Bosznia;Zeljka Cvijanovic;boszniai államelnökség;Mladen Ivanic;

2014-10-14 07:36:00

A régi arcokra szavaztak Boszniában

Bár az első hírek arról szóltak, hogy női tagja is lesz a vasárnap megválasztott, háromtagúő boszniai államelnökségnek a szerb Zeljka Cvijanovic személyében, a központi választási bizottság délutáni közlése szerint végül ellenfele, Mladen Ivanic került a grémiumba.

Az elnökség bosnyák tagjának Bakir Izetbegovicot választották meg, aki 33 százalékot szerzett. Az elnökséget horvát részről Dragan Covic, a Horvát Demokratikus Közösség boszniai szárnyának vezetője (HDZ BiH) képviseli majd.

A voksoláson - ahogyan azt már az 1995-ös daytoni egyezmény aláírása óta megszokhattuk - az egyes nemzetiségek saját etnikai pártjaikra voksoltak. A bosnyák-horvát entitásban választás legnagyobb győztese a Demokratikus Akciópárt (SDA), legnagyobb vesztesei pedig a 2010-es voksoláson még az élen végzett szociáldemokraták (SDP BiH).

A SDA 28 százalékot kapott, második lett a Demokratikus Front (DF) 15 százalékkal. Ami a koalíciós együttműködést illeti, az SDA-val szívesen lépne koalícióra az államelnökség előző horvát tagja, Zeljko Konsic által vezetett DF-fel.

Bár egyes, közvetlenül a vasárnapi választás előtt nyilvánosságra hozott felmérések szerint a szerb entitásban elveszítheti első helyét Milorad Dodik, ez azonban nem következett be, mintegy tízezer vokssal előzte meg ellenfelét, a Szerb Demokrata Pártot (SNS) irányító Ognjen Tadicot.

Dodik a szerb entitás politikai életét évek óta meghatározó független szociáldemokraták (SNSD) nevű párt tagjai. A választási bizottság szerint a részvételi arány 54,14 százalék volt.

A szerb entitásban magasabb, 57 százalékos volt a részvételi arány, a bosnyák-horvát föderációban 52,73 százalék. Boszniában sokan kiábrándultak a politikai elitből. Februárban sok ezren vonultak az utcákra, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.