sztrájk;New York;Ebola;repülőgép-takarító;

2014-10-10 09:33:00

Félnek az ebolától - Sztrájk a repülőtéren

Egynapos sztrájkot tartott New Yorkban csütörtökön mintegy 200 repülőgép-takarító az ebolától való félelem miatt, az amerikai kongresszus több tagja pedig azt sürgette, hogy tiltsák meg az Egyesült Államokba történő beutazást a járvány által leginkább sújtott nyugat-afrikai országokból.

"Az ország fél, az emberek félnek ettől a betegségtől" - jelentette ki csütörtöki Sylvia Burwell egészségügyi miniszter. A tárcavezető egy nappal azt követően tarot sajtótájékoztatót, hogy Dallasban elhunyt az első Amerikában diagnosztizált ebolás beteg. Burwell szerint az emberek azért félnek mert a járvány halálozási rátája igen magas és mert nem tájékozottak a betegséggel kapcsolatban. 

A The Daily Beast internetes magazin szerint az amerikai kórházakban országszerte, Honolulutól Salt Lake Cityn át Washingtonig megszaporodott a pánikszerű hívások és megfázásszerű tünetekkel jelentkezők száma - függetlenül az amerikai járványvédelmi hatóság (CDC) folyamatos, kampányszerű híradásaitól, miszerint a járvány kizárólag a betegek testnedveivel terjed.

Az Egyesült Államok keleti felének öt nemzetközi repülőterén szombattól fokozatosan kötelező szűrésnek - kikérdezésnek és kézi szkenneres testhőmérséklet ellenőrzésnek - vetik majd alá a Libériából, Sierra Leonéból és Guineából érkező utasokat. Az intézkedést megelőzően New Yorkban, ahol szombattól vezetik be a szigorítást, csütörtökön 200 repülőgép-takarító függesztette fel egy napra a munkát, az ellen tiltakozva, hogy miközben a mellékhelyiségekből gyakran hányást és ürüléket is el kell távolítaniuk, nem kapnak megfelelő védőfelszerelést.

Jeh Johnson belbiztonsági miniszter csütörtökön kijelentette: a cél az, hogy a reptéri szűrést minél több határátkelőhelyre kiterjesszék. 23 republikánus és három demokrata képviselő levélben sürgette Barack Obama elnöktől, hogy tiltsa meg a beutazást az ebola által leginkább sújtott országokból, és korlátoztassa a vízumkiadást Libériában, Guineában és Sierra Leonében.

Eközben James Inhofe szenátornak, a szenátus katonai bizottsága rangidős republikánus tagjának ellenállása miatt a szövetségi felsőház még mindig hagyott jóvá több mint 700 millió dollárt abból az 1 milliárdból, amit a Pentagon kért a nyugat-afrikai ebolaellenes amerikai katonai fellépés fedezetére. Miközben a testület többi tagja már jóváhagyta a tételt, Inhofe aggályait hangoztatta a műveletben részt vevő 3900 katona egészségével kapcsolatban, és további felvilágosítást sürgetett a védelmi minisztériumtól. A kontingens tevékenysége az első fél évben mintegy 750 millió dollárba kerül majd, amiből a törvényhozás eddig csak 50 milliót hagyott jóvá.

Monroviába egyébként négy MV-22 Osprey billenő rotoros repülővel és két KC-130-as szállítógéppel 100 újabb tengerészgyalogos érkezett. Ezzel valamivel 300 főlé nőtt az amerikai fegyveres erők Libériában állomásozó tagjainak száma. Feladatuk egészségügyi központok építése lesz. A Dallasban elhunyt, libériai állampolgárságú Thomas Eric Duncan hozzátartozói csütörtökön az amerikai sajtónak nyilatkozva kifogásolták, hogy a férfit csak több napos késéssel kezdték el kezeli, hogy későn kapott kísérleti gyógyszert és akkor sem azt, amit azok a szerencsésebb sorstársai, akiknek sikerült túlélniük a kórt. Arra hívták a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban eddig minden fehér bőrű beteg felépült az Ebolából. A rokonok szerint Duncan tragédiájában az is közrejátszhatott, hogy nem volt megfelelő biztosítása.

Texasban szerda óta kórházi megfigyelés alatt tartanak egy rendőrt, aki megfordult abban a lakásban, ahol Duncan lakott, Wisconsinban pedig egy őrizetes nőt küldtek elkülönítőbe a bevándorlási hivatal emberei, miután megtudták, hogy Libériából érkezetett. Az intézkedést annak ellenére határozták el, hogy nem voltak tünetei.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) adatai szerint az idei járványban eddig csaknem 4 ezren pusztultak bele. A halálozási ráta mintegy 50 százalékos.