Nagy László;kézilabda Bajnokok Ligája;MKB-MVM Veszprém;Mol-Pick Szeged;

2014-10-14 07:53:00

Magyar vadászterület a BL-főtábla

Az MKB-MVM Veszprém mellett a MOL-Pick Szeged is igényt tart az egyik főszerepre a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában: mindkét magyar csapat nagy lépést tett a továbbjutás felé. Nem elhanyagolható, hogy míg a veszprémiek továbbra is száz százalékosak a szezon valamennyi sorozatát figyelembe véve, a szegediek kizárólag a Kielce otthonában kapituláltak a BL-ben.

Egy igazi, nagy sikerekre vágyó csapat számára néha a kötelező győzelmeket szállítani a legnehezebb. Így volt ezzel múlt vasárnap este az MKB-MVM Veszprém is. A bakonyi világválogatott ugyanis hazai pályán, a rettegett Veszprém Arénában mindössze nagy izgalmak nyomán, csupán 30-29-re tudott nyerni a francia Montpellier házigazdájaként.

Előzetesen ennél könnyebb sikerre lehetett számítani, mindenesetre a sikerrel továbbra is százszázalékos Antonio Carlos Ortega gárdája. "Gratulálok a Montpelliernek, nagyon jól játszott. Nekünk furcsa hetünk volt, négy játékosunk sérüléssel bajlódott, nehéz volt felkészülni. A védekezésünk nem volt jó, támadásban pedig azután akadtak nehézségeink, hogy mindkét jobbátlövőnk megsérült" - értékelt a spanyol mester.

A Veszprém egyik legjobbja, az ötgólos Andreas Nilsson egyetértett mesterével: "A meccs az utolsó pillanatig szoros volt, a franciák jól játszottak, főleg a gyors játékosaiknak köszönhetően, miattuk nem tudtuk a hatos falunkat használni" - olvasható Nilsson nyilatkozata klubja honlapján.

Az edző és játékosa által is említett sérülések közül Nagy Lászlóé tűnik a legsúlyosabbnak. Az átlövő ma MRI-vizsgálaton esik át, ott derül ki pontosan, milyen sérülése van, illetve kényszerpihenőre számíthat-e? Remélhetőleg szombaton azért teljes értékű játékos lehet a Celje otthonában, a következő BL-meccsen.

A veszprémiekhez hasonlóan a MOL-Pick Szeged is győzött, igaz, a Tisza-partiak magabiztosan, három góllal 28-25-re verték saját pályáján a dán Aalborgot. Az előző idényben EHF Kupa-győztes szegediek a 13 találatig jutó Balogh Zsolt vezetésével fantasztikusan kézilabdáztak, és sikerükkel nagy lépést tettek a csoportból való továbbjutás felé. Balogh lőtte a csapat 28., utolsó gólját, ami egyben a Szeged 3000. BL-találata volt.

"Az elejétől jól teljesítettünk a védelemben, a kapusteljesítmény szintén kiemelkedő volt. Később támadásban is feljavultunk, nagyobb előnyt is szereztünk, de a sok emberhátrány miatt ez nem tartott a végéig. Gratulálok a fiúknak, jó munkát végeztek!" - jelentette ki Juan Carlos Pastor a klub honlapján.

A szegediek játékosa, Vadkerti Attila bevallotta, nehéz meccsre számítottak, és azt kapták a találkozótól, amit vártak. "A hazaiak az utolsó pillanatig küzdöttek, ezért előnyben is koncentráltan kellett játszanunk, de a lényeg, hogy bevettük Dániát!" - nyilatkozta Vadkerti. A szegediek szombaton a Schaffhausen csapatát fogadják.

Eredmények
Bajnokok Ligája csoportkör, 3. forduló
C csoport
Veszprém-Montpellier 30-29
Csehovszkie Medvegyi-Celje 30-35
Vardar Szkopje-Löwen 28-25
Az állás: 1. Vardar 6 pont (+15), 2. Veszprém 6 (+8), 3. Löwen 2 (+5), 4. Celje 2 (-2), 5. Montpellier 2 (-6), 6. Medvegyi 0.

D csoport
Schaffhausen-Dunkerque 25-23
Aalborg-Szeged 25-28
Kielce-Motor Zaporozsje 30-26
Az állás: 1. Kielce 6, 2. Szeged 4, 3. Aalborg 3 (+2), 4. Schaffhausen 3 (-3), 5. Dunkerque 2, 6. Motor Zaporozsje 0.

A hét csapata: Filip Ivic (PDD Zagreb) - Manuel Liniger (Schaffhausen), Mathieu Grebille (Montpellier), Miha Zarabec (Celje), Olekszandr Sevelev (Zaporizzsja), Balogh Zsolt (Mol-Pick Szeged), Bogdan Radivojevics (Flensburg).
A góllövőlista élmezőnye: 1. Momir Ilics (szerb, Veszprém) 26 gól, 2. Balogh Zsolt (magyar, Szeged) 25, 3. Manuel Liniger (svájci, Schaffhausen) 23, 4. Timur Dibirov (orosz, Vardar) 22, 5. Dean Bombac (szlovén, Szeged), Kiril Lazarov (macedón, Barcelona), Áron Pálmarsson (izlandi, Kiel), Miha Zarabec (szlovén, Celje) 21-21.