Műsormagazin;Miskolc;Pásztor Albert;

Orbán Viktor inkognitóban járt Miskolcon

Magyarország miniszterelnöke, a kormányzó párt elnöke lemondott Kriza Ákosról - írja közleményében Dr. Pásztor Albert miskolci polgármesterjelölt.

Orbán Viktor az egész kampány alatt, a mai napon alig egy órácskát szentelt a Kriza Ákos melletti kampányra. Az itt töltött 60 perc is olyan volt, mintha titkos találka lett volna, hiszen semmilyen, a Fidesztől egyébként megszokott, reklám és tömegrendezvény nem kísérte a jelenést.

Meggyőződésem, hogy Magyarország Miniszterelnöke nem a miskolciakkal szemben akart udvariatlan lenni.   

Egyszerűen arról van szó, hogy Magyarország kormányfője nem szívesen mutatkozik nyilvánosság előtt bukott politikussal. A mai titkos kormányfői vizit körülményei azt üzenik, hogy Kriza Ákosról lemondott saját pártelnöke, Kriza Ákos megbukott.

Dr. Pásztor Albert miskolci polgármesterjelölt

Kriza Ákos cáfol
Miskolc fideszes polgármestere szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében ismertette álláspontját a miniszterelnöki látogatás kapcsán.
"Szombaton Orbán Viktor 10 órára érkezett Miskolcra, ahol a párt aktivistáival és képviselőivel találkozott, majd 11-órától a diósgyőri várban tettünk látogatást egészen 12.10 percig.
Ez idő alatt a miniszterelnök mind kampány csapatunknak, mind négyszemközt nekem elmondta, hogy nem hogy lemondott volna Miskolcról és személyemről, hanem ma már csak a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény.
Ez mind a miniszterelnök közösségi oldalán, mind az én facebook oldalamon közzétett videóból és fényképekből is világosan kitűnik. Ahogy az is, hogy a vár látogatóinak sokaságával is személyesen találkoztunk. A vár kávézójában együtt kávéztunk, ahol a jövőbeni együtt-munkálkodás lényeges elemeit beszéltük át, leginkább a diósgyőri stadion építkezési ütemét.
Aki ezek után azt állítja, hogy mindebből az derül ki, hogy a miniszterelnök nem a Fidesz győzelmére számít Miskolcon, és a több mint kétórás délelőtti miniszterelnöki látogatás nem maximális támogatást jelent személyem irányába, az nem más, mint tökéletes politikai antianyag - zárja levelét Kriza Ákos."