Csak vér, hadd folyjon

Pierce Brosnanen nehezen a fog az idő: ismét akcióhőst játszik a November Man című thrillerben. Roger Donaldson rendező a szép Olga Kurylenkót rendeli mellé partnernek, a töménytelen kiontott vér az akciós szokványfordulatok színesítésére szolgál.

Az egykori sokszoros James Bondot és az egykori James Bond-lányt terelte össze a színészválasztásban mindig rendkívül nagyralátó mesterember, Roger Donaldson. És a November Man című akcióthrillerben remekül mutat együtt a ma is jóképű, nyalka termetű Pierce Brosnan és a szépséges, álmodozó tekintetű Olga Kurylenko.

A rendező derék mester, pontosan tudja, hogy a jó nevekre és a tapasztalt játékosokra biztonságos építeni, velük nagy galiba nem lehet. Úgy tűnik, ez esetben is a főszereplői viszik el a filmet, két rokonszenves személyiség kínál annyi néznivalót, hogy ne bántson, milyen lyukak tarkítják a történet kanavászát.

Ráadásul, ha azt vesszük, hogy 1984-ben, Donaldson első, és mindezidáig legütősebb filmjében, A Bountyban Liam Niesen meg Danial Day-Lewis csak mellékszereplő volt Mel Gibson, meg a két Sir, Anthony Hopkins meg Lawrence Olivier mellett, akkor még az is elképzelhető, hogy ezúttal egy induló sztárpálya első pillanataiba vagyunk beavatva.

Van a sztoriban ugyanis Brosnannek egy halálosan elszánt ellensége, aki egy személyben a legjobb barátja és legtehetségesebb tanítványa is, s ezt a szerepet az egyelőre névtelen Luke Bracey alakítja nagy elánnal, lelkesen és rém jóképűen. Ha szerencséje van, még sokra viheti a vérrel bemázolt szórakoztató műfajban, de még a romantikus szívtiprósban is.

Akció-thrillerként a November Man nem hoz semmi újat. Donaldson rendezése biztonsági játékkal csupa olyan jól ismert fordulatot és hagyományos hatáselemekkel megtűzdelt jelenetet rak a filmbe, amilyet mások - vagy már ő maga is -, máshol már kipróbált és ott már nem egyszer bevált.

Ebből adódnak persze mosolyogtatóan régimódi elemek, túl kézenfekvő hatásfokra kihegyezett rémisztgetések, amelyeken a tapasztalt néző már túl van. A vadonatúj kémsztori olykor harmadrangúra lestrapált fogásokkal, és életszerűtlenségük miatt már rég elfeledett megoldásokkal lép elénk.

Az ember csak ámul, milyen simán kiirtható egy egész maffiózó - ráadásul orosz! - sereglet a filmbeli Belgrád filmbeli legelegánsabb szállodájában, ahol hosszú, véres pisztolypárbaj folyhat úgy, hogy nem tűnik fel senkinek.

Még a portás sem mozdítja a füle botját sem a hullákkal ékített nagyjeleneten, mert itt soha senki más nem lép a képbe, csak a harcoló felek, azok is úgy, hogy a legforróbb helyzet is úgy alakul, ahogyan azt a főhős győztesnek megírt szerepe kívánja.

A November Manben visszatér az a régimódi hős, akinek egyedül sikerül több tucat marcona gyilkost legyilkolnia, soha nem esik csapdába, de mindenkit azonnal csapdába tud ejteni, akiről a forgatókönyv úgy rendelkezik, hogy bűnhődjön.

Brosnan az elegáns, snájdig James Bondok emlékét idézi fel az egykori, kegyetlen pusztításairól hírhedt CIA-ügynök szerepében. Aki persze egy gyönyörű svájci tó partjáról lép ismét a nemzetközi balhék porondjára, s aki olyan rokonszenvesen kel egy fiatal menekült orosz nő pártjára, s menti meg állandóan az életét, hogy nehezen hihető, amit harcostársai emlegetnek róla.

Brosnan valahogy nem tud hasonlítani a pusztító fajta CIA-ügynökre, úgy, hogy hinni sem akarunk a szemünknek, amikor tényleg elvágja egy fiatal nő ütőerét a combján, merő nevelési szándékból.

Magyarán, ez a film olyan, mintha a rendező egy csomó, a műfajhoz tartozó mozzanatot egybehányna benne, amik azután vagy passzolnak egymáshoz, vagy nem, vagy megütik a műfaj minimálisan kötelező hitelességi szintjét, vagy nem. Fura helyzet, de lehet, hogy épp ez a lendületes gondatlanság az oka, hogy az ember mégis el-elszórakozik e nagyon átlátszó hatáskeltés fordulatain.

Van itt hatalomra törő, kegyetlen orosz nagyúr, van csecsen menekült lány, akit megbecstelenítenek, van szuperbiztos bérgyilkosnő, van mester és tanítvány ellentét, s van egy múltbeli mocskos nemzetközi összejátszás, ami miatt, mint mondják, anno a második csecsen háború kitört.

És, mert jól tudjuk, valamire való CIA-ügynök nem létezik anélkül, hogy le ne leplezzen egy CIA-n belüli szemétséget, s rá ne jöjjön főnökei mélységes morális fertőjére, Brosnannek van mit megdöbbennie, hogy a végjátékban bebizonyítsa mások alávalóságát.

Mindebben szinte végig ott van mellette Olga Kurylenko, több arccal és sokféle kihívásnak eleget téve - nem csak megbecstelenített ártatlanság, hanem profi kurtizán szerepben is. Ami esztétikai szempontból nem utolsó, mert olyan színésznő, akire jó ránézni, s akinek a szépsége megunhatatlan. A többit meg úgyis elfelejtjük a legközelebbi akció-thrillerig, vagy legkésőbb holnap reggelre.

(November Man ***)