önkormányzati választások;polgármesterek;

2014-10-13 10:22:00

Tizennégy helyen kell időközi polgármester-választást tartani

Hét településen a hétfő délelőtti adatok szerint szavazategyenlőség alakult ki a jelöltek között az önkormányzati választáson, hét településen pedig jelölt hiányában vasárnap elmaradt a polgármester-választás.

A szavazókörökből érkező jegyzőkönyvek feldolgozása után az derült ki, hogy szavazategyenlőség alakult ki a polgármesterjelöltek között a Baranya megyei Tengeriben, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fancsalban és Mezőnyárádon, a Nógrád megyei Alsótoldon, a Somogy megyei Mikén és Szorosadon, valamint a Zala megyei Lispeszentadorjánban.
Jelölt hiányában nem lehetett vasárnap polgármester-választást tartani a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Répáshután, a Tolna megyei Aparhanton és Udvariban, a Vas megyei Daraboshegyen és Tanakajdon, valamint a Veszprém megyei Nemesvitán és a Zala megyei Valkonyán.

Vasárnap 3177 településen tartottak polgármester-választást.
A jogszabály szerint az önkormányzati választáson nincs érvényességi küszöb, azaz elvileg egyetlen választó is eldöntheti a szavazás eredményét. A jelöltek közül az lett polgármester, akire a legtöbb érvényes szavazat érkezett, ha azonban két vagy több jelölt kapott ugyanannyi - legtöbb - szavazatot, időközi választást kell kiírni. Időközi választást kell kiírni akkor is, ha jelölt hiányában nem lehetett szavazást tartani.