Tormay Cécile különös vonzódásai

Publikálás dátuma
2014.10.11 10:20
FOTÓ: AZ IPUBS.HU ENGEDÉLYÉVEL
Hogyan viszonyult  Tormay Cécile a homoszexualitáshoz magánéletében, írói munkásságában? A nemi identitásra való rákérdezés nem csupán járulékos jellege lehet a tudományos megismerésnek, hanem olyan szempont, amely alapvetően befolyásolhatja a képek, irodalmi szövegek megítélését, de tanulságos lehet a későbbi értékelés szempontjából is. 

Tormay Cécile második regénye 1914-ben jelent meg a Singer és Wolfner kiadásában, Batthyány Gyula rajzaival. Batthyány Gyula az első magyar miniszterelnök dédunokája, akinek anyja gróf Batthyány Lajosné a Bujdosó könyv (1920-21) egyik női összeesküvője, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének egyik legelső katalizátora, és Cécile személyes küldetésének kijelölője. (Bujdosó könyv, Lazi, Budapest, 133.) Érdekes, hogy az írónő viszont eltekint a fiú, a homoszexuális férfi, Batthyány Gyula alakjának testi ábrázolásától, akinek jórészt csak hangja van, foglalkozása van (festő), s mint kiderül, Tormay barátja. Ellentétben a karikatúraszerűen, pár vonással jellemzett zsidó származásúaktól, és a realista ábrázolással megrajzolt többi baráttól.

Alakja azért is fontos, mert a nőkön kívül csak néhány személy szerepel a női szervezet megalakításának (a jobboldali szavazókat mozgósító, a kezdetben is több százezer tagot számláló MANSZ) közvetlen közelében, ráadásul Batthyány Gyula egy bizonyos értelemben normaszegő férfi. Ez a tény eddig elkerülte a Tormay-szakírók figyelmét, holott a közbeszéd egyik leginkább emlegetett kérdése lett Tormay megítélésével kapcsolatban a nemi identitás kérdése.
Másrészt fontos megjegyezni, hogy Tormay Cécile-nek a Horthy-rendszerben betöltött szerepe elsősorban azon is alapulhatott, hogy az írónő már mint bestseller szerző ismert volt a 1910-es években is, amely státuszt éppen "A régi ház" című regényével érte el elsőként, és ebben mindenképpen segítette a jó marketing, konkrétabban a Batthyány Gyula rajzaival illusztrált kiadás. A sikerkönyveket egykor "előállító" Singer és Wolfner jól érezte meg a szöveg és képiség egymással kölcsönhatásba lépő sikerpotenciálját.

Kerényi és "buzilobbi"

A nemi identitásra való rákérdezés tanulságos lehet a későbbi recepció szempontjából is. Ugyanis a könyv első kötete a 2012-ben induló, sokak által csak Kerényi Imre sorozatának hívott Nemzeti Könyvtárnak, amely nemcsak Tormay Cécile szövegét közli, hanem Batthyány Gyula rajzait is, de olyan minőségben, kontúrokkal, amelyek nem adják vissza az eredeti mű finomságát. Hasonmás kiadásról nem lévén szó, rámutat a mai jobboldali könyvkiadás paradoxonjaira: vagyis, nem az egykori könyvek finomságán van a hangsúly (az egyik korabeli kritikus például könyvecskéknek nevezte még a Bujdosót is), hanem nagyrészt azon, hogy az életmű beilleszthető legyen a mostani jobboldali könyvpiac által előállított történelmi transzparencia-halmazba, amely az eredeti kontextust is felülírni szándékozva szeretné "robosztussá", vagy "hősivé" karikírozni az adott időszak íróit, művészetmodelljeit is, holott Tormay és Batthyány művészetéből másfajta tanulságok is levonhatóak.

Ez nem azt jelenti természetesen, hogy például a Lazi Kiadó nem próbálkozott volna a novelláknak másféle kontextust felidéző kiadásaival, olyan könyvborítóval, amely nem kötődik annyira a politikumhoz, de még egy mostani tanulmánykötet sem ("nem csak a magam terhét hordom…" Tormay Cécile és Napkelet, szerk. Kollarits Krisztina, Orpheusz, Budapest, 2013) tudott képileg elszakadni attól a gondolattól, hogy a "történelem viharaiban" emancipálódott szerzőnőről van szó, ami alapvetően elfedi a szerző saját politikai szerephelyzetére való rákérdezést, a szerzőnő egyéb vonzalmait. Ez, mivel nem az individuális teljesítményre helyezi a hangsúlyt, akadálya a Tormay-művek poétikai újraolvasásának is. Pedig Kerényi állításával ellentétben "a 61 éven át uralkodó balliberális kánonnal szemben most a nemzeti oldal kánonját kell megerősíteni", nem biztos, hogy a feministák egy része érdektelen volt a Tormay-művek újraolvasása iránt (Bánki Éva, Gordon Agáta, Zsadányi Edit) 2010 előtt sem.

Ismeretes Kerényinek a Keresztény Színházi Fesztiválon tett azon homofób kijelentése is, ami szerint "elvenném a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől a színészképzés jogát a pénzzel együtt", és "fel kell venni ez ellen az erő ellen a harcot. Ez a buzilobbi tulajdonképpen". Ezek a mondatok rávilágítanak arra, hogy a Nemzeti Könyvtár első kötetével nagyon is eltévesztette saját valósnak vélt attitűdjeit, ugyanis "A régi ház" esetében olyan szerzőnőről van szó, akinek identitásával kapcsolatban felmerült a leszbikusság, illetve egy olyan illusztrátorról, aki vállaltan homoszexuális volt. Ezzel nem arra akarok utalni, hogy a nemi jelölőkre való utalás, még az elhallgatás szintjén is számos kontextust felidéz.

Szapphó utódai

Tormay Cécile nyíltan, legalábbis a nyilatkozatai szintjén sohasem vallotta magát leszbikus indentitásúnak, levelezésében, visszaemlékezésekben nem találunk erre való utalást, néhány adat áll csak rendelkezésre azt illetően, hogy egyébként nem volt elutasító kezdő novellistaként a szexuális "mássággal" szemben, mivel egyik kedvenc szerzője Pierre Louys francia író volt, akiről a remek novellista, Szini Gyula ezt írta a Nyugatban: "Pierre Louys egy bátor könyvvel ugrott ki igen fiatalon, ez az "Aphrodite" volt, amely nevét máról holnapra világhírűvé emelte. Ez a könyv hadüzenet volt az obskurantizmus és képmutató erkölcs ellen. A pogány életörömet festette alexandriai és pompei freskók ma is élet eleven színeivel.", valamint - elemzi Szini Gyula tovább a francai író művészetét: "Sapposzerű görög költőnő versei, amelyeket természetesen maga Pierre Louys írt, de a görög szellemek olyan átélésével, hogy eredetieknek hatottak - sem kisebb elbeszélő művei nem keltették azt a visszhangot, mint az "Aphrodite". Ezek a művei, amelyekben költői szabadsággal írja meg a szerelmet, csak még jobban nyomatékosították Pierre Louys erotikus hírét és élesen szembeállították a közmorállal."

Bár abban Szini Gyula tévedett, hogy e magánkiadásban megjelent könyve visszavetette volna Louys költői hírnevét, ugyanis a könyv még 1894-ben megjelent, az Aphrodite későbbi (1896). A Bilitisz dalai fikciója, hogy Louys mint fordító közli Bilitisz Leszbosz szigetén élő ókori görög költőnő verseit, aki elsősorban nők iránt érez vonzalmat. Egyébként a Tormay által kedvelt Pierre Louys neve nem ismeretlen a zenekedvelők körében, mivel Debussy, az író barátja az említett Bilitisz dalai közül megzenésített néhányat. Továbbá érdekesség az is, hogy Szini Gyula Louysnak a homoszexuális Oscar Wilde-dal kötött barátságát emeli ki (Oscar Wilde 1900-ban halt meg.)

Pierre Louys könyvei a korabeli francia könyvkiadás egyik legnagyobb sikerének számítottak, és ez előbbieket figyelembe véve csak találgatni lehet, hogy a fiatal Tormay Cécile a kései leszbikusok által olyan fontosnak tartott dalokat milyen személyes vonzalmak mentén olvashatta.

Tormay Cécile korai novellaművészetén nyomott hagy Louys- és a görögség imádata, végső soron esetleg az is feltételezhető, hogy ismerhette - és netán alkalmazta - a homoszexuális kultúra néhány szimbólumát is. Egyes novelláiban antik alakok tűnnek fel, akik azonos nemű közösségekként jelennek meg, meztelen naiádok: "dévaj kezükkel szántva a vizet, ezer gyöngyszemet hintettek egymásra…" (Musarion), nimfák: "Átölelték egymás nyakát, s valami szédítő forgatagban ifjú táncot lejtettek a lágy pázsit felett", vagy: "a vadászat boldog istenasszonya…Mögötte nimfaszüzek özönlöttek a fényes aranyködben.". Más novellájában a homoszexuális szimbólumnak is tekinthető faunokkal is: "A szatírok lefutottak a folyópartra, kagylókat szedtek a fövenyben, azután harsonán kürtöltek velük, úgy mint régen, a Helikon tündérberkeiben, ha dévaj kedvük támadt." (Megcsalódott istenek). Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a mitológiai egynemű alakjai a novellák többnyire mellékalakjai (kivétel Mítosz Syrinxről, A naiád halála), amelyek a heteroszexuális kapcsolatok hátterét értelmezik.

A "kis harangöntő"

Korai novelláival kapcsolatban alig született pár írás Tormayról, ami mutatja, hogy az írónőt legszívesebben a politikai mezőben olvassák újra, holott még az 1930-as években összegyűjtve megjelentek "Görög mesék" címmel az életműkiadás részeként korai novellái. Pierre Louys vagy éppen az antik iránti rajongásával nem volt egyedül a korban, Tormay Cécile daruvári barátja, az 1919 után vallás- és közoktatásügyi államtitkári posztot betöltő Pekár Gyula is olvashatta. Úgyhogy végül eldönthetetlen, hogy a leszbikus témákat megszólaltató Louys iránti rajongása volt-e nagyobb Tormaynak, vagy a kor egyik leghíresebb férfiszépségének hatása novelláira.

Pekár Gyula több elbeszélése inspirálóan hatott Tormayra, ahogyan Pekár Álom című elbeszélésében az egyes szám első személyű narrátor is vonzalmat érez a görög szellemiség iránt, és Pánt látni "rögeszméjévé" válik. Ráadásul Pierre Louyson kívül a naiád- és faunábrázolások igen elterjedtek voltak a képzőművészetben és az irodalomban is (Renoire-tól Adyig). Vagyis összegezve leszbikus olvasmány, homoszexuális szimbólumok alkalmazása egyszerre jelezhetik a szecesszió kultúrájának túlfűtöttségét, esetleg utalhatnak Tormay nemi vonzalmaira.

Kaffka Margit korai novelláiban és a Hangyaboly című regényében az említett novellákkal ellentétben nyíltan fogalmaz apácák közötti leszbikus vonzalmakról, de az is igaz, hogy Tormay Cécile radikális volt mitologikus vagy görög tárgyú novelláiban, ahol sor kerül a testi szabad szerelem ábrázolására: "Nimfák fehér alakjait is látta olykor megvillanni a fák között, elnézte őket, mint ölelkeznek a szatírokkal" (A naiád halála).

Tormay Cécilet a szexuális és nemi ábrázolások fokozatos beszűkülése jellemzi 1914 után, amelyet csak részben indokol a kor ábrázolásmód-igénye. 1900 előtt keletkezett görög novelláit különbözőképpen ábrázolt hetérákkal népesíti be, ami jelzi, hogy a prostitúció, mint téma, a közbeszédben is nyíltan vállalható válik (1911-es regényében a prostituált áldozat, 1914-es A régi házban a maszkulinitás fenyegető réme.) Hátramaradt levelezéseinek tükrében nem igazolódik az a tétel, amely szerint a férfiak iránti ellenszenve a zsidókkal szembeni gyűlöletté változott volna. Mindenestre, mikor első görög tárgyú novelláinak megszületése után majd két évtizedre (a 40-es éveiben járva) megírja a Bujdosó könyvet, ekkor nemi identitását szándékosan elmosva: "kis harangöntőnek" nevezi magát.

Az irodalmi "nem-váltásra" irányuló elképzelései természetesen nem mindig voltak összhangban egymással: megalkotta a Bujdosó könyvben antiszemitizmusának legjellemzőbb képét: a szerinte azonos minőséget képező egyszerre "öreg", "részegen tántorgó" és "festett arcú" zsidóság leírását.

A Tormay Cécile-lel együtt utazgató, élő Francesca D’ Orsay visszaemlékezéseit elemezve nem következtethető ki közöttük leszbikus viszony, bár az is igaz, hogy hagyományos narratívával van dolguk, Tormayt viszont a 1920-as években hivatalosan is megvádolták leszbikussággal. Francesca D'Orsay és Tormay barátja, D’Annunzió és az illusztrátor Batthyány Szent Sebestyén ábrázolásából az tűnik fontosnak, hogy eszményük a homoerotikusként ábrázolt férfi, vagy az androgünizált női alak.

Számos említett kapcsolódási pont tehát azt jelzi, hogy Tormay Cécile barátai, olvasmányai révén is be volt ágyazva a homoszexuális kultúrába, amely ellen pont az a jobboldali közeg protestál, amely őt eszményének választotta.

Lengyel László: Döntések kora

Publikálás dátuma
2019.03.23 18:53

Fotó: AFP/ JOHN THYS
Az európai választásoknak most az a tétje, hogy a pártcsaládok hol látják a politikai törésvonalat Európában. Négy nagy pártcsalád – a konzervatív, a szocialista, a liberális és a zöld – az EU-párti, jogállami, liberális demokrata, klímavédő és szociális politika eszméit és gyakorlatát kívánja megvédeni az EU-szkeptikus, populista, nacionalista, illiberális és korrupt politikával szemben. Tudjuk, Orbán Fidesze és Salvini Ligája a migránspárti és a migránsellenes Európa között húzzák meg a határt. Végül, létezik határhúzás a jobb- és a baloldal között. Utóbbi felfogás a néppárti és szocialista elitek piszkos alkujának tekinti az eddigi ciklus nagykoalícióját, a Juncker-bizottság csődjeként írja le a gazdasági-, a szociális- és a migránsválságok elhibázott kezelését, a Brexitet, Dél- és Kelet-Európa elidegenítését.

Versengő kampányirányok

Ki és milyen kampányt folytasson az egységes, vagy a nemzetek Európájáért? A Macron-levél és Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) válasza, Timmermans nyilatkozatai a szociális Európáról, Ska Kelleré a zöld Európáról megmutatták a „bevett pártok” egyszerre közös és egymással versengő kampányirányait. Orbán Juncker-Soros kampánya pedig megmutatta, hogy milyen negatív, karaktergyilkos, Brüsszel- és nagykoalíció-ellenes kampányt kell csinálnia mindenkinek - Salvinitől Le Penig, Kaczyńskitől Wildersig, sőt, Webertől Kurzig, AKK-tól Söderig. A Néppárt csak így győzhet, ha élére áll bírálatával a Juncker-Timmermans-bizottság, a Tajani elnökölte nagykoalíciós Európai Parlament (EP), de leginkább a bukott Merkel politikájának. Tönkretették Európát, mert kiegyeztek a szocialistákkal és a liberálisokkal. Kohl vagy Franz Josef Strauss sose kötött volna koalíciót a baloldallal! Legyen vége a nyílt és titkos nagykoalíciónak. Lépjünk az osztrák útra: támadjuk a szociálliberális, keresztényietlen és nemzetietlen tábort, mi, jobboldaliak, menjünk együtt! Egy a tábor, egy a zászló: előre a keresztény és nemzeti Európáért!
A Néppárt, és ezen belül meghatározó ereje, a német CDU eszmei és reálpolitikai okokból nem dönthetett az orbáni stratégia mellett. Eszmei oka, hogy nemcsak a párt elitje, de választói többsége is minden megpróbáltatás ellenére polgári liberális demokrata, a kereszténységről vallott álláspontja közelebb áll Ferenc pápáéhoz és Merkeléhez, mint Orbánéhoz. Reálpolitikai oka, hogy a jobbközépet megrémítették az AfD és a Pegida akciói, hogy a Seehofer-Söder páros orbáni szellemű bajor kampánya hatalmasat bukott. Merkel és a nagykoalíció nem bukott meg, és AKK soha nem engedné meg magának, hogy a szocialistákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel köthető koalíción kívül az AfD-re gondoljon. Ennél még könyörtelenebb érv: ha a Néppárt a ma háromfelé oszló jobboldali radikálisokkal fog össze, nem tud többséget szerezni az EP-ben. A populistákat túlszámolva feltételezhető, hogy együtt annyit érhetnek el, mint a szocialisták, ami ugyanúgy nem elég, ahogy a néppárti-szocialista koalíció (300-310 képviselő a 705 fős EP-ben). Az összefogás a szélsőjobbal azonnali pártszakadást okozna, és a CDU-val az élen a többség távozna.
A Fidesz felfüggesztésével a Néppárt kinyilatkoztatta, hogy nem köt alkut a szélsőjobbal, nem csinál karaktergyilkos kampányt, és együtt szeretne kormányozni a szocialistákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel. Ha kormányozni akar, nem tehet mást, mert csak a szocialistákkal és a liberálisokkal van 400, a zöldekkel együtt 440 képviselő körüli szilárd többsége. A Fidesz 10-13 mandátumára szüksége van, de még inkább az EP-ét és a Bizottságot vezető legszélesebb nagykoalícióra.

Alku Weberrel szemben

Timmermans szocialistái, Verhofstadt liberálisai és Keller zöldjei megkérdőjelezték Orbánon keresztül a Néppárt, Manfred Weber demokratikus és európai elkötelezettségét. A felfüggesztés kielégíthette a néppártiakat, de nem a koalíciós partnereket. Gyenge trükknek tartják, és kampányaikban minduntalan fel fog tűnni Orbán és a Néppárt azonosítása: ha a konzervatívokra voksolsz, Orbánra és vele Le Penre, a VOX-ra szavazol. A szocialisták és a liberálisok, akik együtt többen lesznek, mint a konzervatívok, már alkut kötöttek, hogy Weberrel szemben Timmermans-t ajánlják a Bizottság elnökének. Macron messzebb ment: miért kellene elfogadni a mostani ciklusban működő Spitzenkandidat-rendszert, miért ne térhetnénk vissza arra, hogy az országok vezetőiből álló Európai Tanács megegyezik a Bizottság elnökében, amit az EP megszavaz? Barnier nevét vetette fel, ezzel is gondot okozva a francia és az európai konzervatívoknak: közülük való.
Azzal, hogy Németországban Merkel és politikája, Franciaországban Macron és rendszere lábon maradtak, hogy Aachenben megköttetett a tartós szövetség a következő ciklusra, hogy a Brexit tragikomédiába fúl, talán eldőlt az európai irány. Konzervatív, szocialista, liberális és zöld intézményes együttműködés, ennek megfelelő Bizottság, EP vezetés és pénzelosztás. A felfüggesztéssel jelezték, nincs helye a populista-nacionalista vonalnak. A Fidesz, és sajnos Magyarország, kikerül a stratégiai és a taktikai döntések, az intézmények és döntéshozók köréből. Csak rendszerváltással fogunk visszatalálni.
EZ MÉG BARÁTI POFON VOLT - A Fidesz felfüggesztése azt jelenti, hogy a néppárt nem köt alkut a szélsőjobbal

Ellenzéki választói döntések

A Fidesz határozatlan idejű felfüggesztésével választóinak nincs európai helye. Mondhatja, hogy bent akar maradni a Néppártban, de ez nem rajta és választóin múlik. Ha kampánya finkelsteini-habonyi, véres és negatív lesz, bizonyosan kizárják vagy kiléptetik. Ha puha, „március 15-i” hangfogós, családbarát gügyögő, akkor nehéz lesz mozgósítania törzsszavazóit. A kampánynak nincs hőse. Orbán, mielőtt kirakták a ház elé, Európa meghódítója szerepében tetszelgett. Most kiderült, hogy a klub, amelyhez tartozni szeretne, nem akarja látni, jó ideig nem léphet be. Fenyegetően lebeg fölötte a 7. cikkely alapján elindított eljárás. A bizonytalan lengyeleken kívül, nincs állam- vagy kormányfő, aki mellette foglalna állást. Hová fognak ülni a képviselői, ki áll majd szóba velük?
Leegyszerűsödött az ellenzéki választók döntése is a májusi EP-, és az októberi önkormányzati választásokra. Nincs vezetője, vezérkara, vezérfonala az ellenzéki választóknak se. Nincs Európa-párti ellenzéki mozgalom. Az EP-választásra nem jött létre stratégiai megállapodás. De megérkezett a jelzés Európából: Orbánt és pártját nem kérjük! Jó lenne egy európai típusú hős, mint a szlovák Čaputova, de nincs. Ilyenkor a döntés a vezetés nélküli, de racionális választóra marad. Döntése nem ideológiai, nem offenzív és nem stratégiai, hanem taktikai: kizárólag az ellenfél, az állam-párt és párt-állam visszaszorítása a célja. A taktikai szavazás lépései a következők. Akarja-e, hogy a Fidesz-párt és az Orbán-állam képviselje Magyarországot Európában? Nem. Akarja-e, hogy az Orbán-rendszer miatt kizáródjunk Európából? Nem. Otthon akar-e maradni, hogy az állam-pártot támogassa? Nem. Akkor el kell mennie szavazni.
Akarja-e, hogy több magyar ellenzéki képviselő legyen az EP-ben, mint állam-párti? Igen. Akkor ellenzéki listára kell szavaznia. Nincs egységes és esélyes ellenzéki lista, hanem nagyobb bal- és jobboldali pártszövetségek és kisebb pártok vannak. Igaz. Akarja-e, hogy az esélytelen kisebbek miatt elvesszenek az ellenzékre leadott szavazatok? Nem. Akkor a nagyokra és esélyesekre kell szavaznia: az MSZP-PM-re, illetve a Jobbikra. Ne kérdezze, mitől ők a nagyobbak és esélyesebbek. Egyszerű: nekik van több választójuk. A kicsik lehetnek nagyszerűek, de nincs választójuk. Akar-e baloldaliként és/vagy liberálisként a Jobbik listájára szavazni? Nem. Akkor baloldaliként és liberálisként válassza az MSZP-PM listát. Akar-e jobboldaliként a szocialistákra szavazni? Nem. Akkor jobboldaliként döntsön a Jobbik listája mellett. A Jobbik leginkább azzal bizonyíthatná néppártosodását, ha felvételét kérné az Európai Néppártba. Hosszú út lesz, ha lesz ilyen út, amíg a Jobbik valóban konzervatív, mérsékelt nemzeti párt lesz. De ezen az úton támogatni kell, nem lelökdösni róla. Fidesz ki az európai szélre, Jobbik be az európai középre. Ne nézzünk személyre, múltra, ahogy a taktikai szavazók 2018-ban a parlamenti választásokon se néztek, csak arra, hogy ki esélyesebb a Fidesz ellen. E két lista, két pártcsoport ezer sebből vérzik, de az EU-ellenes Fidesz állam-párttal szemben EU-barátok, demokráciát és jogállamot hirdetnek. A két nagy ellenzéki lista eséllyel hozhatja össze az ellenzéki szavazók különböző csoportjait. Nem vesznének el az ellenzéki voksok.
A pártoknak, civil szervezeteknek, az ellenzéki és független önkormányzatoknak mozgósítaniuk kell az EP-választásra, mert az az önkormányzati választás első fordulója. Ha az ellenzék jó eredményt ér el, megfogja a Fideszt május 26-án, akkor nemcsak az ellenzéki választók éreznek nagyobb késztetést az októberi részvételre, hanem a potenciális jelöltek is az indulásra: van remény. Ha az ellenzék széttartása miatt súlyosan veszít májusban, a jelöltek és a választók elvesztik a reményt, s az állam-párt megint elfoglalja a városokat és falvakat.
Az önkormányzati választások előszele, hogy budapesti kerületekben és vidéki városokban kezdenek összeállni az ellenzéki koalíciók az egységes jelöltek mögött. Itt már fontos, hogy kik a jelöltek, akik mögé odaállnak. A helyi stratégiai koalíciók a bal- és jobboldal, a pártok és mozgalmak, civil szervezetek között eséllyel vehetik fel a harcot az állampárti jelöltekkel szemben. A Jobbikkal kötött megállapodások helyi alkuk az adott város vagy falu érdekében, nem ideológiai-politikai szövetségek. Szombathelytől a budapesti XI. kerületig, Egertől a II. kerületig, Pécstől a IV. kerületig sorra köttetnek az ellenzéki koalíciók.
Még nem tudjuk, hogy a néppárti csapás hogyan hat a valóban konzervatív, nemzeti érzelmű, Európa-párti, Ferenc pápa kereszténységében hívő, a tolvajlást és a hatalmi erőszakoskodást sokalló Fidesz szavazókra. Most már nemcsak a baloldali, liberális és zöld Európa üzeni, hogy elege van Orbán rendszeréből, hanem a jobboldali, keresztény és nemzeti Európa is. És e pártok ilyen vagy olyan koalíciója fogja Európát május 26-a után vezetni. A választásokat nem(csak) a hívő törzsszavazók, hanem a független, illetve a Fideszben csalódott választók fogják eldönteni. Akarják-e, hogy kizáródjunk az európai intézményekből, pénzekből, szellemi áramlatokból, vagy sem? Dönteni nekik kell.
A nyugtalanság völgyében járunk, írta Márai 1937-ben. „A civilizáció óriási szerkezete működik, csak nem bízunk benne. Ötven év előtt az emberek azzal a tudattal hajtották nyugalomra a fejüket, hogy Európa tíz év múlva nagyjából és egészen pontosan úgy lesz Európa, mint volt tegnap; ma tíz napra előre sem tudunk jósolni, s okunk van rá, hogy ne jósoljunk.”
Fordított Kasszandraként hogyan jósolhatnék. De most kékebb az ég, talán politikai tavasz jön.
Frissítve: 2019.03.23 19:02

Minden washingtoni szempár az igazságügyi miniszterre tapad - Trumpé a leginkább

Publikálás dátuma
2019.03.23 18:35
Mueller has submitted report on Russia investigation: attorney general
Fotó: AFP/ NICHOLAS KAMM
Feszülten várták szombaton az amerikai fővárosban, hogy az igazságügyi miniszter közzétegye annak a beszámolónak legalább a lényegi elemeit, amelyben Robert Mueller különleges ügyész összegzi a Trump-csapat ügyében közel két éven át folytatott vizsgálatának a következtetéseit.
Mueller, az FBI volt igazgatója arra kapott megbízást 2017-ben az igazságügyi tárcától, hogy járjon utána, összejátszott-e a 2016-os elnökválasztási kampány idején Donald Trump republikánus jelölt kampánycsapata a választás kimenetelét befolyásolni próbáló oroszokkal, illetve akadályozta-e az elnökké választott Trump az igazságszolgáltatás tevékenységét. Mueller a vizsgálat során több személy ellen büntető eljárást kezdeményezett, és ezek némelyike eljutott az ítélethozatalig is, de egyik esetben sem olyan cselekmények miatt történt mindez, ami a különleges ügyész megbízatásának a lényegére vonatkozott, hanem olyan köztörvényes ügyek – például adócsals, pénzmosás - miatt, amelyek mintegy mellékesen kerültek felszínre a nyomozás során Trump egykori kampánycsapatának, illetve az elnök környezetének egyes volt tagjaival kapcsolatban. Mueller pénteken – az amerikai keleti parti idő szerint kora este, amikor Európában már éjszaka volt – elküldte a vizsgálódását összegző jelentését William Barr igazságügyi miniszternek. A jelentés tartalmáról eddig lényegében csak annyit közöltek, hogy a különleges ügyész nem indítványoz további vádemeléseket – vagyis olyasmi nem jutott tudomására a nyomozás során, ami a bíróság előtt is képviselhető, megalapozott érvekkel támasztaná alá az elnök, illetve korábbi vagy mostani környezete bármely tagjának a büntetőjogi felróhatóságát az oroszokkal való összejátszás miatt. Abból, ami korábban a médiához eljutott a vizsgálat során megállapított tényekből, a leginkább kézzelfogható elem az volt, hogy Trump legszűkebb környezetének egyes tagjai a kampány alatt találkoztak olyan oroszokkal, akik azt állították, hogy Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltre nézve kompromittáló információk birtokában vannak. Szombaton William Barr igazságügyi miniszter – a hétvége ellenére – megjelent hivatalában, a rá várakozó újságírókkal szóba sem állt, és, miként hírlik, dolgozószobájában tanulmányozni kezdte a Mueller-jelentést. Egyes források szerint Barr azt is mérlegeli, mit lehet közzétenni a dokumentumból, esetleg már szombaton. A jelentés szövegének mielőbbi megismerésére az ellenzéki demokrata párti törvényhozók is benyújtották igényüket.
Témák
USA