Jobbik-Konzervatívok;választások;választási csalás;Önkormányzat 2014;

2014-10-15 16:08:00

Választási csalás Hevesben?

A választási eredmények megsemmisítését és új helyhatósági választás kiírását kezdeményezi Heves városában a Jobbik, mert szerinte "soha nem látott mértékű, tömeges választási csalás történt" a településen.

A csalásokat - amelyeket a Jobbik aktivistái, választási megfigyelői dokumentáltak - Lányi József, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, valamint Báder Csaba, a kormánypárt helyi kampányfőnöke koordinálta.

"Kizárólag a cigányság megvásárlása zajlott", a Jobbik információi szerint háromezer forintot fizettek egy szavazatért. Az ellenzéki párt szóvivője azt állítja, telefonnal le kellett fényképeznie és be kellett mutatnia kitöltött szavazólapjukat azoknak, akik áruba bocsátották voksukat.

A képviselő felháborítónak nevezte, hogy egyes hírek szerint egy nem használt helyi templomot is kinyitottak a választás délelőttjén, és "ott zajlott az adásvétel".

Mirkóczki Ádám kijelentette, hogy a csalásokat nemcsak a Jobbik aktivistái, hanem más politikai oldalak tagjai és független jelöltek is észlelték. Kérdésre válaszolva azt mondta, úgy tudja, hogy bizonyítékaikat eljuttatták a választási bizottsághoz, de elképzelhetőnek tartotta, hogy azok napokon belül felkerülnek az internetre is.

A Jobbik már vasárnap azt közölte, hogy választási csalással gyanúsítják a Fidesz-KDNP egyik Heves városi önkormányzati képviselőjelöltjét. Akkor azt írták, hogy pártjuk helyi szervezetének aktivistái "rajtakapták Lányi Józsefet, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjét, amint a város romák lakta Krakó városrészében benzint tankolt néhány fiatalember autójába, meghívta őket kávéra, majd átadott nekik egy Nokia-dobozt". A történtekről fényképeket készítettek, és tájékoztatták a helyi választási bizottságot is - tudatta a Jobbik.