hadkötelezettség;sorkatonaság;

2014-10-06 18:00:00

Sorkatonaság: cáfol a HM

A Népszava korábban egy katonai meghívóból úgy értesült: hadkiegészítési rendszergyakorlatra vagyis virtuális sorozásra készül a Honvédelmi Minisztérium.  Lapunk kérdéseket tett fel a HM-nek, egyebek mellett arról, hogy a meghívó tanúsága szerint a hadkötelezettség  bevezetése a kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetésére irányuló szándékot takar-e. A szaktárca ezt válaszában cáfolta.

meghívó szerint a sorozónapon – olvasható a levélben, melyet Vanyur Tibor ezredes, hadkiegészítő parancsnok jegyez -, október 17-ikén „látványos mozzanatokkal” kívánják bemutatni „a hadkötelezettség bevezetését követő folyamatokat egészen a hadkötelezettek sorozásáig”.

Lapunk kérdéseket tett fel a HM-nek, egyebek mellett arról, hogy a meghívó tanúsága szerint a hadkötelezettség  bevezetése a kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetésére irányuló szándékot takar-e. Az érintettek teljes köre milyen tájékoztatást kap a sorozásról, illetve van-e mindennek köze az orosz-ukrán válsághoz? Továbbá, mit jelent valójában a „próbasorozás”?

Ezekre a kérdésekre közölte most publikált válaszát a Honvédelmi Minisztérium.

„Feltöltés-2014” a Magyar Honvédség rendszergyakorlata, amely annak begyakorlását célozza, hogy az MH képes legyen a Magyarország Alaptörvényében meghatározott speciális időszakokban, azaz „rendkívüli állapot idején” vagy „megelőző védelmi helyzetben” szükséges hadkiegészítési feladatok végrehajtására. A gyakorlat maga egy bevett, minden évben sorra kerülő esemény, amelyet a Magyar Honvédség központi katonai igazgatási szerve az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) hajt végre. Minthogy a gyakorlat egy megszokott, éves rendezvény, így semmi köze sincs az orosz-ukrán válsághoz.

A gyakorlaton kizárólag önként jelentkezők vesznek részt, akik teljes körű tájékoztatást kaptak - zárja válaszát a szaktárca.