracsics ellentmondásba is került.
Navracsics közli: egyetlen bíróság vagy hatóság sem állapította meg, hogy a hallgatói szerződés korlátozná a mozgás szabadságát. A jogszabályt az Európai Bizottság hosszasan vizsgálta, több körben egyeztetett a magyar hatóságokkal, miközben módosították is. Ezt követően a bizottság tavaly úgy döntött: nem indít kötelezettségszegési eljárást - tudatja a kijelölt biztos.

Navracsics szerint a magyar oktatás átszervezését nem ideológiai megfontolások motiválták, hanem az, hogy a korábbi decentralizáció sok esetben az oktatás minőségének rovására ment.

A magyar politikus válaszait hétfő délután, zárt ülésen értékeli majd a szakbizottság, amely várhatóan szavazással dönt majd arról, támogassa-e Navracsics kinevezését oktatási, kulturális, ifjúsági, valamint uniós állampolgárságért felelős biztosnak. Az Európai Parlamentnek és bizottságainak nincs joguk megvétózni egy-egy biztos kinevezését, a plenáris ülés az egész testületről egyben kell véleményt mondjon.