önkormányzati választás;baloldali ellenzék;

2014-10-14 07:08:00

Összeakasztották a bajszukat

Tisztítókúrára küldené a baloldali ellenzéket Szabó Tímea, mert a PM társelnöke szerint ez így nem mehet tovább. Tóbiás József szerint az egyetlen baloldali párt Magyarországon jelenleg az MSZP, a választók pedig őket bízták meg azzal, hogy ezt a politikai oldalt újjáépítsék. A DK bármikor kész újra összefogni a partnerekkel, mert hisz abban, hogy csak együtt tudnak eredmény elérni, amit azonban a többiek elutasítanak.

Szinte semmiben nem értenek egyet a baloldal pártjai, derült ki tegnap, amikor a parlamenti folyosón az MSZP elnökét, a DK pártigazgatóját, a PM társelnökét és az Együtt elnökségi tagját kérdeztük a jövőről, a lehetséges szövetségről. Tóbiás József lapunkat "helyreigazította", mert a korábbi összefogás pártjait baloldalinak neveztük. Mint lapunknak elmondta, jelenleg az MSZP az egyetlen baloldali párt Magyarországon és a választók őket bízták meg azzal, hogy ezt a politikai oldalt újjáépítsék, aminek a felelősségét az elnökség vállalja is.

A szocialisták elnöke szerint a következő lépéseket a holnapra összehívott párttanács, illetve a szombati választmányi ülés határozza meg. Az elmúlt évek, de a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad értékelését is - politológusok, közgazdászok, társadalomtudósok közreműködésével - el kell végezni, ez azonban nem pótolja a cselekvést - fogalmazott Tóbiás, aki szerint vasárnap éjjel pontosan elmondta, hogyan, merre akarnak tovább menni.

Megírtuk: Tóbiás azzal kezdte a voksolást értékelő beszédét vasárnap, hogy lezárult az alkuk korszaka. A pártelnök kijelentette: az MSZP vezetése döntött, nem kíván a jövőben részt venni az elitek játékában, nem kötnek több rossz alkut, kifelé nyitnak az emberek, a nép felé. Úgy fogalmazott, nem fogadják el "az orbáni hatalmi" nemzeti együttműködés rendszerét, sem azt a Gyurcsány Ferenc által képviselt hatalmi, vezérelvű politikát, amely bezárta a baloldalt az elmúlt négy évben és lehetetlenné tette, hogy értékazonos, baloldali, modern, nemzeti elkötelezettségű politikát folytasson. Létezik baloldal, úgy hívják MSZP - fogalmazott.

Tóbiás Józsefnek a Népszava fogalmazása miatt is fájhat a feje, mert a korábbi összefogás pártjait baloldalinak neveztük FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Tóbiás Józsefnek a Népszava fogalmazása miatt is fájhat a feje, mert a korábbi összefogás pártjait baloldalinak neveztük FOTÓ: TÓTH GERGŐ

A DK nem akarja kisajátítani az együttműködést, csupán a szereplője kíván lenni, de támogatja, mert enélkül nem lehet leváltani az antidemokratikus kormányt. Ezt már Varju László, a DK pártigazgatója mondta lapunknak, aki szerint ma csak a demokratikus ellenzék együttműködése mutathat kiutat az emberek számára. Ő minden párttal szövetséget kötne, amelyik hisz a demokratikus értékekben és a demokratikus intézményeket újjá akarja építeni. Varju nem számított arra, hogy az önkormányzati választásokat követő napon "egymás nyakába borulnak" a baloldali pártok, de hisz a későbbi együttműködésben.

Arra is figyelmeztetett, hogy még nem kell az ügyben "eredményt hirdetni", véleménye szerint a következő hónapokban mindenki végig fogja gondolni, hogyan tovább és bármilyen nehéz is, de a demokratikus ellenzék rá fog jönni, hogy a jelenlegi rendszerrel csak közösen képesek szembeszállni. A DK pártigazgatója bízik abban, hogy formális és informális beszélgetésekre, a demokratikus értelmiség támogatására és az emberek véleményére is szükség van ahhoz, hogy demokratikus választékot nyújthassanak az országnak.

Ezzel szemben - mint ismert - vasárnap este éppen Gyurcsány Ferenc volt az, aki az Együtt-PM szövetséget "kifelejtve" azt mondta: négy országos párt van most, a Fidesz, a Jobbik, az MSZP és a Demokratikus Koalíció. A DK elnöke szerint ráadásul összességében sem nyereség, sem vereség nem történt, nem a baloldal van mélyen, hanem Magyarország. Emlékezetes az is, hogy Gyurcsány néhány napja arról beszélt, egy nagy néppártnak kellene létrejönnie a baloldalon, amely magába gyűjtené a kisebb ellenzéki erőket, egy közös szövetségbe.

Csakhogy Szelényi Zsuzsa szerint másfajta politizálásra, más ellenzéki attitűdre van szükség a jövőben. Az Együtt elnökségi tagja szerint nekik továbbra is a PM-el szövetségben kell politizálni, közösen feldolgozni az idei három választás tanulságait. Annál is inkább, mert a két párt jól tud egymással dolgozni és mára barátságok is kialakultak. Annyi vita, amennyi náluk van, más pártokban is előfordul - fogalmazott, hozzátéve: a párt, illetve a szövetség Bajnai Gordon nélkül is képes boldogulni, így a híresztelések ellenére sem széthullani, sem eltűnni nem fognak. Uniópárt létrehozásában azonban nem partnerek, legalábbis jelenleg nem - jelentette ki, noha hozzátette azt is: ma megjósolni sem akarja, mi lesz három év múlva.

A baloldalnak Szelényi szerint értékelnie kell az idei három választás eredményét és elgondolkodnia történteken. Az Együtt elnökségi tagja szomorú ugyan, hiszen vasárnap fölényes győzelmet aratott a Fidesz, de véleménye szerint fél év alatt nem változhattak meg a politikai erőviszonyok, ezért senki sem hihette, hogy a kétharmad októberben veszíteni fog. Ami történt, ennek ellenére kudarc az Együttnek, annál is inkább, mert a májusi EP-választás eredményéhez képest nem tudtak előbbre jutni. A Fidesztől azt lehet várni, hogy a szabadságjogok szűkülni fognak, ezért az eddiginél hatékonyabban kell az embereknek elmondani, hogy ez milyen veszélyes az országra.

Elismerte, hogy ezt az elmúlt években nem tudták megtenni. Kijelentette, vasárnap minden demokratikus párt vesztett a választáson az LMP-től az MSZP-ig. Hozzátette, ha valaki másokra mutogat, ahelyett, hogy saját magán akarna segíteni, az nem fog tudni talpon maradni. A baloldal újjáépítéséhez kreativitásra van szükség, nem "pitiáner" vetélkedésre, amiben maga nem akar részt venni - fogalmazott Szelényi Zsuzsa.

Az egymásra mutogatás vélhetően arra a Horváth Csabára vonatkozott, aki még vasárnap este azt nyilatkozta: az Együtt-PM szövetségnek és Szigetvári Viktornak, a szövetség társelnökének el kell gondolkoznia azon, hogy megbukott a fővárosi választási stratégiájuk. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője - aki egyébként maga is részt vett a nyári ellenzéki tárgyalásokon - azt is mondta, megbukott a koordinált indulás stratégiája, amely számos kerületben szétszakította az együttműködni akaró partnereket.

Szabó Tímea eközben úgy, ahogy van, tisztítókúrára küldené a baloldali ellenzék pártjait. A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke szerint az ellenzék az idei három választáson rosszul szerepelt, ami nem jó, az Együtt-PM viszont vasárnap is megmutatta, hogy van lehetőség a megújulásra. Karácsony Gergely zuglói győzelme szerinte bebizonyította, hogy a magyar embereknek van igénye a megtisztult, hiteles, korrupciómentes, újfajta baloldalra. A pártszövetség jövőjét firtató kérdésünkre a politikus azt mondta, az Együtt-PM egy választási szövetség volt, de nagy valószínűséggel 2018-ban is szükség lesz valamiféle együttműködésre. A PM-hez politikailag és kulturálisan is az Együtt áll a legközelebb, ezért meggyőződése, hogy a jövőben is együttműködésben fognak politizálni.

Szabó Tímea sajnálatát fejezte ki azért, mert Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke úgy érezte, "hátába szúrták a kést" azzal, hogy a PM nem állt be Bokros Lajos főpolgármester-jelölt mögé, de ők a régi politikusok visszahozásában nem partnerek. Hozzátette, vannak olyan politikusok a baloldalon, akikkel nem akarnak együttműködni, de helyi szinten az MSZP-s és a DK-s aktivisták is teljes erőbedobással küzdöttek velük együtt, így őket meg kell becsülni. Azt nem árulta el, hogy személy szerint ki ellen van kifogása, de szerinte "ez teljesen nyilvánvaló, nem szeretnénk visszanyúlni az elmúlt 24 év olyan politikusaihoz, akikről a választók egyértelműen azon akaratukat fejezték ki", hogy nem szeretnék döntéshozói pozícióban látni őket.

Orbán ideológiáktól búcsúzott, Rogán tanácsokat osztott
Októberben is győzött az ország, méghozzá fölényesen - értékelte Orbán Viktor a választási eredményt a parlamentben. A kormányfő szerint azért lehet ezt mondani, mert soha nem tapasztalt az egység, márpedig egy ország csak akkor emelkedhet fel, ha egységes. Az egység erejét azonban jól kell felhasználni, ez a kormány felelőssége - tette hozzá.
Már 2010-ben is világossá tette a kormány, hogy van egy komoly terve, ami a teljes foglalkoztatottság - állította a miniszterelnök, aki szerint korábban a cinizmus, a széthúzás és a közgazdasági divat miatt nem lehetett erről beszélni. "Ideje, hogy magunk mögött hagyjuk az ideológiák és az izmusok korszakát" - fogalmazott Orbán, hozzátéve: a győzelem nem a vége, hanem a folytatása a munkának.
A kormányfőre reagálva az ellenzéket bírálta a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal ugyanis "elvárta volna", hogy kicsit nézzen magába a baloldal, és önkritikával éljen.
Úgy vélte, az ellenzék idén harmadszor kapott intőt választóktól, ennek ellenére tegnap mást sem lehetett hallani a parlamentben, minthogy "megszorító csomagra készül a kormány", ami szerinte nevetséges attól az ellenzéktől, amely az elmúlt két hétben folyamatosan "sztárolta" Bokros Lajost.
"Na ne!" - fogalmazott Rogán, aki szerint a kormánypárt a rezsicsökkentéssel és a bankok elszámoltatásával érte el újabb sikerét, "ezen intézkedések mögött van igazi társadalmi támogatás, a választók azért a Fidesz-KDNP-vel kötnek szövetséget, mert a kormánypártok képviselik a számukra fontos kérdéseket".