börtönbüntetés;18 éves;baseball sapka;

2014-10-08 14:52:00

Börtön egy sapka és ezer forint elrablásáért

Gyorsított eljárásban jogerősen 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy 18 éves hajdúsámsoni fiatalt, aki elvett egy baseballsapkát és ezer forintot az utcán egy fiatalkorútól.  

A hajdú-bihari főügyész közölte: a férfi augusztus 20-án Hajdúsámsonban megállította a sértettet és öccsét az utcán, előbb cigarettát kért, majd lekapta a nagyobbik fiú fejéről a baseballsapkát, később pedig elvette a diákigazolványát, amelyben ezer forint volt. A pénzt eltette, az igazolványt visszaadta.

A fiúk ezután hazamentek, és szüleik értesítették a rendőrséget. Később a sapkát és a pénzt a sértett visszakapta. A Debreceni Járási Ügyészség október elsején rablás bűntette miatt állította bíróság elé a gyanúsítottat, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. A Debreceni Járásbíróság még aznap gyorsított eljárásban a férfit jogerősen 3 év 6 hónap börtönre ítélte. A főügyész közlése szerint a fiatalember korábban már volt büntetve, és bűnismétlőnek számít.