Egyiptom;Líbia;muzulmánok;bombázás;

Líbiában bombáztak egyiptomi repülők

Az észak-afrikai feszültség veszélyes tovaterjedését jelzi, hogy tegnap egyiptomi harci gépek több hullámban bombázták a szomszédos Líbia egyes körzeteit, ahol gyanújuk szerint radikális muzulmán milíciák csapatai állomásoznak. 

A Bengázi környéki bevetéseket – kairói bejelentés szerint – a törvényes líbiai vezetéssel egyeztetve hajtották végre, s a terrorizmus elleni harc szükségességével indokolták. A hadművelet korántsem egyedi és egyszeri akció volt, hiszen – mint az AP hírügynökség meg nem nevezett egyiptomi illetékesekre hivatkozva jelentette – a tervek szerint akár 3-6 hónapon keresztül is ismétlődhetnek. Az sem zárható ki, hogy a következő fázisban egyiptomi hadihajók is részt vesznek majd műveleti központként az akciókban.

A líbiai káoszt növeli, hogy az elmúlt időben az ország több, egymás ellen is hadakozó milícia által uralt körzetre bomlott szét. Bengáziban, a főváros, Tripoli illetve Tobruk környékén rendszeressé váltak a tüzérségi támadások, s Kairó attól tart, hogy az iszlám szélsőségesek erősödését nem tudja megállítani határain. Ez a harc nem Líbiáért, hanem Egyiptomért folyik – indokolta a légibevetéseket az AP-nek egy magasrangú kormányzati forrás.