Reflex;MSZP;DK;Szanyi Tibor;önkormányzati választás;platformok;

2014-10-15 22:10:00

Szakított az MSZP és a DK

Szakított egymással az MSZP és a DK. Szerdán a szocialisták négy platformja bejelentette, véget ért az összefogás időszaka és az elnökséget arra kérték, szabadítsák ki a baloldalt abból a "politikai csapdából, ahova Gyurcsány Ferenc kényszerítette". A DK erre közölte, tiszteletben tartja, hogy az MSZP felmondta az együttműködést. A szocialisták fegyelmi tanácsa figyelmeztetésben részesítette a gój motorosokat vendégül látó Szanyi Tibort, ám az elnökség kötelezte, fizesse vissza az utaztatásukra költött összeget.

Többszöri szakítás, majd újabb szövetségkötés után szerdán újra szakított egymással az MSZP és a DK. Az önkormányzati választás éjszakáján Tóbiás József pártelnök azt mondta, a szocialisták vezetése úgy döntött, nem kötnek több rossz alkut, nem fogadják el az orbáni hatalmi rendszert, sem azt a Gyurcsány Ferenc által képviselt hatalmi, vezérelvű politikát, amely bezárta a baloldalt az elmúlt négy évben.

Baja Ferenc, az MSZP Szocialista Platformjának elnöke, Koltai Dénes, a Baloldali Tömörülés Platform vezetője és Fekete Zoltán, a Népi Platform elnöke a Harmadik Hullám Platform nevében is bejelentette: véget ért a baloldali pártok közötti összefogás időszaka, a szocialisták elnökségét pedig arra kérik fel, hogy szabadítsa ki a baloldalt abból a csapdából, ahova Gyurcsány kényszerítette.

A pártelnök bizalmasaként ismert Baja szerint a politikai összefogás eddig sikertelen volt, mert az Orbán-kormányt nem tudták leváltani és a fővárost sem sikerült "megszerezni". Önállóságot hirdetett és megismételte a pártelnök által korábban mondottakat: "van baloldali párt, úgy hívják, hogy MSZP". Koltai pedig azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy 2018-ig valamilyen más politikai szervezettel fuzionáljanak. Közös közleményük szerint a "minimális támogatottsággal rendelkező DK-nak szüksége lenne az MSZP támogatottságára, (...) és az MSZP szervezetére. Ezt a modellt mi ismerjük, és azt is megtapasztaltuk, hogy hová vezet".

A szakítással felérő üzenetre Gyurcsány pártja közölte, tiszteletben tartják, hogy az MSZP "felmondta az együttműködést". Hozzátették, politikájukat ennek figyelembe vételével alakítják a továbbiakban. Forrásaink szerint a szocialisták a következő években meg akarnak erősődni, ezért önállóságra törekednek, a DK azonban nem mondott le az uniópártról. Idén már kétszer fogott össze és kétszer szakított a két párt.

A szocialisták egyébként a párt megerősítése érdekében választókerületi felelősöket neveznek ki és elveszik a megyei elnökök hatalmát. Botka László választmányi elnök lapunknak kijelentette, miután a választókerületek felértékelődtek, így lehet a települések lakóihoz a leghatékonyabban eljutni, természetes, hogy a szocialisták is ilyen rendszer alakítanak ki. Botka szerint a megyei elnökök nem fognak meggyengülni, forrásaink szerint azonban a jövőben a választókerületi felelősök gazdálkodhatnak majd a rendelkezésre álló pénzekkel. A rendszert az új elnökség akarja kiépíteni. Ismert, a Fidesz már 2003-ban áttért a választókerületi rendszerre.

Szerdán ülésezett az MSZP elnöksége és a párttanács, a résztvevők javasolták a szombaton ülésező országos választmánynak, hogy hirdessenek pártvitát, amelyen az elmúlt évek tanulságait elemzik. Később mindezt egy pártértekezleten összegeznék. Bár sem a választási eredménnyel, sem a vezetők teljesítményével nem elégedettek, tisztújítás nem várható.

Még a párttanács, illetve az MSZP-DK szakítás előtt Szanyi Tibor nyilvánosan bocsánatot kért amiatt, hogy gój motorosokat utaztatott Brüsszelbe és lepatkányozta az erről beszámoló újságírókat. A bocsánatkérő tájékoztató előtt kezet fogott a sajtó jelenlévő munkatársával, de figyelmeztetett, miniszterelnökként ezt már nem fogja megtenni. Az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsa ezt követően figyelmeztetésben részesítette Szanyit, és megkérte, tartózkodjon a hasonló lépésektől.

Az elnökség azonban elhatárolódott az EP-képviselő "erkölcsileg vállalhatatlan cselekedeteitől" és arra kötelezte, hogy a gój motorosok utaztatására elköltött teljes összeget fizesse vissza.