Előfizetés

Mécs Imre gyanúsított

Publikálás dátuma
2014.10.10. 07:11
Mécs Imre a bíróságon FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT
Megkezdődött a budapesti Szabadság téri, a német megszállás áldozatai emlékművének felállítása ellen tiltakozókkal szemben indított eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtökön. Az eljárást a rendőrség jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indította még tavasszal 15 ember ellen, mert többszöri felszólításra sem voltak hajlandóak elhagyni az építési területet.

Az érintettek nem ismerték el bűnösségüket és kifogást nyújtottak be a fejenként 50 - egy esetben 60 - ezer forintos bírságot kiszabó rendőrségi határozattal szemben, így került az ügy bíróság elé. Az eljárás a 15 személy meghallgatásával kezdődött csütörtökön és várhatóan kedden folytatódik, s várhatóan be is fejeződik. A csütörtöki tárgyalás elején a bíró azt kérte a hallgatóságtól, hogy aki nem tud leülni - az újságírók kivételével -, hagyja el a termet. Az eljárás alá vont személyek, valamint a hallgatóság ezen felháborodott, mert a tárgyalást nyilvánosnak hirdették, ezért onnan nem lehet senkit kirekeszteni. A bíró jelezte, hogy az épületben nincs nagyobb tárgyalóterem, majd miután a felhívásának ez után sem tettek eleget, a biztonsági szolgálat segítségét kérte. Végül az ugyancsak eljárás alá vont Mécs Imre korábbi szabaddemokrata és szocialista országgyűlési képviselő kérésére a hallgatóság mégis maradhatott úgy, hogy újabb székeket hozattak a terembe.

Élet a függöny mögött

Friss Róbert
Publikálás dátuma
2014.10.10. 07:10
A régi szép idők: Orbán Viktor és harcostársai – Kövér, Deutsch és Szájer – a parlamentben FOTÓ: NÉPSZAVA-ARCHÍV
"Egykor arra szövetkeztünk, hogy lebontsunk egy diktatúrát, és nem arra, hogy felépítsünk egy másikat" - ezt mondta volna a suttogások szerint Simicska Lajos áprilisban, amikor a választási győzelem után Orbán Viktor miniszterelnök vázolta neki, miképpen kell érteni, hogy "folytatjuk". Ha a fele igaz, már jó, így a pesti cinizmus, pedig, ha a pletyka lényegét nézzük, abban benne van az egész európai magyar paradoxon.

Volt igazsága Sztálinnak, amikor a második világháború után szovjet érdekszférába került Kelet-Európát eltiltotta az amerikai Marshall-tervtől. Saját, szépen alakuló birodalmi rendszerét féltette a segélytől, amely ugyancsak rendszerszemléletből született. Átfogó (nyugat-)európai programként 1947 és 1952 között 17 ország 14 milliárd akkori (2011-es árakon 600 milliárd) dollár segélyt kapott. Feltétel volt az együttműködés az újjáépítésben az Egyesült Államokkal, ami egyenes módja volt Európa amerikai demokratizálásának. Hogy mi lett belőle, látjuk: nem amerikai, hanem európai kapitalizmus, a liberális jóléti állam, a Marshall-terv nyomában intézményesített finanszírozónak a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap, a kereszténydemokrata politikusok vezérletével pedig Nyugat-Európa szövetsége, az Európai Unió elődje. És: negyvenévnyi hidegháborús megosztottság, rendszerellentét.

Sztálin annak idején a demokráciától félt, de az amerikai titkosszolgálatot emlegette a Marshall-terv hátterében. Jól látta: a segély szürke-fekete zónájából pénzelték titokban az 1947-ben éppen megszerveződő CIA-t. Nem lehet mondani, hogy a hírszerző ügynökség később megtagadta születésének homályát, s valaha is makulátlan lett volna. Meglehet piszkos pénzei mindig az amerikai demokrácia érdekeit szolgálták, de a demokrácia "exportja" sokszor volt és maradt erőszakos, véres. Ez az ellentmondásos CIA a hidegháború alatt azért megtalálta a módját a fellazításnak. Tízmilliónyi könyvet, folyóiratot terjesztett el például a Szovjetunióban és a kelet-európai országokban. Rejtett propagandafegyverként használta a betiltott vagy hozzá nem férhető irodalmat, hogy megingassa a valóság szovjet verzióját. Bécsben 14 nyelven 30 ezer példányban osztogatták Orwellt (1984, Az állatfarm), vagy Koestlert (A bukott isten) - és az ügynökség elsőként adta közre, kalózkiadásban a brüsszeli világkiállításra Borisz Paszternak Doktor Zsivágóját is. "Paszternak humanista üzenete - az hogy mindenkinek joga van a magánélethez, és hogy emberi lényként tiszteletet érdemel, függetlenül a politikai lojalitásától és attól, mennyire szolgálja az államot - alapvető kihívást jelent az egyénnek a kommunista rendszer érdekében hozott áldozatvállalására épülő szovjet etikával szemben" - írta a CIA tisztább hangján tíz évvel később, 1968-ban John Maury részlegvezető. A könyv megjelentetése közvetve hozzájárult Paszternak 1958-as Nobel-díjához, kiváltva a hidegháború egyik legnagyobb kulturális viharát, hiszen a Kreml az elismerést szovjetellenes provokációnak minősítette és a szerzőt annak visszautasítására kényszerítette.
De: van-e bármi köze mindennek Paszternak valódi értékéhez? Hozzásegített-e mindez a kelet-európai közgondolkodás szabadulásához? A demokratikus átalakuláshoz.

A kiátkozott Soros

"Miből él?" - kérdezte a HVG 1989. augusztus 29-i számában Babus Endre a 26 éves Orbán Viktort. "A Soros Alapítványtól havi 10 ezer forintos ösztöndíjat kapok, ehhez jön még a Századvég Kft.-től havonta 5-10 ezer forint szerkesztői honorárium." (Az átlagkereset akkor 8165 forint volt, a csontos sertéstarja kilója 120, tíz tojás meg 34 forint.) Újévi interjújában Németh Miklós kormányfő világossá tette: véget ért egy három évtizedes korszak, a kádári "közmegegyezéses alku" - emelkedő életszínvonalért társadalmi közcsend -, a "gulyáskommunizmus" tarthatatlan, felmondatott. Négy év Gorbacsov után az a hatalom, amely már maga sem hitt a saját eszméiben, ha akarta volna sem tudta már elhallgattatni az ellenzéket. A társadalmi ellenzék nyíltan mozgolódott, a politikai ellenzék mustként forrt. Orbán - a jövő egyik embereként - a Soros Alapítvány Közép-Európa Kutatócsoportjának munkatársa, később ösztöndíjasaként Oxfordban az angol liberális filozófiát tanulmányozza, az első szabad parlamenti választásokra tér haza.

Nem volt egyedül: Soros-ösztöndíjas volt Oxfordban Szájer József (ma a Fidesz EP-képviselője) és Németh Zsolt (volt külügyi államtitkár). Soros támogatta Kövér Lászlót (ma házelnök), Schmidt Mária történészt (ma a Terror Háza főigazgatója), és Stumpf Istvánt (ma alkotmánybíró). Negyedszázaddal később a Fidesz (és a Magyar Hírlap) megmondó embere lapjában azt írja: "A Brookings Intézet (nagyon nem jobbos ám!) felmérést készített arról, mely milliárdosok vannak a legnagyobb hatással a politikára. Már azok közül, akik erre használják a pénzüket. Képzeljék el, a második helyen Soros György áll. Nahát! Ki hitte volna! És képzeljék el, Soros György a lehető legszorosabb kapcsolatban áll a norvég pénzekkel, szerte a világban. Hogy mik nem vannak…"

Orbán Viktor a Kádár-éra utolsó éveiben egy életre megtanulhatta becsülni (az akkor Soros-teremtette) biztos anyagi létet. Megtanulhatta azt is: az ellenzéket nem feltétlenül visszhangos adminisztratív intézkedésekkel, betiltással, hanem csendes anyagi függőséggel (zsarolással) lehet a legjobban elnémítani. Mert a kisebbség szellemi függetlenségéhez, nyilvános beszédéhez legalább minimális pénzügyi szabadság szükséges. Tágítható mozgástér, amit a nyílt társadalom eszméje miatt ma spekulánsként kiátkozott Soros a regnáló hatalommal szemben (annak szemhunyásával?) akkor megteremtett a jövő politikai generációjának. Nem tévedett, a következő országvezető generációt támogatta. Demokráciaellenes pálfordulásukat nem láthatta előre.

A parlamentáris puccs

Mindaddig, amíg a kormányfő meg nem szólalt Tusványoson, lehetett mondani, hogy a 2010 utáni orbáni alkotmányos, parlamentáris puccs csupán néhány értelmiségi apokaliptikus rémálma. Ám ott a kormányfő - az újabb parlamenti kétharmad biztonságával - maga mondta ki, hogy végleg szakít a liberális demokráciával. Kinyilatkoztatás volt ez, az értelmezést rábízta a közönségre. A liberális parlamentarizmus híveinek nincs okuk magyarázkodásra, mert nincs mit magyarázni. Illiberális demokrácia nem létezik. Illiberális állam (hatalomgyakorlás), amit a kormányfő meghirdetett, létezik. Nevezik tekintélyelvűnek (autoriternek), diktatórikusnak, nyílt diktatúrának, nemzetiszocialista III. Birodalomnak, fasizmusnak, szocialista demokratikus centralizmusnak, (Magyar Bálint nyomán) posztkommunista maffiaállamnak. Orbán 2009-ben, Kötcsén "egypólusú centrális erőtérnek" hívta. De: ilyen államban szabadságról, emberi jogokról beszélni - értelmetlen. A hatalom emberei nem is teszik: egyszerű "politikai őselveket" vezetnek le belőle. Kövér László azt: "a demokrácia mi vagyunk". Mármint a Fidesz és szavazótábora, az ország lakosságának ötöde, a szavazásra jogosultak negyede. A többiek - a hallgatag többség, az ellenzéki kisebbség - 2002 óta kitagadtattak a nemzetből, vagy legfeljebb megtűrtek a periférián, mert "a nemzet nem lehet ellenzékben".

A KDNP-s Rubovszky György arra jut: a demokrácia "a többség diktatúrája a kisebbség fölött". Amivel nem lett éppen dicsőséges örököse az egységes, liberális Európát megalapító kereszténydemokrata atyáknak, viszont igazolta némely politikai filozófus rémálmait. Hogy a demokrácia magában hordozza a legálisan hatalomra jutott többség diktatúrájának lehetőségét. Amelynek lényege: minden politikai és társadalmi kisebbség megfosztatik jogától, hogy a nemzet életébe érdemben beleszólhasson. Még inkább a lehetőségtől, hogy kisebbségből békés, parlamentáris úton többségbe, hatalomra juthasson. A kisebbség ilyetén megfojtása nem Rubovszky képviselő tudatlan elszólása, hanem az orbáni rendszer veleje. Ezt szolgálja a liberális parlamentarizmus közjogi berendezkedésének lebontása, kisajátítása, a politikai ellenzék mozgásterének gyakorlati felszámolása, a szabad piac korporatív gazdasággá alakítása. (Arról, hogy a politikai ellenzék parlamenti képviselői fideszes Alaptörvényre tett esküjükkel legalizálták Orbán rendszerét, és magukat egyben részévé tették annak, most ne beszéljünk).

A politikai ellenzék ellehetetlenítése után következett a társadalmi ellenzék megtörése. Tusványoson (Vlagyimir Putyin orosz elnök példájára) külföldi ügynökként kriminalizálva lett minden olyan civil szervezet, amely nem veszi nyakába a hatalom pénzügyi jármát (Norvég Alap). A hatalmi logika szempontjából helyes tett: az autoriter politika kényszerpályáján mozog, szükségből öli meg az autonómia minden formáját, mert az veszélyes lehet rá. És minden államtól független autonóm szerveződés - a civilektől a szabad médiáig - valóságos életveszély a központosító hatalomra, mert még a legapolitikusabb alakulat is politikussá lesz, amint törvényszerűen előbb-utóbb szembekerül saját szabadságának központi korlátaival.
A kormányfő 2002-es, majd 2006-os veresége nyomán mélyen magába véste: ha még egyszer hatalomra kerül, akkor nem lehet tekintettel semmire és senkire, a hentesmunkát az utolsó csontozásig el kell végeznie. Nem veszíthet még egyszer úgy, hogy az ő rendszere megrendülhessen egy új többségnek köszönhetően. Ki kell hát irtania minden egyéni és közösségi autonómiát, amelyből a IV. Köztársaság kísértő szelleme előbújhat.

A "féktelen médiavilág"

A Norvég Alap története után lassan érdemes szorosan behúzni a sötétítőfüggönyöket a még néhány vegetáló ellenzéki médium szerkesztőségének ablakain is. Nem csak az udvari bohócot, hanem a rendszer paprikajancsiját is illik legalább kicsit komolyan venni. Azt például, amikor Deutsch Tamás "a hatalmas társadalmi támogatottsággal rendelkező kormány" nevében megfenyegeti "a nekünk mindent szabad féktelen állapotában lévő médiavilágot". Az Európai Parlament képviselője sokallja a sajtószabadságot! Akkor, amikor a hatalom szép csendben már megnyomorította azt a maradék nyilvánosságot (benne a médiát), amelyet még nem ural teljesen. A közmédiából lakájt kreált, de kíméletlenül szorongatja a kormány melletti hírharsonákat is, ha a hatalom berkein belüli vitákban nem loholnak kellő sebességgel a kormányfő cikkcakkos nyomában. Mindezzel a hatalom meghamisítja a közösség önképét, megbénítja a társadalom öntisztulási mechanizmusát. "Szovjet" képet fest a valóságról.

Deutsch-ot a "féktelen sajtószabadságból" egyelőre leginkább az RTL Klub híradója zavarja. Mert a céget nem sikerült államosítani, s mert ez a televízió az őt bosszúból kiemelten sújtó reklámadó miatt a bulvár mellett hirtelen felfedezte a hatalom szürkezónáját is. Százezer új nézőt tudott ezzel esténként a képernyő elé ültetni, ami veszélyes. Kiderülhet, hogy a valóság nem egészen olyan, amilyennek a hatalom propagandája lefesti. Deutsch-nak a bulvárral semmi baja. Pontosan tudja, amit minden autoriter rendszer még a náci Goebbelstől eltanult: az a kenyérharcban megfáradt tömeg, amelyet (politikai) bulvárral etetnek, csak addig ostoba, amíg elhitetik vele, hogy az. Olvasni, lehet, nincs ereje, de ha hirtelen napi egyéni keservét tömegtapasztalatként látja megjelenni a tömegmédia képernyőjén, esetleg gondolkodóba esik. 

Az RTL Klub híradója csak szimptóma, sokkal többről van szó. Magyarország mai helyzete alapvetően más, mint amilyenben a "létező szocializmus" tábora találta magát a második világháború után. Az a világrendszer a háborús tények következménye volt. Annak a következménye, hogy Moszkva nélkül a szövetségesek nem, vagy csak sokkal később tudták volna legyőzni Hitler III. Birodalmát. Így ennek a kényszerhelyzetnek a következményeit kellett így vagy úgy fellazítani. Ma az a kérdés, hogy a Nyugat (közelebbről az Unió) fel tudja-e oldani a demokrácia feloldhatatlannak tűnő európai paradoxonát, hogy nem csak elviseli soraiban, hanem ő maga pénzeli egyik uniós tagállama Nyugatot megtagadó, tekintélyelvű hatalmának a megszilárdítását. A tétova unió egyelőre a liberális parlamentarizmus keretei között keresi a jövőbe vezető utat. A magyar hatalom - azokon kívül. Az illiberalizmusban. Lehet, a Nyugat hivatalosan nem sokat tehet. Fel sem készülhetett arra, hogy szörnyként a kebeléből bújik elő saját ellensége, s önnön demokratikus eszméit sem teheti kétségessé, hiszen legitim hatalommal áll szemben, a magyar kormány kiátkozásával sem ítélhet kárhozatra egy egész nemzetet. Annyit azonban látnia kellene, hogy az itteni sötétítő- (bár még nem vas-) függönyök mögött azért pislákol némi demokratikus ellenzéki élet, amelyet nem hagyhat kihunyni. Ha nem lép, meghasonlik, s előbb-utóbb maga is rámegy. A CIA-ra még nincs szükség, de a helyzet olyan, hogy a szavak már nem elegendőek.

Végvárakra lenne szükség

Sombor Judit írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2014.10.10. 07:10
Orbánnak nincs akkora hatalma, hogy a szabadság kis köreit is elvegye tőlünk FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
A diktátorok nem szoktak megjavulni, sőt a betegség tünetei idővel csak súlyosbodnak - véli Farkasházy Tivadar. Mint mondja, aki elfordul a politikától és úgy dönt, hogy nem szavaz, az a mostani győztesekre voksol. Szerinte jelenleg "ötmillió birka legel vidáman, miközben pucolják már hozzájuk a hagymát".

- 1945 decemberében született, tehát háborús gyerek.
- Igen, és a mai napig háborúzok. Épp a minap üzentem hadat Orbán Viktornak a Hócipőben, mert azzal a Nyugattal háborúzik, ahová Széchenyitől kezdve megannyi magyar vágyott. Ugye emlékszünk még, hogyan cipeltük haza a Gorenjéket, és azt gondoltuk, milyen nagyszerű lesz, amikor kiszabadulunk. Pedig mi nem rabságban voltunk a szocializmus alatt, csak házi őrizetben. Az én nemzedékem a mai napig furcsállja, hogy a határokon a 60 kilométeres sebességkorlátozáson kívül semmiféle megkötés nincs.

- Átjárhatók a határok, de ettől még itthon nem vagyunk szabadabbak.
- Egy újszülöttnek minden diktátor új. Aki tanulmányozza a magyar történelmet, tudja, hogy egyetlen diktátor sem javul meg. Ferenc József ezzel kezdte az I. világháborút: "mindent meggondoltam, mindent megfontoltam", az eredmény tömérdek magyar áldozat és Trianon lett. Horthy hagyta, hogy több mint félmillió honfitársát elemésszék, Kádár elborult elmével is megsértődött, amikor leváltották. Úgyhogy nem tudom, miből gondolja bárki, hogy a miniszterelnök leszokik arról a káros szenvedélyéről, hogy mindent birtokoljon. Ha sokáig várunk, az egész ország telekkönyvileg Orbán és hűbéresei nevére lesz íratva, és ha nyer is az akkori ellenzék valamelyik választáson, semmiféle vagyonnal nem rendelkezik majd. Többek közt ezért nem értem az ellenzéki pártok viszálykodását. Hallhattuk, 2019-től Orbán kerületeket sem akar Budapesten, tehát azok is elveszíthetik maradék önállóságukat, ahogy számtalan intézmény elveszítette. A XVI. században három részre voltunk szakítva, de léteztek végvárak, amelyek néha odacsaptak a töröknek. Ilyen végvárakra lenne szükség.

- Lehetséges, hogy azért tartjuk diktátornak Orbánt, mert igazi diktátorok nem sűrűn regnálnak minálunk.
- A kicsi diktatúra is diktatúra. Nyilván nem tehetünk egyenlőségjelet Ferenc József, Horthy s Kádár közé, de mindhárman véres kézzel kezdték, ketten úgy is fejezték be.

- Na látja! Orbán nem öl - csak lelket. Szóval örülhetünk…
- Nem tudom, minek kellene örülnünk? Sokan állítják, hogy Orbán fóbiában szenvedek, pedig én csak azért támadom örökösen Orbánt, mert amit az országgal művel, annak a gyerekeink, unokáink isszák majd meg a levét. Van egy régi, híres Peter Sellers film, amelyben egy parányi hercegség hadat üzen Amerikának. Orbán is hadat üzent az Uniónak, miközben zsebre vágja a tőlük kapott pénzt. Ha egyszer elszakad a cérna, és ettől a pénztől is elesünk, semmilyen beruházás nem lesz az országban. Lehet, hogy néha mulatságos vagyok, mint a lakatlan szigeten rekedt japán katona, aki húsz évvel a háború után is harcol, de én akkor is mindent megteszek azért, hogy Orbán Viktor elmúljon - természetesen nem fizikai értelemben.

- Egyelőre épp az ellenkezője történik. Erősödik, ahelyett, hogy elmúlna.
- Churchilltől származik a mondás: egy golyó sem vész kárba. Éppen ezért, drukkolok Simicskának. Nem tudom, mit akar, nem is érdekel, de egy hatalom helyett kettő az már megosztottság, ami a mi oldalunkon is van bőven. Sajnos a rossz összefogás siralmas eredményt hozott, a jó összefogást meg senki nem próbálta ki. Tisztelem Bokrost, a Nyugat által is elismert kiváló közgazdász, az egyetlen, aki fenntartható fejlődési pályára állította az országot, és sokak vélekedésével szemben szociálisan érzékeny ember. Be kéne állni most mögé, vagy aki nem akar, mondja azt, hogy neki Tarlós kell. Aki nem szavaz, az a mostani győztesekre szavaz. Jelen pillanatban ötmillió birka legel vidáman, miközben már pucolják hozzájuk a hagymát.

A „nagy öregek” Farkasházyékkal egykor Szárszón: Méray Tibor, Göncz Árpád, Jancsó Miklós, Fejtő Ferenc, Kosáry Domokos, Faludy GyörgyFOTÓ: NÉPSZAVA

A „nagy öregek” Farkasházyékkal egykor Szárszón: Méray Tibor, Göncz Árpád, Jancsó Miklós, Fejtő Ferenc, Kosáry Domokos, Faludy GyörgyFOTÓ: NÉPSZAVA

- Azt hiszem, a magyar történelemben jó összefogásra még nem volt példa. Úgy tűnik, ez nem megy nekünk.
- A Demokratikus Charta az ellenkezőjét bizonyítja. Tevékenyen részt vettem benne, nem igaz, hogy a pártok diktáltak nekünk, minden esetben mi döntöttünk. Százezer ember egyet akart, azóta sem láttam ekkora tömeget ezen az oldalon. A szónokokat Hobó, Koncz Zsuzsa, Bródy, az Ando Drom vezette fel, és Vitányi Iván, Konrád György, Tamás Gáspár Miklós - három teljesen eltérő alkat és stílus - kiválóan beszélt. A tüntetés - már bocsánat! - színház. Ott a legjobbaknak kell szerepelni. A mai ötszáz fős tüntetések nevetségesek, nem vonzanak senkit, nem érnek el semmit.

- Köztudott, hogy négy szenvedélye van: a sakk, a foci, a lóverseny és Wagner. Mondja, mit szeret egy kultúrember a focin?
- A foci nagyszerű szellemi sport, művelem is. Tizenegy ember arra törekszik, hogy bejuttassa a labdát az ellenfél kapujába - ehhez tervezni kell, és együttműködni. Én egyke voltam, így mindig csapatban éreztem jól magam. A kabaré is csapat, és csapatban az egy meg egy nem kettő, mert az ember megsokszorozódik a társai által. Attól, hogy milliárdokat ölnek stadionokba, még nem lesz jó a magyar foci. Egy 1700 fős faluban nem lehet NB I-es csapatot működtetni. Közönség nélkül nincs foci, ahogy kabaré sincs. Felcsút egyetlen különlegessége, hogy ott született a miniszterelnök, aki azt is kinyomozta, hogy Szent István ott ajánlotta fel országát Máriának. Gondolom, hamarosan Puskás Öcsi szülőhelye is Felcsút lesz. Nagycenken van a Széchenyi család kriptája, rajta a felirat: "Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi". Ajánlom ezt Felcsút urainak. Eljön az idő, amikor por lepi majd a csodastadiont, mint most az akasztóit. Amúgy Tarr Béla ma is nyugodtan leforgathatná ott a Sátántangó kettőt, szegény a falu, lepukkantak a boltok, csak az urai gazdagok. Felcsútra vinni a focit olyan, mint Keletre vinni az országot. Putyin épp a napokban mondta, hogy két nap alatt Bukarestben tud lenni. Budapesten is itt lehetnek két nap alatt, ezt utoljára '56 novemberében bizonyították be.

- Viccel, ugye?
- Hat-nyolc éve az is viccszámba ment volna, hogy visszamenőleges törvényeket lehet hozni. El lehet kobozni és újraosztani csókosoknak a trafikokat, kaszinókat, földeket; le lehet nyúlni a magánnyugdíj-pénztárakat, államosítani lehet közműcégeket. Sokan most örülnek, hogy elbánnak a bankokkal, és eszükbe sem jut, hogy ők lesznek a következők. Én a "kishibás" embereket szeretem. Kár volt Kunczétól, Lendvai Ildikótól Dávid Ibolyáig mindenkitől megválni. Én is szegtem meg szabályokat, csempésztem kávét Ausztriából, tornacipőt Csehszlovákiából, de milliárdokat lopni más dolog.

- Hajdani közgazdászként mit szól Matolcsy "unortodox" ténykedéséhez?
- Zdeborszky György szerint a magyar közgazdász szakma nem ismer Matolcsy nevű közgazdászt. A Nemzeti Bank elnöke nálunk Guarnerius hegedűt vásárolhat Lajkó Félixnek, aki kiváló művész, de a feleségem történetesen hegedűkészítő mester, tőle tudom, hogy aki úgy fűrészeli a húrokat, ahogy Lajkó, annak nem való a kezébe háromszáz éves, százmilliós hegedű. Matolcsy sajátjaként költi mindnyájunk pénzét, ötmillió eurós felárral vásárol palotákat. A nyugati országok többségében talpig vasban hűsölne már valahol a vérlázító ügyletei miatt.

- Lélektani hadművelet zajlik. Annyi a bőszítő történés, hogy lassan felháborodni sem tudunk igazán. Önt mi védi meg a közönytől?
- A szocializmusban is belső emigrációban éltünk, de a jazzel, a rockkal, a farmerrel megteremtettük a magunk világát. Szolzsenyicin és Konrád nem jelenhetett meg, kézről-kézre adogattuk, Bacsó Péter A tanú című filmje tíz évig porosodott dobozban - öröm volt hozzájutni a tiltott gyümölcsökhöz. A belső emigráció ma újra létezik, de az internet szinte korlátlan lehetőségeket teremt, és gyönyörűség összejönni hasonlóan gondolkodó emberekkel. Én kifejezetten élvezem a nálam okosabbak társaságát, talán ezért is vittem valamire. A szabadság kis körei tehát megteremthetők, Orbánnak nincs akkora hatalma, hogy ezt is elvegye tőlünk.

- Szárszó is erről szólt? A barátságról és a szabadság kis köreiről?
- Szárszó egy hangnemről, egy légkörről szólt. Arról, hogy szellemesen, ironikusan is lehet keményeket mondani. Sőt, a hatalom azt jobban utálja, mert ha kinevetek valamit, akkor egy picit győzök. Szárszó arról is szólt, hogy kortól, foglakozástól függetlenül együtt legyenek, akik Nyugatra néznek. A 2003-as, utolsónak szánt találkozón ott volt a 90 fölötti Fejtő Ferenc, Faludy György, Kosáry Domonkos, és három 80 fölötti: Jancsó Miklós, Göncz Árpád és Mérai Tibor. Akkor arra gondoltam, ennek az oldalnak is megvannak az aprószentjei. Tavaly azért rendeztem meg tíz év után újra, mert azt hittem, ebben a szellemben lehet folytatni. Hát nem lehet. Rettenetes, hogy az én generációmat a fiatalok leírták, ők pedig nem tudnak megszerveződni… Úgyhogy számomra most a Hócipő a legfontosabb feladat. Ez a kis lap 25 éve létezik, manufaktúra, ketten csináljuk Benedek fiammal. Annak idején azért hoztam létre, hogy az általam különösen kedvelt kollégákat, Megyesit, Váncsát, Déri Jánost, Para-Kovács Imrét, Új Pétert s társaikat egy lapban olvashassam. A Hócipőt azok forgatják, akik ugyanazt érzik, mint én, hogy a hatalomnak egyetlen módon biztosan fölébe lehet kerekedni: humorral. Ez a chaplini attitűd - a kisember győz a nagydarab, bunkó rendőr fölött. Ha kinevethetem a hatalmat, az a szabadság érzetét adja. Az olvasók is ezt élik át, legalább amíg olvassák.