Orbán Viktor;rezsicsökkentés;

2014-10-09 23:02:00

Orbán: folytatódik a rezsicsökkentés

Várhatóan a jövő év első negyedévében jön létre az első magyar közszolgáltató társaság, amely a lehető legolcsóbban biztosítja majd a rezsiszolgáltatásokat - mondta a kormányfő a Salgótarjáni Városi Televíziónak csütörtökön adott interjúban.

Orbán Viktor elmondta: talpon kell maradniuk az energiát szolgáltató cégeknek is, és a vitákban a kormány arra jutott, hogy csak akkor lehet tisztán látni, ha létrehozzák a kizárólag állami tulajdonban álló nagy közszolgáltató társaságot. Így a rezsicsökkentés következő fontos eseménye a jövő év első negyedében várható - hangsúlyozta.
Országosan azon intézkedések egyikéről beszélünk, amelyeket mindenki támogat - Bokros Lajost és a baloldal vékony részét leszámítva -, és "én is büszke vagyok rá" - mondta Orbán Viktor a rezsicsökkentésről. Kifejtette, a kommunizmusban minden januárban emelkedett a rezsi, és a rendszerváltás sem hozott ebben változást, "a magyarokról hét bőrt is lehúztak".

"Örülök, hogy nekem jutott osztályrészül az a kötelesség és egyben lehetőség, amit a kétharmados győzelmünkkel adtak nekünk az emberek 2010-ben (...), hogy azt mondhassuk, ennek vége van" - fogalmazott.
Kitért arra, hogy Salgótarjánban, ahol országosan kiugróan magas volt a vízdíj, becsületbeli ügy volt annak csökkentése, ezt az önkormányzat és a kormány megígérte, és meg is tette.

A miniszterelnök az interjúban elmondta: csütörtökön két, a munkahelyteremtésre vonatkozó megállapodást kötött Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP) polgármesterrel. Egyrészt további 400 közmunkás bérét biztosítja a kormány, másrészt új ipari parkot hoznak létre a városban, mivel a régi megtelt.

A kormányfő úgy fogalmazott, kötelezettségének érzi, hogy olyan gazdaságpolitikát folytassanak, amelynek eredményeképpen minden ember, aki dolgozni akar Salgótarjánban, valamilyen munkalehetőséget talál magának. Hozzátette, hogy ezt a célt szolgálja a 21-es főút négysávosítása is.

Bátonyterenyétől Ózdig is építenek egy négysávos autóutat, ami azt jelenti, hogy Ózdot is el lehet majd érni Budapestről négysávos közúton, így ezt a térséget lényegében bekapcsolják az ország gazdasági vérkeringésébe - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Arról is beszélt, hogy Salgótarjánban azért fontos az ipari park, mert az autóút önmagában nem teremt munkahelyet, csak lehetőséget ad; ahhoz jó városvezetés, a vállalkozásokat támogató polgármesterasszony, jó testület, jó helyi politika is kell, valamint kell egy együttműködés a kormánnyal.

Orbán Viktor azt mondta: a következő időszakban minden település sikere azon múlik, hogy vannak-e ötletei, vannak-e derék, kipróbált, bizonyított, választott vezetői és ezek a vezetők ki tudnak-e alakítani együttműködést a kormányzattal. Ha ezek együtt vannak, akkor ezek a települések a következő néhány évben rohamosan fejlődnek majd - jelentette ki.
Az önkormányzati választással kapcsolatban a kormányfő azt tanácsolta a salgótarjániaknak, hogy éljenek a lehetőséggel. Úgy fogalmazott: ritkán áll fenn az a lehetőség, hogy egy irányba húzzon a város polgármestere, képviselő-testülete, parlamenti képviselője, a miniszterelnök és a kormány.