Molnár Csaba;Fidesz;kampány;Gyurcsány Ferenc;feljelentés;Demokratikus Koalíció;

2014-10-14 13:52:00

A Fidesz csepeli elnöke feljelenti Molnár Csabát

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke jellemtelenségéről tett tanúbizonyságot, amikor egy lefogott és ezért védtelenné vált férfit lágyékon rúgott. Molnár Csaba ez után még hazudott is az esetről, személyemről pedig becsületsértő módon nyilatkozott. Amennyiben a rendőrségi vallomásában is úgy mondta el a történteket, ahogy a sajtóban, megítélésem szerint még hamis tanúvallomást is tett. A rágalmazó kijelentése miatt Molnár Csabát feljelentem, és egyúttal felszólítom, hogy tegye közzé a tanúvallomását, illetve tegyék közzé azokat a fényképeket és videókat, melyeket a konfliktus helyszínén készítetek. Egy fehér karkötős hölgy videót készített a lökdösődésről - írja közleményében Ábel Attila, a Fidesz csepeli elnöke.

A közlemény így folytatódik: 

Vasárnap a Csepeli Piacon a szemtanúk állítása szerint leköpte Gyurcsány Ferencet egy kötözködő férfi. A volt miniszterelnök ez után reflexszerűen odacsapott a férfira, aki részben elhajolt az ütéstől, így csak nyakon csapta. Azonnal lefogták a kötözködőt, akit Molnár Csaba előbb szidalmazott, majd térddel lágyékon rúgott. Nem volt nehéz dolga a lefogott, és így ártalmatlanná tett férfival.

Gyurcsány Ferencre rátámadtak, leköpték, és ő ez ellen védekezve reflex-szerűen visszacsapott. Tíz emberből talán öten-hatan ugyanezt tették volna. Molnár Csaba viszont úgy viselkedett, mint egy kutya, aki végre okot lát arra, hogy haraphasson, és így bizonyíthassa hűségét a gazdájának. Jellemtelen módon rúgott bele a már lefogott és védtelenné vált férfiba, majd az egész konfliktust megpróbálta rám, és így gyakorlatilag a Fideszre kenni. Azt állította, hogy ott voltam a konfliktus idején, felvettem a történteket, és utalást tett rá, hogy mi szervezhettük az egészet.

Az esetnek több szemtanúja volt. Így nem csak azt tudják igazolni, hogy a férfinak Gyurcsány odacsapott, és Molnár térddel lágyékon rúgta, de azt is, hogy ezekben a pillanatokban én nem voltam a helyszínen. Azt külön is tanúkkal tudom igazolni, hogy a csarnokon kívül álltam, és újságot osztogattam. Természetesen azt is bizonyítani tudom, hogy a kötözködő férfi rendszeresen állt le vitatkozni velünk: a Fidesztől legalább olyan távol állnak a nézetei, mint Gyurcsányétól. Molnár Csaba tehát hazudott és rágalmazott, amennyiben pedig a tanúvallomásában is azt mondta, amit a sajtónak nyilatkozott, akkor lehetséges, hogy hamisan is tanúzott. Ezért feljelentést teszek ellene rágalmazás miatt, és felszólítom, hogy hozza nyilvánosságra a tanúvallomását.

Ábel Attila

elnök, Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Csepeli Szervezete